A Trágárság Hajnala

A cikk olvasási ideje kb. 9 perc

Trágárság Hajnala
I. rész

Óh, azok az álnok, aljas ösztönüktől hajtott trágár lelkű férfiállatok! Eddigi életed során ötnek tártad fel legmélyebb rejteked, de a rút tivornya hevében csak kettő emlékezett hajnali nedveid zamatjára! Ők ketten is kereshették volna társaságod másnap, hogy roskadozó önbizalmad romjait legalább egy kicsit támogassák, elhitetvén véled, hogy a legközelebbi zenés táncmulatságon is sort kerítenének izzadt altested kapujának ostromára…
De nem! Hová lészen ez a gaz Világ? A férfi nem szépérzéke őrült haláltáncot jár a boldogság szintetikus mámorában!
Még az öregebbje sem táplál gerjedelmet irántad, itt van mindjárt az öreg Ferkó: a vén iszákos már csak a rumot szereti, s rád se néz, bár az ő kacér pillantását te nem is fogadnád, bókjait (ha lennének…mert italtól rabláncra vert szépérzéke már bájaidra sem ügyel) csak egy lesújtó, megvető pillantással honorálnád. Csak ifjúságod irigyli, a mihaszna vénember!

Remegő ujjacskád körmének hegyéről kis híján lepottyan a strassz, mikor aznapi hiszteroid kényszertevékenységed digitális formában testet ölt, s a testrész -mely leginkább nyiladozó bazsarózsáid harmatos szirmait dörzsölgeti- reákoppint az egér jobb gombjára, melyhez tartozó mutató a „küldés” gombon remegve pihen…
Ezt a pillanatot is elátkozod, mert hiába nyomkodod a frissítés gombot egyre vadabb frekvenciával, minden, a  boltba betévedt vásárló távozása után. Az irányodba  mutatott közönyből táplálkozó megsemmisülésérzés nem hagy más utat: önnyugtatásod bal kezeddel a pult alatt, frusztrációd okául szolgáló weboldal frissítés gombját pedig jobb kezeddel végzed, egyre kényszeredettebben… a hőn áhított kedvelés (vagy mai elkorcsosult világunk mocskos nyelvezetének idegenszívű elfajzásakor akár „lájkolás”-nak is nevezett momentuma) csak egy közismert szoknyapecértől érkezik, mikor végre valahára pirosan kezd villogni virtuális postaládád kicsiny piktogrammja: elfojtott boldogságod, és összeszorított ajkaid, mohón a lájkoló kiléte után kajtat…de elátkozod a pillanatot, mert az illető nem más, mint mint az imént említett mániákus, a leányok kegyeit betegesen hajszoló úriember.
Az a pillanatnyi boldogság, mely a „lájk” érkezésekor pislákolt benned, sötét, tátongó ürességé diffundál darabokra tört lelked mélyén… A tény, hogy csak egy lájkrobot figyelmét keltetted fel, jobban fáj mint a teljes közöny lágy ívben kidomborodó puha bájaid keltette csinos kis kompozíció iránt.

Végre eljön a munkaidő vége, úgy gondolod, hogy a Valentin-nap nem lehet pokolibb. Rád fér a vidámság, felkeresed a világháló mókás szegleteit, és a számtalan bajuszos karikatúra, morcos kiscica szájába adott gorombaság, és egy bohó koreai ficsúr mókás tánclépéseinek, és az alatta szóló dallamos villanyzenének ritmusára szép lassan oldódik az aznapi megalázottság orcádról. Az üzenőfalon belebotlasz egy mókásnak ígérkező írásra. Gyanútlanul rákattintantsz, nem is sejtvén, hogy lelked gyógyuló, de még erősen sajgó sebhelyébe ez a digitális firkálmány először két ujjal behatol, majd ökölig nyomul, és könyörtelenül belemarkol a szívedbe!

Trágárság és alpári primitívség, térdig tocsog a maszkulin gennytől! Elárasztja a torkodat, és levegőhöz se jutsz (mint mikor két hónapja a presszó mellékhelységében prüszkölve térdeltél egy tántorgó trágárlelkű férfiállat cipőjén).

Elképesztő erőszakossággal telíti el testnyílásaidat, olyformán, mint ez az aljas maszkulin világ töri le a szépet, és a jót, (amit te is képviselsz, mert neked megvan az egészséges igényszinted).
Ez a rút szörnyeteg az oka mindennek, mely bedarálja szép lassan a társadalom minden pici szegletét, és hőzöngve hörgi a meggyilkolt múzsa hullája felett: „Állj be a sorba vagy dögölj meg!”
A trágárság Hajnala! Ez vár a Világra, ez kell mindenkinek! A vulgaritás posványaba süllyed minden mi valaha érték volt!

(epilógus: A Hetéra teteme fölött aljasan, hideg nyugodtsággal köröző dögkeselyű letekint magatehetetlen áldozatára, és mikor a hullamerevség a magaslatokból is egyértelmű, komótósan leereszkedik a szakadék aljára, majd belemélyeszti csőrét gyenge húsába mielőtt kihűlne. Ha minden igaz ötezer grammnyi porhanyós protein csusszan le csupasz torkán.)

 

   II. rész

,,ANYÁD BÜDÖS PINÁJÁT! díszeleg Debrecen falain a degenerált művész utcai alkotása. ,, BÜDÖS ZSIDÓ PINA” KérlelhetetlenülBÜDÖS PINA trágár, hovatovább rasszista, antiszemita üzenetet is közvetít az elkövető.

 A „pinás” védjegyével, a stilizált, rombusz alakú női nemiszervvel a belvárosban, a Vénkertben és az Újkertben egyaránt találkozhatunk.

Ezek az alkotások olyannyira kiborították a becsületes kisnyugdíjast, hogy a közvetlen közelében díszelgő un. „tag”-ekre (Tag: klasszikus falfirka, valamely utcai művész általában olvashatatlan és értelmetlen beceneve, valamilyen egyvonalas technikával) fittyet hányva, az eredeti vakolattól teljesen elütő színnel képesek voltak lefedni a házon található összes pinát.

Csúnya dolognak tartom az öncélú, vulgáris firkákat. Azt hiszem én se tettem volna másképp, ha az én falamat támadja be valaki így. Azonban valami gyermeteg, komisz káröröm ott motoszkált bennem, amikor megláttam a pinák helyén tátongó rombusz alakú lefedéseket.

 Gyorsan megdorgáltam magam. Elvégre ez nem más, az öncélú trágárság utcai megfelelője! Még az általam nagyra becsült street artot is rossz színben tünteti fel! Mért kuncorászok akkor mégis a harmincegyes ablakán kibámulva ezeken a vulgáris tréfákon?!

Vizsgáljuk meg közelebbről az esetet. Feltételezésekbe bocsátkozom, ezáltal lehetséges hogy tévedek, de  az írásmód amivel a pinákat elkövették, és a festékszóró módszeres használata, valamilyen graffitis, vagy graffitis múlttal bíró egyén keze nyomára utal. Tehát az elkövető nem egy 8-10 éves, rosszcsont, az osztály deviáns Pistikéje, aki iskola után az írástudás mámorától hevítve kiírja fehér krétával az igazgató bácsi ablaka alá hogyaszondja:  „PINA” „FAZSZ” „HÜJE DIRI” .

Tegyük fel igazam van. Miért nem tegel, meg grafitzik „normálisan” az ilyen?

Mert egyszerűen unja az egészet. Botrányt akar. Fel akar tűnni, és egyrészről öncélú trágárságba merítve lesz önmaga paródiája, másrészről az egész graffiti kultusz deviáns mivoltára reflektál. Minden graffitiművészben ott lappang egy Pistike, márpedig ő csúnya szavakat fog kiírni (nem pedig azt hogy „ALL CITY KINGS OF DEBRECEN”).
Mert az írás akkor is ottmarad, ha ő már budmiltatyójával a hátán hazaiszkolt, és másnap is ott lesz: amíg a gondnokbácsi le nem takarítja, és az osztálytársai a Robi meg a Ferike el se fogják hinni hogy azt ő csinálta!

Az elkövető egy deviáns punk graffitis. És igenis van benne szellemesség ahogy ezt az egészet módszeresen végigcsinálta az egész városon. Lehet hogy túl sokat akarok belelátni az egészbe, de ez a szimpla botránykeltésnél egy sokkalta tudatosabb dolog. Én is bosszankodnék, ha a falamra kerülne, de egy fényképet csinálnék róla, mielőtt lemázolom, és mire befejezném a munkát lehet hogy még  jót is röhögnék az egészen.

 

Konklúzió:

A trágárság megítélése annak kontextusától függ.  Az öncélú trágárságot megjeleníteni még akkor sem közönséges húzás, ha azt a művész vulgárisan teszi. Értsd: trágárságról alkot trágáran. Ha pedig az író egyfajta alpári szociográfiát végez, mindezt egy kopasz verőember bőrébe bújva, akkor a vulgáris megjelenítés művészi eszköz.  (Persze ott motoszkálhatna a kedves olvasóban, hogy „mi van ha csak ezt tudja” de nem motoszkál. Feltéve ha a kedves olvasó képes a befogadásra)  Ezt elég sokan értik ezen a honlapon, de hál’istennek nem elegen, így megszülethetett ez az írás. 🙂


Végezetül álljon itt egy vers Rochester grófjának a tollából, ki a 16. század egyik legnagyszerűbb írója volt. Mondanom se kell hogy még a mai ízlésnek is rettenetesen trágár. Többször száműzték, ma pedig az irodalomtudósok az angol szatíra legjobbjának tartják. (de idézhetnék mondjuk Villontól is, aki meg gimnáziumi tananyag, és szintén hasonló verseket írt)

 

A város nőiről

 Meghánynak a Házban a bölcs öregek
jövedelmet, erényt: csupa csip-csup ügyet,
de a sérelem és harag egyre növekszik,
s nem élhet a polgár rendben, ameddig
– egy ír gulya-passzust hozva meg újra –
ki nem űzetik innen az írhoni kurva.

 Mulya nők – Clanbrassil és Fox – csupa bájjal
vért tüzelik, fertőzve ragállyal,
és végzete ellen a férfi nem úr,
elhagyja a szíve s az orra lehull,
de ellene tenni nem érez erőt,
mind kérleli, hadd tüntesse ki őt.

 Bár lenne – halandók támasza, ég! –
vagy szende a nő, vagy rút kicsikét!
Mivégre a tűz, ha halál a jutalmad,
s a láng a szivedben elégeti farkad;
s mivégre a hit, ha az úrvacsorán
elkárhozik ajkad az Úr poharán!

About Garuda

Check Also

A buksza hatalma

A buksza hatalma A harmat lágyan arcomhoz simul,  A légies szellő lomhán elpirul, A nyári …