Kártyás csalás elleni teendők – összefoglaló

A cikk olvasási ideje kb. 3 perc

– Ha úgy érezzük, hogy az ATM automatával probléma van, akkor inkább keressünk egy másikat, akár a kamerával, akár a billentyűzettel, a pénzkiadó nyílással, esetleg magával az automata helyével és kinézetével. Ehhez hozzákapcsolnám, hogy sajnos az USA-ban a pénzkiadó automaták vásárlása és eladása korlátozatlanul folyik, így bárki vehet ilyet és visszaélhet vele.

– Érdemes a napi limitet beállítani a bankkártyánknál, hogyha még éjfél előtt egy perccel leveszik az összeget, és utána is leveszik, akkor se veszíthessük el az összes pénzünket. Mert ilyenkor már időnk sincs cselekedni.

– Érdemes beállítani a pénzlevételkor SMS értesítést, mivel ezzel értesítést kapunk, amikor pénzt veszünk le a bankkártyánkról, de akkor is figyelmeztet, amikor nem mi cselekszünk.

– Mindig figyeljünk, hogy a kártyát sose hagyjuk, hogy kikerüljön a látókörünkből, mivel maga a kártya is alkalmas az internetes vásárlásra, és mint azt már korábban leírtam, erre is vannak szakosodott csalók.

– Soha semmilyen körülmények között ne adjuk ki a PIN-kódunkat, még ha azt mondják, hogy a banktól is hívnak, és ugyanígy tegyünk a telefonkódunkkal vagy az internetes kódunkkal.

– A bankunkkal mindig abban a formában lépjünk kapcsolatba, amit már kipróbáltunk, vagyis ne kattintsunk linkekre, hogy a bank honlapjához jussunk, valamint azt a telefonszámot használjuk, ami a bank hivatalos száma.

Ha mégis megtörténik a baj, akkor rögtön lépjünk kapcsolatba a bankunkkal, és tiltassuk le a kártyánkat.

Kártyacsalást megakadályozó tényezők a kibocsátó részéről
Magyarországon kevesebb visszaélés történik bankkártyákkal, mint külföldön. A megkérdezett bankok többségének tapasztalata szerint a kártyákkal elkövetett visszaélések száma rendkívül alacsony, kockázata pedig elhanyagolható mértékű az összes tranzakció számához és volumenéhez viszonyítva. A tavalyi első félévben összesen 170 millió forint kárt okoztak a csalók.
A károk háromnegyede az ellopott és hamisított kártyák használatából ered. Természetesen a banki szakértők azt hangsúlyozzák, hogy a visszaélések jelentős része a bankkártya tulajdonos odafigyelésével megelőzhető. Azonban a pénzintézetek is egyre fejlettebb technológiával próbálják megakadályozni e bűncselekményeket.

PIN, SMS, monitorozás
Valamennyi megkérdezett banknál igényelhető egy sms szolgáltatás, mellyel figyelemmel kísérhetők a bankkártyákkal kapcsolatos tranzakciók. Az üzenetben általában szerepel a felvett pénzösszeg, a pénzfelvétel időpontja és helyszíne is.  Lehetőség van arra is, hogy az ügyfelek az ATM-en keresztül megváltoztassák PIN-kódjukat egy általuk könnyen megjegyezhető számra, így csökken annak az esélye, hogy a kártya közelében tárolják a PIN-kódot.

Forrás:

About Bohgar

Check Also

Ipari beruházások húzzák az építőipart és a turizmust

A kritikus munkaerőhiány miatt akadoznak a lakásépítések Budapest, 2017. április 18. – Még mindig az …