Víz alatti hotel épül

A cikk olvasási ideje kb. 2 perc

Úgy gondolom, hogy nem volt nehéz kitalálni, hogy a víz alatti hotel nem máshol, mint Dubaiban épül. Az évek során megannyi, a világon egyedülálló, innovatív beruházás látott itt napvilágot, hogy az ember már meg sem lepődik rajtuk.

A formalitás kedvéért csak, hogy egy párat említsek: a Pálma Szigetek, amiből kapásból kettő is van, a Föld képét ábrázoló Világ Szigetek (aminek a megépítéséhez kisebb Isten komplexusban kellett szenvedniük a turbános úriembereknek). Itt található még a világ jelenlegi legmagasabb épülete, a 828m magas, 160 emeletes Burj Khalifa és a világ legfényűzőbb szállodája, a Burj al Arab.

Feltételezem, a sok felhőkarcoló kezdett már gomba módjára elszaporodni, ezért döntöttek a milliárdos beruházók az ellentétes irányba történő építkezés mellett.

A Water Discus Hotel vízalatti része csaknem ezer négyzetméteres. A víz alatt 10 méterrel 21 luxus lakosztály áll majd a vendégek rendelkezésére, lenyűgöző kilátással a korallzátonyokra. A létesítmény tenger fölé emelkedő részében éttermek, medencék, szabadidő központok és helikopter leszálló lesz majd megtalálható.

A víz alatti szálloda lengyel építészek tervei apján fog megvalósulni, a beruházás összege 120 millió dolár.

GD Star Rating
loading...
Víz alatti hotel épül, 5.0 out of 5 based on 2 ratings

Vélemény?

About Svecc

Check Also

Kondorosi iskolások filmterve vált valóra

Közel húsz általános iskolai osztály diákjai pályáztak filmtervekkel az EAThink2015 Európai Uniós projekt nemzetközi pályázata …

4 hozzászólás

  1. Para egy kicsit az biztos, bár a látvány kárpótolna mindenért 🙂

  2. Nemtom, en azert fosnek viz alatt aludni nem vagyok egy Nemo kapitany az tuti…

  3. Arról nem nyilatkoztak, de még el sem kezdték az építést.

  4. Mikor lesz kész várhatóan?

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..