Hamarosan érkeznek az új iMac-ek

A cikk olvasási ideje kb. 3 perc

Az Apple az iPad Mini-vel karöltve, az október 23-ai eseményen bemutatta a legújabb iMac családot. Az iMac gépek 1998-as megjelenése óta ez volt a 8. dizájnbeli változás, mely valóban ráfért már a sorozatra, hiszen 2009 óta egyáltalán nem módosult a külső kialakítás. Az új gépek – az előző generációhoz hasonlóan – most is 21,5 és 27 colos méretben érhetők el. Az új készülék nem kevesebb mint 80%-al lett vékonyabb, ez mindössze 5mm a széleken, ami valóban lenyűgöző. Ehhez az Apple-nek ki kellett hagynia a lemezmeghajtót, melyet külön kínál azoknak, akiknek szüksége lenne rá.

A 21,5 colos változatot már ebben a hónapban megvásárolhatjuk, amelyből két változat lesz elérhető. A kisebbik modell $1.299-os kezdőáron egy 2,7 GHz-es négymagos Intel Core i5 processzort, 1TB HDD-t, 8GB memóriát és egy NVIDIA GeForce GT 640M videokártyát kapott, mely beépített 512MB RAM-mal rendelkezik. A nagyobbik változat 1.499$-os áron lesz elérhető, amely gyorsabb, 2,9 GHz-es processzorral valamint GT 650-es grafikus kártyával lesz szerelve.

A 27 colos modellre egy kicsit többet kell várni, de még az idén megvásárolható lesz az is. Itt a kezdőár $1.799, amiért egy 2,9 GHz-es négymagos Intel Core i5 processzort, 8GB memóriát és 1TB-os háttértárat, valamint egy NVIDIA GeForce GT 660M grafikus kártyát kapunk. A high-end modell 3,2 Ghz-es processzort és 1GB-os NVIDIA GeForce GT 675MX videokártyát tartalmaz ami $1.999-os áron lesz majd megvásárolható.

Természetesen igény szerint bővíteni is tudjuk a fent említett modelleket. Konfigurálhatjuk 16 vagy 32GB RAM-mal, gyorsabb processzorral vagy éppen nagyobb SSD és HDD diszkekkel. Továbbá opcionálisan – a legkisebb modell kivételével – elérhető a Fusion Drive funkció ami egy 128GB-os SSD hozzáadásával történik. Tulajdonképpen ez az SSD és a HDD meghajtók ötvözete amit a rendszer automatikusan egy partíciónak lát. Az operációs rendszer és a gyakran használt fájljaink a gyorsabb SSD meghajtón míg a kevésbé használtak pedig a HDD lemezen tárolódnak. Ezeket a rendszer teljesen automatikusan helyezi át egyik diszkről a másikra észrevehetetlenül a háttérben.

GD Star Rating
loading...
Hamarosan érkeznek az új iMac-ek, 5.0 out of 5 based on 3 ratings

Vélemény?

About Svecc

Check Also

Nyári olvasmányok 1000 forint alatt

Öt szórakoztató történet magyar íróktól, amit a kütyüdre töltve bármikor magaddal vihetsz a nyaralásra, és …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..