Egy parasztgyerek álma

A cikk olvasási ideje kb. 3 perc

Mikor szétveti az agyadat a düh, mert számodra is nyilvánvaló hogy már megint átb..tak. A politikusok megint átveretek. Persze nem szeretnék vádaskodni, csak leszűrtem azt a konzekvenciát amit itt ebben a kicsi országban nagyjából mindenki. Az ország vagyonának felét elsíbolták valakik akik azért itt vannak közöttünk. No nem fogsz a villamoson találkozni vele, mivel nyilván az új Mercijében púposkodik, vagy a kastélyában issza a habos kávéját. Esetleg Monte Carloban pókerezik, itt él többé kevésbé, hatalmas földterületek, cégek, termelő eszközök birtokosa, saját testőrséggel, a birtokait védő biztonsági szolgálattal, helikopterrel. Élet – halál ura, szinte már nem is ember, félisten, aki már nem is beszél, hanem kinyilatkoztat. Gondolom rájuk ismersz!

Hm! Amikor a sok szegény sorsú kisember, aki a második világégés után megette azt a maszlagot, hogy mindenki egyenlő, és mindenki akart az igazságban hinni, hogy a gonosz földbirtokostól el kell venni a földet, és szétosztani, hogy a munkájából megéljen, a kis földecskéjén megtermelhesse ami a kis családjának kell, nos hazudtak nekik! Sosem volt az a cél, hogy mindenki jól éljen! Egyszerűen egy hosszú távú projekt volt, hogyan lehet elvenni az akkori birtokosoktól a földjeiket, vagyonukat, aztán mit tesz Isten, 60 év elteltével, új földbirtokosok birtokolják ezeket a földeket. Pedig a probléma megint csak ugyanez?! Nincs hitel, nincs föld, mert valakik megint lenyúlták.

Az emberek megcsömörlöttek a politikusoktól, – tehát nem a politikától -, mivel tele a tökük, – már akinek van – a sok hazugsággal!  Nem mennek el szavazni! Aztán kire? Mer’ megváltoztak? Na most ha valaki, aki  eddig azokhoz tartozott akik a fentebb említett, – tudomásom szerint 274 milliárd dudust – nézték trombitának, annak ugye azt elhinni, jó-jó voltak hibáim, de már nem lopok, most már jó fiú lettem, otthon meg nem tudja a kredencajtót becsukni, mert kiborul a lóvé rajta? Ekkor mondja a paraszt ember, “kutyábul nem lesz szalonna”. Már mér’ lenne? Kigyógyult a lopásból meg a hazudozásból? Aztán miért kéne ezt elhinni?

angyan_jozsefjgggj

Tudjátok mit? Azt kéne csinálni, na édes fiam, szépen visszaadod ennek az országnak amit elloptál, kapsz három szem hamuban sült pogit, aztán uccu neki vesd el magad, mert olyat rúgok beléd, hogy leharapod a cinkét a fáról. Kívül tágasabb. Aki már otthon olyan családi körben szocializálódott, hogy a baráti kör jó elvtárs, az apuka, a …a.. szal mindenki sógor, koma volt, az nem lesz ember soha míg él! Csak valami bűzlő fekália.

Aztán jön néha kristályos hang is ebben a fertőben – mert legyen tiszta, hogy ez az -, aki azt mondja, emberek ez lopás, ez gyalázat! Na aztán azt villám gyorsan elkaszálják.

Ezért van kevés választó!

Nem szeretek neveket mondani, de most hadd tegyek kivételt, mert számomra igen nagyra becsült ember, a bátorságáért, a törekvéseiért a harcaiért Ángyán tanár úr!

Nem akart mást, csak azt amit én is, sok tisztességes Magyar ember. Egy kis földet egy kis életteret, nekem a családomnak, a szomszédomnak , a barátaimnak és azoknak is a sokaknak akiket nem is ismerek. Hitelt, amit már Széchenyi is megénekelt. Persze nem ezt az undorító 32% ot, hanem 4-5 % ért, amit ki tudok termelni, és még az asztalra is tudok valamit tenni. Nem akarok én Mercedest, jó nekem ami van. Csak aggódni, félni ne kelljen.

Hát érti ezt valaki?

GD Star Rating
loading...
Egy parasztgyerek álma, 5.0 out of 5 based on 4 ratings

Vélemény?

About wartog

Hosszú történet, 5 feleség 5 gyerek, ( a legkisebb 18 hónapos a legnagyobb 32 éves)változatos körülmények. Jelenleg Ausztriában dolgozom.

Check Also

Ipari beruházások húzzák az építőipart és a turizmust

A kritikus munkaerőhiány miatt akadoznak a lakásépítések Budapest, 2017. április 18. – Még mindig az …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..