Filmajánló: Baraka és Samsara: Több mint dokumentumfilm

A cikk olvasási ideje kb. 9 perc

Soha életemben nem voltam túl igényes a képminőségre, kiröhögtem mindenkit, aki  heteket várt egy film megtekintésére mondván: ,, én addig nem nézem meg, míg nem jön ki fullhádéba”.

Végre rájöttem, hogy bizonyos szempontból igaza van a pixelsznob haveroknak. Ezt a két filmet Istenellenes bűn 640 X 480-as felbontásban nézni!

Samsara-astrologus

Két, első ránézésre nagyon hasonló alkotásról beszélünk. Kezdjük ott, hogy egyiknek sincs története, nincsenek állandó szereplői, egyetlen árva szó sem hangzik el a film alatt. Az elgondolkodtató képsorokat nem magyarázza meg a nézőnek senki. Nincs narrátor, nincs tudományos háttér, nincs értelmezés. Látszólag összefüggés nélkül ugrálunk a helyszínekben, és a témákban. Látszólag!

Műfaját tekintve a két alkotás,  dokumentumfilm és egy fajta audiovizuális meditáció keveréke. Szándékosan nem használom a “művészfilm” szót, mert ezeknek a filmeknek nagyon világos a mondanivalója. A lelkünk legbelsőbb részének üzen, ahová ilyen mélységben nem sok film képes eljutni. Nem rág a szánkba semmit, hanem rettentő kifinomult képi eszközökkel ér el olyan hatást, aminek igazából tudatában sem vagyunk, mégis bejut az elménkbe!

Ha felszínesen, kívülről szemléljük az élményt, akkor gyönyörűséges képeket látunk egymás után bevágva, szépséges aláfestő zenével.  Önmagában már ezért érdemes megnézni, bár félő hogy ilyen felfogásban a filmek (pláne a kettő egymás után) unalmassá is válhatnak a jelenkor rohanó emberének.

Azonban. Ha a megtekintés közben besötétítjük a szobánk ablakát, kikapcsoljuk a telefonunkat, és megbizonyosodunk arról, hogy senki sem zavar meg minket, akkor valami egészen más dimenziójú élmény megtapasztalására van esélyünk! Viccen kívül mondom, hogy ezeket a filmet úgy érdemes nézni mintha meditálnánk. Csak a képsorokra, esetleg a légzésünkre figyeljünk, és bármi más jut eszünkbe, óvatosan tereljük vissza a tudatunkat a képernyőre. Fárasztóbb, mint csipszet zabálni és henteregni közben, de higgyétek el nekem, hogy megéri!

Azokról a bizonyos spirituális rétegekről amik ennek a műfajnak a lelkét adják, nagyon nehéz úgy írni, hogy ne követnék el nemi erőszakot a műalkotásokon. Feldmár Andrást idézem(Tudatállapotok szivárványa : II. tétel), akinek van egy nagyon találó hasonlata arra,milyen módszerekkel lehet megismerni a természetet. Tegyük fel hogy a Természet egy gyönyörű fiatal lány.
Ha kíváncsi vagyok a Rá, akkor akár lekötözhetem egy székhez, elkezdhetem faggatni, vizsgálatokat végezhetek rajta, kísérletezhetek vele, megnézhetem a pulzusát, a testhőmérsékletét, végül felboncolhatom. Vagy teljesen más módszert is választhatok: elmehetek vele sétálni, beszélgethetek vele, elmesélhetem neki az életemet, elhívhatom randizni, szeretkezhetek vele, és ebben az esetben tényleg megtapasztalom Őt. Valószínűleg sokkal több mindent megtudok ezzel a módszerrel Róla, mint az első esetben. Feldmár szerint a modern természettudomány inkább a felboncolós módszert szereti használni. Én pedig nem szeretnék ebbe a hibába esni a két film elemzésekor. Egy picit azért mégis megpróbálom megröntgenezni, ha nem is felboncolni (innentől szpojlerveszély):

Mivel a két műalkotás nem beszél, nem értelmez, és a felszínen nem tesz fel semmilyen kérdést és nem ad semmilyen választ, „kénytelen” egy nagyon kifinomult módszerhez folyamodni. Ez pedig az képzettársítás módszere (más néven asszociáció). Félreértés ne essék, miden valamire való művészi alkotás használja ezt az eszközt! A két, szóban forgó film viszont csak ezzel a módszerrel él, mivel a többiről lemondott. Mondok egy példát (~szpoilert!):

Lélegzetelállító képsorokat láthatunk egy csibefarmról, ahol élőlény mivoltuktól teljesen megfosztva „termelik” és dolgozzák fel a pipiket. Képvágás, és egy disznófarmon találjuk magunkat, ahol az újszülött kismalacok azért küzdenek, ki kerül hamarabb a coca közelébe. Ismét képvágás, és a húsgyárban vagyunk, végül valami távol keleti bevásárlóközpont kasszájánál láthatjuk a húspogácsákat, beárazva , felcímkézve, mint termék… Aztán ismét képvágás, és egy amerikai gyorskajáldában  „gyönyörködhetünk” négy darab jól megtermett kan disznó lakomájában. Ismét egy képvágás, és valamilyen orvosi beavatkozásra készítenek elő egy gusztustalanul kövér embert, akinek a hasára az orvos filctollal rajzolja be a leendő bemetszés helyét. Ismét váltás, és egy nő arcára rajzolnak hasonló jeleket, feltehetően arcplasztikára készítik elő. Újabb képvágás, és egy hightech japán szexbábu-gyár rakterében találjuk magunkat, mindenhol méregdrága műanyagkurvák hevernek, egyelőre fej nélkül. Aztán egy ázsiai (talán thaiföldi) night klubban találjuk magunkat, ahol vagy 50 gyönyörű lány táncol egy forgó, lépcsőzetes emelvényen, mindegyik bugyiján sorszám. A dolog szépséghibája, hogy a káprázatos szépségű lányok mindegyikének az arcára van írva hogy igazából undorodnak az egésztől, a műmosolyuk meg annyira erőltetett, hogy inkább zavaró, mint elbűvölő. Aztán újabb képvágás, és egy tradicionális öltözékben, és festésben pompázó gésát vesz az operatőr, aki eleinte türtőzteti magát, végül egy könnycsepp gördül le az arcán. (Végre egy valódi érzelem…)

Az imént felvázolt képzettársítási-lánc volt nekem a legdurvább a film alatt…de hogy mindez mi mindenről szól? Na itt jön a boncasztalos rész, amikor is megfosztom az olvasót a valódi megtapasztalástól, és megfogalmazok helyette valamit. A kritika írott műfaj, ezért muszáj megpróbálnom:

Nekem(!)  az itt felvázolt képsor az élet és a halál fájdalmas körforgásáról, és a vágyak hiábavalóságáról  szól. Arról, hogyan válik az élet termékké, hogyan darálja be, és végül emészti meg a világ saját magát. A vágyak (húszabálás, szex ipar) elfajzásán keresztül mutatja be az emberi lét gyarlóságát, de mindeközben nem tesz felelőssé senkit, nem gyárt ellenséget. A japán hightech gumibaba gyárban nincs feje a báboknak, ez a bizarr kép hiányérzetet kelt a nézőben. Aztán jön a következő képsor, „nesze neked kedves néző: ezek igazi nők, arcuk is van” mondhatná a rendező kárörvendően vigyorogva. A néző most tudattalanul is jobban figyel a thai kurvák arcára: az előző képsorban ugyanis ez volt az , ami hiányzott. És el is megy a kedve tőle… a műmosoly mögött végletekig unott, már-már undorodó, vagy benarkózott arcok vannak… Végül a gésa, (aki szerintem a tradíciót, a műveltséget szimbolizálja, de igazából ő sem más, mint egy művelt   luxusprostituált) elsírja magát, az előző képsorokban vonagló thai lányok helyett is. Ezt a jelenséget értik a hinduk, a buddhisták szamszára alatt. Innen kapta a második film a nevét.

Az egész alkotás ilyen, de inkább a szépségre koncentrál. A fenti szpoiler a Samsara legdurvább képzetlánca, a többi általában sokkal szebb és kevésbé megrázóbb, de a finom lelkűek se ijedjenek meg, mert nagyon óvatos módszerekkel éri el ezt a hatást, és sosem szembesít minket nagyon durva jelentekkel. A leggyönyörűbb rész pedig keretbe foglalja az egész művet. Tibeti szerzetesek dolgoznak

Modern mandala

 mandaláikon. Színes üveghomokból, szinte porszemenként rakják ki, gyakran évekig dolgoznak rajta. A záró képsorok pedig azt örökítik meg, hogy a mandala alkotói amint elkészülnek a művel, abban a pillanatban leseprik azt az asztalról, ezzel jelképezve az élet és a szépség mulandóságát. Végül ismét egy zseniális képvágás, és a sivatag dűnéit láthatjuk felülnézetből. Szavak nélkül is megbizonyosodván arról, hogy milyen apró homokszemek  vagyunk a Világegyetemben.

Kisokos:

Előzetes

Hivatalos honlap

Baraka (port.hu)
Samsara (port.hu )

Kinek kötelező mind a két a film?

A képi művészetek rajongóinak, illetve spirituálisan nyitott embereknek. Fényképészeknek, tetoválóknak, festőknek, illetve mindenkinek, akinek van hite, vagy nyitott a világ felé, vagy érdekli a Föld, az élőlények , netán az emberiség sorsa.


Ki tanulhat nagyon sokat a filmekből?

Politikusok, multinacionális vállalatok vezetői, katonák,  ateisták. Illetve az átlag fogyasztók.

Kik azok, akik valószínűleg nem fogják értékelni, vagy végignézni a filmet? 

Zártabb, mechanikus gondolkodású emberek. De remélem ők is tesznek egy próbát!

GD Star Rating
loading...
Filmajánló: Baraka és Samsara: Több mint dokumentumfilm, 5.0 out of 5 based on 4 ratings

Vélemény?

About Garuda

Check Also

Interjú Tomcsik Nórával, a történelmi kalandregények koronázatlan királynőjével

Egyszer csak gondolt egyet négy fiatal író – köztük jómagam is – és megalapították az …

Vélemény, hozzászólás?