Rém/álomfejtés: I. rész

A cikk olvasási ideje kb. 7 perc

art-dream-catcher-drwing-feathers-magic-Favim.com-447407Az elején szeretném leszögezni, hogy az álomfejtés nem egy néhány részes cikksorozatban átadható tudomány. Pszichoanalízist, és még nagyon sok mindent érdemes tanulni, illetve nagyon sok álmot elemezni ahhoz, hogy igazi álomfejtőkké váljunk. (A cikk írója sem tartja magát annak!)
Ennek ellenére úgy gondolom, hogy egy kis gyorstalpaló mindenkinek jól jön, akit foglalkoztat az álmainak rejtett értelme.

Máris elérkeztünk az első problémás részhez: Mért kellene hogy az álmainknak bármilyen értelme legyen?

Az ember nagyon szeret mindennek mágikus értelmezést adni: pl. a csillagok állásának a feje fölött, a véletlen egybeeséseknek, meg a fekete macskáknak az úton… Nem lehet, hogy azok csak összekavarodott emlékképek a fejünkben, amik alvás közben beindulnak mint valami abszurd agymozi?

Egyes kutatások szerint ez bizony így van. Az elmélet szerint alvás közben a kevéssé fontosnak ítélt emlékek törlődnek, vagy „áthelyeződnek a lomtárba”, helyesebben  töredezettségmentesítés zajlik az emlékek merevlemezén (ezt a mondatot csak is kizárólag informatikus olvasóink tiszteletére voltam hajlandó leírni). Ezen törlési folyamat hibáiból gyúródnak össze az álmok. Erre utaló bizonyítékok lehetnek azok az apró részletek álmainkban, amik a közelmúltban valahogy bejutottak az elménkbe. Ilyen dolgok lehetnek pl. filmjelenetek, vagy bármilyen élmény. De mért kéne ennek bármilyen értelmet adni?

Erre a számos válasz közül a legkézenfekvőbb az evolúciós magyarázat. Mért alakult volna ki az álmodás képessége, ha nincs valami fontos szerepe? A jó öreg evolúció nem nagyon szokott ok nélkül „csinálni” semmit. Már a kutyák is álmodnak, a gyerekek is (erre később még kitérek) De amennyiben az álmaink tényleg csak az emlékeink és a tudatunk zagyvalékai, az értelmezésükre akkor is  szinte minden terápiás iskola épít, tehát biztosan nem lehet haszontalan rájönnünk egy-egy álomunk „értelmére”.

Első lépés:  Az álomnapló

álomnaplóEnélkül nagyon nehéz álmot elemezni. Persze, tudom hogy mindenkinek az az első gondolata, hogy fölösleges naplót vezetni „én szoktam emlékezni az álmaimra”. A valóság azonban az, hogy az emberek nagy része csak az ébredezés pillanatában tudja felidézni az álmait, amíg alfában fetreng az ágyában, az ébresztő kikapcsológombja után kajtatva.  Az igazán emlékezetes álmokat persze az ébredezés után is felidézhetjük, de közel sem olyan pontosan és részletgazdagon!  A másik ok, amiatt kelleni fog a napló,az az, hogy a legpontosabb értelmezési technikák sorozatokat néznek. Tehát az igazi értelmezés az álmok mintázatából ered. Egy hónapnyi álomban olyan visszatérő motívumok lehetnek, amiket nem tudunk észben tartani!

Tehát fogjunk egy üres  füzetet, lehetőleg kemény fedeleset, és készítsük az ágyunk mellé. Amint kinyitjuk a szemünket legyen kartávolságban, mert ha teljesen felébredünk mialatt ki kell mászni az ágyból a naplóért, máris elillanhat az álom jó része! Nem vicc, a legjobban félálomban emlékszünk! Tehát legyen karnyújtásnyira, legyen belekészítve egy toll  ami jól fog (pont oda ahol éppen járunk hogy ne kelljen keresgélni), mert félálomban az ember nem valami  szépen ír! Az álom lejegyzésének szempontjai egy egyszerű táblázatba foglalhatóak, ezek is nagyon fontosak, és a későbbiekben kitérek majd rá hogy mért. Ami még fontos lehet, az az hogy próbáljunk meg „fokozatosan felébredni”. Ne hirtelen nyissuk ki a szemünket! Először tudatosítsuk magunkban hogy felkeltünk, de tartsuk észben az álmot is!

 

Második lépés: Az álomszimbólumok értelmezése

Olvastatok már álmos könyvet? Ahol enciklopédia szerűen minden álombéli képnek megvan a jelentése, betűrendbe szedve? Na, hát ekkora marhaságokat ritkán lehet olvasni, tehát ha eddig még nem került a kezetekbe, ezután se kerüljön! Az álomértelmezéstől teljesen idegen az a szellemiség, hogy akármilyen képnek, vagy motívumnak mindenkire érvényes jelentése legyen! Vegyünk egy példát, amit egy álmoskönyvből vettem:

kolostor

– A képességeid alatt vagy foglalkoztatva; nincs lehetőséged a kibontakozásra.

Hiába szidom itt az álmoskönyveket, a helyzet az hogy nem kizárt az sem, hogy amikor ezt  leírták, valakinek a kolostorban játszódó álma tényleg a képességei nem megfelelő kibontakozását jelenthették számára.  Freudi logikával teljesen korrekt következtetés, hogy annak , aki nem kolostorban él, a zárdai élet a lemondásról szólhat. Egy lemondásokkal teli környezet, ahol az ember vágyai visszafogottak, bizony figyelmeztethetik az álmodót arra, hogy valójában nem használja ki a tehetségét és a képességeit!

Na jó, de mi van, ha az álmodó egy kolostor bejáratánál jegyszedő, továbbmegyek, egy kolostorban élő szerzetes? Vagy mi van, ha turisztikai látványosságként végignézett egy kolostort, ahova jó emlékek kötik? Az álmok üzenetei sokkalta összetettebbek, és személyre szabottabbak  annál, minthogy egy ABC sorrendbe szedett álmoskönyvbe lehessen szedni a jelentésüket. Ez alól az elv alól csupán néhány kivétel van: az archetípusok (ősképek). De róluk majd később.

Az álomszimbólumok értelmezésére több technika létezik. Hogy a következő írásomban melyiket ismertetem, az rajtatok múlik.  Komentben írjátok le a cikk alá, hogy melyik érdekel titeket, és amelyikre a legtöbbet szavaztok, arról írok 😀

  • A legalapvetőbb a Sigmund Freud által megalkotott álomfejtő módszer. Főleg a szexre a múltra és az elfojtásokra összpontosít. Megkülönbözteti a manifeszt és a látens tartalmakat. Bevezeti a tudattalan fogalmát, és még sok  más alapvető dolgot ami nélkül nagyon nehéz álmot fejteni. Technikája segítségével újabb és újabb  rétegeket (értelmezéseket) húzhatunk le az álmokról.
  • Freud legjobb tanítványa Carl Gustav Jung, (akivel végül összeveszett) arra összpontosított az álmok elemzésekor, hogy mit „jósolnak”, tehát hogy milyen jövőbeli eseményekre figyelmeztethetnek minket. Ő írta le a kollektív tudattalant, és az archetípusokat is. Az álmok spirituális jellegét, és a szubjektív személyre szabott értelmezési módját hangsúlyozta.
  • Fritz Perls szerint az álmok értelmezéséhez a legjobb mód azok újra átélése. Erre több technikát is alkalmaz, aki szeret színészkedni az nagyon fogja ezt élvezni. Szerinte az álmok az személyiségünk eltaszított részei, melyeket érdemes visszahelyezni a teljes énünkbe.
  • Felidézési módszerek: Hogyan tudunk egy elfelejtett álmot újra megidézni? Mit együnk, igyunk, szívjunk ahhoz hogy nagyon éles álmaink legyenek? Mik hatnak ránk alvás közben amik kihatnak az álmainkra? Mit álmodnak a férfiak, és mit álmodnak a nők? Mik a leggyakrabb rémálmok? Mit álmodnak a gyerekek, és az állatok? Hogyan lehet a rémálmokat semlegesíteni?
  • Tudatos álmodás: nekem eddig egyszer sikerült, de valaki veleszületetten képes rá. Az álom egyik lényege, hogy nem tudod hogy ami történik az nem valóság. Ettől álom. Viszont vannak olyanok akik képesek valahogy öntudatra ébredni álom közben. Baromira irigylem őket, nekik óriási buli lehet az alvás…ugyanis a saját álmodat elvileg úgy irányítod ahogy akarod! Ha akarod repülsz ha akarod varázsolsz, mint az Inceptionben, vagy a Mátrixban.

Számtalan egyéb téma felmerül még, egyelőre ennyit írok le. Ha bármelyik érdekel titeket, nyugodtan jelezzétek egy hozzászólásban , (lájkolásról, vagy megosztásról viszont már álmodni se merek 😉 )!

update: Aki szeretné gyakorolni az álomfejtést, ITT megteheti!

 

 

About Garuda

Check Also

Kezdődik a számolgatás a magyar válogatottnál

Jelen állás szerint még mindig van esélye kijutni a magyar labdarúgó-válogatottnak a 2020-as Európa Bajnokságra, …