Az igazi arcod

A cikk olvasási ideje kb. 7 perc

Zenéről írni olyan, mint építészetről táncolni. Soha nem írtam még zenekritikát, nem is tanultam sosem hogy kell, de amit nemrég kitermelt magából a magyar zenei világ, arról nem tudok nem írni. A dal valójában a Hegyalja fesztivált hivatott promótálni kvázi, de valami egészen más sikerült belőle. Véleményem szerint a 2000-es évek egyik legmeghatározóbb magyar dalát sikerült összehozni. Ez a dal az Igazi arcod címet viseli, amit Subscribe, Mc Columbo (Brains, Irie Maffia), Sena (Irie Maffia), Pásztor Anna (Anna and the Barbies) és Eckü (Hősök) ad elő.

hegyalja

Mint mondtam, ez a zeneszám egy fesztivál hivatalos dala lenne, nem igazán tudom, hogy mekkora sikerre számítottak vele, de szerintem közel sem érzékelték, hogy mekkora kultszámot sikerült összehozniuk. Korábban már figyelgettem a facebookon, hogy ez a pár arc összeült, hogy összetegyék amilyük van, azt hittem csak valami reklámot forgatnak, de titkon reméltem, hogy valami zene sikeredik. Columbotól és a Subis fiúktól el se tudtam képzelni rosszat.

Kicsit külön külön is róluk. A Subscribe egy metal együttes, akik szeretnek más-más zenei elemeket csempészni dalaikba, mint pl. reggie. Szövegeik elég egyediek, egyben elgondolkodtatóak és kissé talán elvontak és eszementek. Az énekes Csongor Bálint fogalmazott úgy, hogy szövegeik a patafizikára épülnek. Nézzetek utána wikipédián – én is azt tettem. Pár éve meghatározó alakjai a magyar keményzenei életnek. A szám zenéjét és a szöveget hozzájuk lehet kötni, egészen pontosan Bálinthoz, és az egyik gitároshoz, Horváth Attilához.

Columbo, akiről kevesen hinnék, hogy tősgyökeres magyar, a Brains drum and bass zenekar és az Irie Maffia (egyik) énekese. Egyedi reszelős és rasztafari hangja mellett, ami kiemeli őt a tömegből, és ami miatt sokan szeretnek vele dolgozni, az az a tény, hogy kitűnően beszéli az echte jamakai angolt. Állítólag tanártól is tanulta, de döbbenetes.

1

Sena az Irie Maffia aranytorkú énekesnője, aki szintén rengeteg zenekarral és zenésszel dolgozott már együtt (pl. Zagarral). Hangjával és bájos kisugárzásával mára az ország nagytöbbségét levette lábáról. Hasonlóan Pásztor Annához, aki az Anna and the Barbies oszlopos tagja. Nemrég megtudtam róla, hogy nem csak kiváló énekesnő és színésznő, rengeteg elismeréssel és neves iskolák elvégzésével rendelkezik.

Végül, de nem utolsósorban Eckü, aki a Hősök nevű hip-hop együttest hivatott képviselni, akik nemrég meghódították mind a hip-hop-élet, mind a könnyűzene trónját. Sokan a Viva a Stáb a tanyán nevezetű kultúrborzalomból ismerhetik őt.

A dal koncepciója az volt, hogy tökéletesen, szinte észrevehetetlenül, beleolvadó jelleggel ötvözzék a mai kedvelt zenei stílusokat. Ha valami, akkor EZ kiválóan sikerült. Én ezek közül egyedül a metal zenét kedvelem, de mégis első hallásra szerelmes lettem az egészbe. Elsőre talán elrettentő volt számomra a legeleje, elindul egy afféle elektronikus zenei alap, ami alatt máris felcsendül Sena hangja, de néhány másodperccel később már belecsörög a gitár és Columbo elindítja a szöveget angolul. Aztán belecsapnak a lecsóba Subiék a két énekessel, Bálinttal és Mátéval, akiknek nagyon különböző hangszínük van. A szövegen már hallatszik, hogy ez tényleg egy fesztiválhimnusz és egyben költői is: „Nézz ránk most/Hadd lássuk meg az igazi arcod/Ritmus vési kőbe a karcod”. Majd hirtelen vált Anna mélyebb rock´n´roll hangszínére és bekísér minket a refrénbe egy tipikus fesztiválos szabadság metaforai képpel kvázi: „Csinálj angyalt kezeddel kitárva, a sárba/ Miközben tudod mindenki lát.”

2

Mivel a Subscribe énekese, Bálint és a gitárosuk Attila keze van leginkább benne a dalban természetes, hogy a refrén alapja is keményebb hangvételű. Ez sem véletlen, ha az ember meghallja, hogy Hegyalja fesztivál, inkább a rockzenekarok ugranak be az embernek nem a „tüc-tüc dídzsék”. A refrén szövege tartalmazza a zenészek legfőbb gondolatát, miszerint: ők az embereknek zenélnek nem maguknak. „Te vagy a hangunk, hadd hallják/Te vagy az arcunk hadd lássák” – te vagy a közönség, neked akarunk tetszeni, téged akarunk szórakoztatni. „Nyitva a fül, behuny a szem, fenn a kéz/ Végre, most semmitől sem félsz” – add át magad a zenének, hiszen mire való egy fesztivál, ha nem erre, nem?

Egyet pislogunk és elindul a „rap and roll”. Szintén dübörgő metalalappal, de már Eckü mondja meg nekünk a frankót a fesztiválok szabad szelleműségéről. Ő egy igazi rap forma srác, a hangja, a stílusa, a gesztikulációja, ő képviseli ebben az egyvelegben a rapet. Majd a végére Bálintunk is átvesz egy kicsit belőle, de már a maga rockos mivoltában.

A második refrén után ismét a jamaikaiakat megszégyenítő Columboé a szerep. A zúzda elhalkul és a hamisítatlan drum and bass pattog a fülünkbe. Ő kicsit képviseli a külföldi Hegyalja-látogatókat, mert ő már nem magyarul „tolja” nekünk. Ez egyáltalán nem baj, az ő művészete amúgy is ebben tud kiteljesedni, hogy halljuk a „szicsuésán” nyelvjárást kicsit. És végül visszatérünk a legelejére, belassulunk. Kicsit elektronikus zene, kicsit reggie némi drum and bassal megbolondítva, és felcsendül ismét Sena. Hát, az ő hangjára szavak sincsenek. Egyfajta „don’t worry be happy” jelleggel lezárja nekünk a “verse” részt a maga szerethető módján. És mivel Tokajhoz kötődik a feszt, egy kis hungarikum a végére: „Hadd szóljon a dal/ Bor folyjék, mint a víz!” Végül egy utolsó refrén, ami akaratlanul is ütősebbnek és szívbeharapóbbnak hallatszik, pedig technikailag nem különbözik az előző refrénektől. Aztán itt a vége, fuss el véle Hegyaljára.

hegyalja-pr

A klipről még éneklek egyet. Tetszett, hogy nem cifrázták túl, beletehettek volna ezer féle jelenetet a Hegyalja fesztiválokból, de olyan klipből akad bőven. Elmentek egy sötét stúdióba és egyszerűen felénekelték nekünk. Tiszta, sallangmentes, és a sötét háttér ellenére mégis asszociálunk belőle a fesztiválokra. Plusz egy csinos lányka táncol nekünk, akin néha megjelenik egy tetoválás, mint szimbólum. Illetve ő is megidézi nekünk a fesztiválok szellemiségét a cipő lerúgásával, a felhőtlen tánccal, vagy a sörrel való ugrálással.

Kis huncutság a klipet lezárólag. Lecseng a dal, és a csinos lány ledobja nekünk háttal a melltartóját és kiírják: „nézd meg a Dirty Versiont is”. Ezt azért nem lőném le, nézzük meg! Valamint így a mondandóm végére azért csak lenne egy negatív kritikám is. Körülbelül a száznegyvenedik hallgatásra sikerült megértenem először, hogy mi a refrén utolsó előtti sorának szövege. Aki esetleg sorstárs, annak leírom, hogy valószínűleg ez hangzik el benne: „Hol az a lány, melyik a pult, ahova mész?” Ezt már csak tényleg azért, hogy legyen egy dolog, amibe beleköthetek.

Az igazi arcod című koprodukció valójában nem is fesztivál himnusz, sokkal inkább egy magyar zenéket összefoglaló békedal. Kevés ilyen zenével találkozni manapság, örülök, hogy hallhattam ezt a számot. További ilyen számot kívánok a magyar füleknek és szíveknek.

GD Star Rating
loading...
Az igazi arcod, 5.0 out of 5 based on 6 ratings

Vélemény?

About ElSaiko

Nappal diplomás "filmestészta", éjjel szuperhős vagyok. Általában filmekről és a világ bajairól szeretek értekezni a magam pikírt és csípős módján. Célom sokkal inkább a szórakoztatás és arcokra való mosoly felnyalása, mintsem a megbotránkoztatás és az utálkozás magasfokon. Szeretem a thrillereket, Natalie Portmant és a töltött káposztát. Béke, szeretet, padlógáz, ablaktörlő!

Check Also

Évszakokban rejlő lehetőségek

Az évszakok változásának megvan a maga ciklikussága, harmóniája, belső ritmusa. Ha figyelemmel kísérjük az adott …

Egy Hozzászólás

  1. Tenyleg jo szam…

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..