Napi Köz(l)öny Csináld magad újság!
Ismét nagyszerű alkotások kerültek jelölésre a legjobb film kategóriában az Oscar-díjat illetően. Az egyik nagy esélyes a francia-osztrák- német koprodukcióként készült Szerelem című dráma.
A történet roppant egyszerű, egy idős házaspár egyik tagja, a feleség súlyosan megbetegedik. A férje gondozza őt, miközben az állapota egyre csak romlik. Ebben semmi különös nincs. Készült már hasonló témában számos film. De e mű lényege nem pusztán a sztori felvázolása, hanem az életen át tartó szerelem bemutatása. Mindez a feleség és férj közti interakciókban mutatkozik meg. Különösen azokban, mikor a férj segíti, ápolja feleségét. Még talán ez sem lenne elég ahhoz, hogy azt mondja a néző, hogy ettől már Oscar-díjat érdemel ez a film. Bár mindez brilliánsan van ábrázolva. Tulajdonképpen ez az egész a film végén nyer értelmet. Egyfajta meseszerű befejezés lesz, vagyis a feleség halálát követően a férj is nyugovóra tér és együtt távoznak a holtak birodalmába és együtt folytatják haláluk utáni „életüket”. Vagyis a feleség halálát követően a férj nem tud egyedül létezni, értelmetlennek tartja már életét. Ezért úgy „dönt”, hogy követi őt a halálba. Mindez talán közhelynek hangzik és érdektelennek, de a film naturalista eszközeivel élve ez az egész egy lehetséges élettörténetként elevenedik meg a mozivásznon és válik káprázatos, elbűvölő szerelmi történetté.
Ha már a naturalista jelzőt szóba hoztam, akkor érdemes erről még néhány szót ejteni. Tulajdonképpen ez a film végig a naturalista jegyekből építkezik. Ettől válik a film igazán élvezhetővé. Hiszen az olyan jelenetek, amelyek más filmekben el vannak nagyolva, vagy csak klisészerűen vannak bemutatva, azok itt igazi mivoltukban vannak jelen. Tehát ha például a férj fürdeti haldokló feleségét nem csak néhány képkockát kapunk arról, hogy milyen szenvedéssel teli ez a cselekedet; hanem az egészet teljes mivoltában szemlélhetjük. Láthatjuk milyen kínkeserves egy beteg, öreg nőt megfürdetni, mind a nő, mind a férj számára. A mozdulatokból és az arckifejezésekből teljesen átérződik a kettőjük közti szerelem. Így válik ez a műalkotás egy lehengerlő szerelmi drámává.
Továbbá érdemes megemlíteni a beállításokat is, hiszen gyakran nem mindennapi beállításokat alkalmaz a rendező, Michael Haneke. Sokszor csak le van téve a lakás egy pontjára a kamera és nagyon sokáig abból a nézőpontból szemlélhetjük a történéseket. Ettől a néző még jobban azt érezheti, hogy ott van abban a lakásban, abban a szerelmi fészekben ahol a történet játszódik, és részese lehet annak. Olyan mintha harmadik személyként ott élne a lakásban, mint például egy gyerek, aki nem érti, mi történik a szüleivel, ezért csöndben szemléli a történéseket.
Szintén érdemes még az atmoszféra hangokról beszélni. Olyan hangokat hallhatunk a filmben, melyeket más filmekben nem, olyanokat, amiket inkább nem szoktak hangoztatni a rendezők. Tulajdonképpen ennek oka a teljesen reális jelenetek bemutatása, olyan cselekedeteket, mozdulatokat láthatunk, melyek nincsenek teljes műi pontossággal megrendezve. Vagyis ha például a férj a felesége haját mossa és közben a lábost, melyből a vizet locsolja, beüti a csapba, hallhatjuk a kongást. Nem naturalista filmekben az ilyen jeleneteket kivágják, az ilyen hangokat lekeverik. De ebben a filmben mindez jelen van és mindez csak hozzátesz ahhoz, hogy a néző mindinkább azt érezze, hogy ez egy valós, szenvedésekkel teli, szerelmi dráma.
Mindebből számomra a francia újhullám korszaka elevenedett fel. Talán nem is véletlenül, hiszen e film felépítése kísértetiesen hasonlít a korszak kiemelkedő alkotásaira.
Tehát a Szerelem című műalkotás egy lehengerlő szerelmi dráma, mely jelentősen eltér a megszokott szerelmi drámáktól. Csak ajánlani tudom minden filmkedvelőnek. Nem tudni még, hogy ki nyeri az Oscar-díjat, de ez az alkotás mindenképp megérdemelné azt.
