Film utca 10.: Kopaszkutya

A cikk olvasási ideje kb. 4 perc

Elérkeztünk kedves kis utcánk jubileumi 10. állomásához. Kvázi megünnepelvén ezt, kivételesen egy magyar filmről fogok énekelni imént. A film több szempontból kedves a szívemnek, amit nemsoká ki is fejtek. Szeretném ha mind a filmet, mind a filmben szereplő embereket megismernék azok akik eddig nem tudták kik ők, illetve akik tudták, azok ismerjék meg jobban. Akik pedig jól ismerik, azok már látták. Ez a film az 1981-es Kopaszkutya.

kopaszkutya

A filmben a Hobo Blues Band nevű blues-rock együttes félfikciós megalakulása van reprezentálva, mert habár a filmben bemutatott dolgok eltérnek a valóságtól, és állítólag a film szereplői nem is rajongtak a filmért, azért valamelyest bemutatja az akkori rock életet.

„A rock and roll hamis; többnyire kretének éneklik, írják és játsszák”, ezzel a nem sok jóval kecsegtető, jóindulatúnak nemigen nevezhető Frank Sinatra idézettel kezdődik a film, és ebből is látszik mennyire rétegzene volt még akkoriban, az amit Földes Lászlóék játszottak. Az elején egy áporodott szagú művházszerűségben találjuk magunkat, ami belülről nem valami biztató látvány: csirkék kapirgálnak a folyosón, a portás pedig türelmetlenül nézi az óráját, hogy meddig marad még színpadon az akkor még Colorado néven lüktető zenekar, akik épp egy Chuck Berry feldolgozást játszanak.

A filmet 1981-ben forgatta le Szomjas György, aki sokat bevállalt a filmmel, tekintve, hogy egy meglehetősen rétegzenét játszó együttesről csinált mozit, csupa amatőrszínésszel, vagyis a zenekartagokkal. Szomjas végig nagyon jól érezteti velünk a rock and roll és az underground életstílust, mind a szereplőkkel, mind a helyszínekkel, ill. a színekkel és a feliratokkal. Az egész film egy puszta, mocskos és velejéig „rakenroll” alkotás. Eleve a cím kiírása is a falfirkát idézi. Maga a film egy zenés dráma (ami az elején inkább road movie), jó poénokkal, elképesztő dumákkal, koncertfelvételekkel.

A filmben rengeteg francia újhullám visszahatást érzékelhetünk. A legjellemzőbbek a feliratok a filmben, amik akkor jönnek legtöbbször elő, mikor a kép valamilyen színűre változik. Később egymás után váltogatja a színeket: fekete-fehér, szépia, sárga, kék, piros. Ezt a megoldást Jean Luc Godard használta a filmjeiben (például a Bolond Pierrot-ban, amit csak nagyon hardcore filmrajongóknak ajánlok). A direktor úr munkája azért is kiemelkedő, mert nem zárkózik el a meztelen női testek mutatásától és a trágár beszédtől sem (igaz ez utóbbit cenzúrázzák) vagyis olyannak mutatja az egészet amilyen valójában volt.

kopkuty

A film egyébként tartalmaz rengeteg ikonikus és mögöttes tartalmakban bővelkedő jelenetsorokat. Egy-kettőt csak igazán az érthet, aki megélte a kort, a többiek csak spekulálnak (mint én). De nem csak szellemiségében kitűnő. A rendező és az operatőr felvonultatja a legtöbb plánfajtát: nagytotál, kistotál, félközeli, továbbá operál különféle képkompozíciókkal is. De nem zárkózik el a mai filmek kedvenc trükkjétől, a lassításoktól sem.

Bele lehetne kötni a szereplők színészi tehetségébe, de mai médiavilágunkban, ahol újabban a Gyanú árnyékában, Családi titkok, Éjjel-Nappal Budapest és egyéb amatőrökkel eljátszatott szörnyűségek torzítják az elménket igazán eltekinthetünk ettől. Sőt, ezzel még emelkedik a film elvontsága és alternatív atmoszférája. De például Schuster Lóránt játéka imádnivaló.

És még nem is esett szó a zenéről. Aki ismeri a Hobo Blues Bandet, azok tudják, miről beszélek. A többiek meg nézzék meg, mert ha valamiben, akkor zenéjében igazán kultikus ez a mű. A Kopaszkutya egy hamisítatlan underground mozi, amit ajánlok mindenkinek, aki a keményebb és alternatívabb zenei világot preferálja. A többieknek csak mértékkel.

About ElSaiko

Nappal diplomás "filmestészta", éjjel szuperhős vagyok. Általában filmekről és a világ bajairól szeretek értekezni a magam pikírt és csípős módján. Célom sokkal inkább a szórakoztatás és arcokra való mosoly felnyalása, mintsem a megbotránkoztatás és az utálkozás magasfokon. Szeretem a thrillereket, Natalie Portmant és a töltött káposztát. Béke, szeretet, padlógáz, ablaktörlő!

Check Also

Kondorosi iskolások filmterve vált valóra

Közel húsz általános iskolai osztály diákjai pályáztak filmtervekkel az EAThink2015 Európai Uniós projekt nemzetközi pályázata …