Samsung VS. Apple

A cikk olvasási ideje kb. 4 perc

 
Samuéknál a marketing-osztály partját is elérte az innovációs hullám. A háborgó mélységből immáron a felszínre törtek a dicstelen intrikák. Mivel előre lépni nem tudnak, így inkább hátrálnak.
Most pedig megtudhatod, miért nem vagyok elfogult…

 

Hol volt, hol nem volt

-volt egyszer egy Apple special event (azok közül is a legjobb, szerintem) ahol is Steve Jobs(†) bemutatta az első iPhone-t. Azóta -öt év alatt- kb. 250 millió darab készüléket adtak el (természetesen a későbbi változatokat is beleértve) aminek köszönhetően az Apple mára valóságos mobileszköz-dinasztiává avanzsálódott.
Ezt persze nem csak az iPhone-nak köszönhetik, hanem minden másnak is (iPod, iPad, iOS)
amit konstruáltak ezen a téren.

A konkurens gyártók akkori eszközeivel való objektív viszonyítást alkalmazva kijelenthető, hogy mélyebben a zsebbe kellett nyúlni, ha almás eszközt akartunk nyúzni.

-kiegészítésképp említésre méltó, hogy az új iPhone5 nem egészen 24 óra alatt 2 millió előrendelést termelt


Ám a szenzáció mellett, járulékos kárként aposztrofálható egy kisebb szociológiai fordulat is, melyről fikarcnyi szó sem esettt még ezidáig. Az iPhone nem csak új trendeket teremtett, de képes volt az Internet legaljáról villámgyorsan előcsalogatni egy retardált, heterogén troll-populációt is.

Ezen kommuna tagjai valószínűsíthetőleg már meglehetősen fiatalon kezdenek neki a demoralizáló, retorikus környezetszennyezésnek. A korai megfigyelések azt indikálják, hogy a 16 és 22 év közötti korosztályba
tartozó egyedek bizonyulnak a legaktívabbaknak. Becsült intelligencia-hányadosuk javarészt kisebb,
vagy egyenlő mobileszközük OS verziószámával. Külsejük általában megállapíthatatlan,
mert kimondottan kedvelik a digitális avatárok nyújtotta részleges biztonságérzetet.
Amint identitásuk megkérdőjelezésre kerül, modortalan alaptermészetük
exponenciálisan fokozódó ignoráns alakot ölt,
mely -kortárs szófordulattal élve-
trollkodásba torkollik.

____________

Mindazonáltal,

az első iPhone-nak még nem igazán voltak konkurensei. Ahogyan Jobs mondta: öt évvel előzte meg a többi gyártót. Ha nem vagyunk túl szigorúak az idő intervallumát tekintve, egy egészen hiteles hipotézissel lehettünk okosabbak Steve akkori kijelentése által.

 

Mostanra talán valóban felnőttek az iPhone-hoz a rivális gyártók eszközei; legalább is ami a szoftvert, dizájnt, értékállóságot, megbízhatóságot, egyediséget, fanatikus rajongókat, páratlan üzleteket és
ami hardver-t illeti.

😀

Az alábbi  képen megfigyelhető a dél-koreai óriáscég fenomenális, új marketingje:
deliráltan ellenséges diszkriminatív óbégatás

Samuék marketing-stratégiája egy ármányosan palástolt, infantlilis képen
(röviden: dedó)


GD Star Rating
loading...
Samsung VS. Apple, 5.0 out of 5 based on 3 ratings

Vélemény?

About Intriquss

Látszat és Láttatás.

Check Also

Jelentés a könyvfesztiválról

Szerzőként megjelenni a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon talán minden író álma. Hatalmas élmény találkozni az olvasókkal, …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..