Gyereknapló 4. – Rodeó

A cikk olvasási ideje kb. 4 perc

Gyerekként sokat voltam Balatonon. Legkedvesebb emlékeim oda kötnek. A sok ismerősnek és rokonságnak köszönhetően alkalmam volt belekóstolni a lovaglás örömeibe is.  Anyukámmal tanultam lovagolni, Gábornak hívták az oktatónkat. Olyan napbarnított erős legény volt, az a fajta akinek a bal szemébe mindig belesüt a nap, mert mindig hunyorgott. Anyukámnak Bandi volt a lova, az enyém Linda, na persze csak azokra az órákra amíg lovagoltunk.

kep269

Szerettem segíteni felnyergelni a lovakat, ami abban merült ki hogy rohangáltam a felszerelésekért. Általában a nyereg okozott gondot, mert nagy is volt, nehéz is volt, de hát mindent a cél érdekében, megküzdöttünk a feladattal. Kivételesen megengedték azt is, hogy feltegyem a kantárt Lindára amitől én nagyon boldog voltam. Rafináltságomnak köszönhetően a zablához tettem egy répát, így azt gond nélkül a szájába tudtam tenni, azonban itt megrekedtem. Bárhogy szerettem volna áttenni a fülén a kantárat, sehogy sem értem fel és képtelen voltam rávenni arra, hogy lehajoljon hozzám. A felnőttek persze kinevettek, mert hát gondolom annyira vicces volt ahogy ott szenvedek, de végül Gábor megunhatta, mert odajött hozzám, és egy mozdulattal felkapott. Ahogy hirtelen szárnyakat kaptam, és ott lebegtem a magasban, már felértem a pökhendi lovamat is, aki nem volt hajlandó hozzám lealacsonyodni, így teljesíthettem a rám szabott feladatot. A kantár ott díszelgett Linda fején, aki láthatóan nem volt olyan boldog ettől, mint ahogy én.

A paripákat kivezették az udvarra, és segítettek Nekünk a felszállással. Esetemben ez nem jelentett túl nagy gondot, mert megmarkoltak és felraktak.  Általában lapos volt a hangulat: libasor, Gábor ment elöl az épp szimpatikus lóval, utána Anyu Bandival és beszélgettek, amíg én hátul Lindával bandukoltam. Már tudtunk lépni a lóval és ügetni. Utóbbi egy kicsit nehéz feladat, mert hát fel kell állni a ló minden második lépésére. Tudtam kettőig számolni már rég óta, csak  Linda nem lépett soha úgy ahogy én számoltam, de azért mindig megértettük egymást egy idő után. Már jócskán elhagytuk a telepet, amikor Gábor megdicsért Anyut meg Engem, hogy milyen szépen lovagolunk már, és ma új dolgot tanulhatunk a „galoppot”. Egy kicsit aggódtam, hogy akkor még jobban fog rázkódni a nyereg alattam, de azt az utasítást kaptam, hogy csak álljak, és ne essek le. Rémült voltam az újdonság hallatán, mégis boldog. És akkor elkezdtünk ügetni, majd GALOPP. Linda ugrott egyet, majd folytatta. Az az érzés nem fogható semmihez, szökellve szálltam a levegőben. A „ne ess le” utasítás már egy kicsit nehezebb volt, kapaszkodtam mindenbe amibe tudtam. Megjelent Fantázia, és kaptam az alkalomhoz illő ruhát. Lett szép kalapom, az a poros fajta, olyan nadrágom aminek hiányzik a feneke, és csörgő cipőm, sőt még vízipisztolyt is kaptam az övembe. Igazi cowboy lettem, aki próbál megmaradni a vad lován. Már kezdtem volna ráérezni az ízére, amikor lassítani kezdtünk. Átkeltünk az úton ahol autók jártak, ott csak lépésben lehetett haladni, majd ismét a pusztaságban voltunk. Kissé odébb haladva Gábor ismét vezényelt, és mi ismét elindultunk. Hosszan ügettünk, azt hiszem a fáradtságom miatt elvesztettem valahol a sarkantyúimat, és akkor megint. Hátranézett azzal a furcsa mosollyal és elkiáltotta magát: „GALOPP”. Ám valami történt, Anyu lova megijedt, és hirtelen bal kanyart vett, amitől Ő a földre esett. Halkan puffant azt hiszem, mert arra már nem volt időm, hogy tüzetesebben odafigyeljek, mert Linda is hirtelen balra kanyarodott  ott, ahol korábban Bandi. Én egy kicsit tovább maradtam a lovamon, mert a sörényébe kapaszkodtam mint egy jó rodeós, de mind hiába való volt, ott landoltam pont Anyu mellett a földön. Persze jól megijedtem, még sosem estem le azelőtt a lóról. Gábor már ott is volt mire felültünk, leszállt a lováról és csak annyit szólt: „Most már mindketten tudtok lovagolni, hisz esni is tudni kell Ti meg jól csináltátok”. Én keservesen elkezdtem sírni, rodeós pályafutásomra keresztet vethetek. Szerencsémre nem láttam a könnyeimtől, így nem is tudtam mi történik velem. Anyu felkapott, megdicsért, hogy nem kiabáltam esés közben, és visszatett a Lindára. Hát még a könnyeim is elálltak. Megdicsértek azért mert elrontottam valamit. Persze a túra további részét sétában folytattuk, és csöndben, legalábbis én csöndben voltam.

Mikor a telepre értünk Anyu odajött hozzám, és azt mondta: „szépen leesét, és szépen visszaültél, nem adtad fel. Büszke vagyok Rád”. Ekkor értettem meg. Igazi rodeós voltam, igazi lovas, aki némán le tud esni a lóról, de akkor is visszaül ha sajog a feneke, és nem adja fel.

Köv: Tengerkutató

About Nagymama

Check Also

Mélyen a zsebébe nyúl a magyar szülő nyáron

Tábor, zsebpénz, nyaralás és játékok Budapest, 2017. június 22. – A nyári szezonban gyerekjáték bolti …