Minimálbér – Május 31-ig pályázhatnak a vállalkozások támogatásra

A cikk olvasási ideje kb. 3 perc

A minimálbér-emelési támogatásra május 31-ig nyújthatják be kérelmüket az érintett vállalkozások a munkaügyi központnak, az erről szóló kormányrendelet a pénteki Magyar Közlönyben olvasható.

A támogatásról a munkaügyi központ 21 napon belül dönt, és a támogatást a január 1-jétől június 30-ig terjedő időszakra egy összegben folyósítja.
A rendelet szerint a munkaügyi központ hatósági szerződést köt a támogatott cégekkel, amelyeknek augusztus 31-ig elszámolást kell benyújtaniuk a támogatás felhasználásáról.
A kormány és a Versenyszféra Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) részt vevő érdekképviseletek között tavaly év végén létrejött megállapodása alapján 11, nehéz helyzetben lévő ágazatban igényelhetnek a cégek támogatást.
A kabinet az élelmiszergyártásban, a textil-, a ruházati és a  bőriparban, a fafeldolgozásban, a bútorgyártásban, valamint az épületek építése és a speciális szaképítés ágazatban, emellett a szálláshely szolgáltatásban, a vendéglátásban, és a kiskereskedelemben vállalja át 2013 első félévében a minimálbér- és a szakmunkás minimálbér-emelés által okozott többlet bérköltséget, és az arra eső járulékköltséget is.
13_penz02_vanda_ff
A cégek május 31-ig írásban és elektronikus formában nyújthatják be támogatási kérelmüket, de az annak részét képező mellékleteket kizárólag elektronikusan adhatják be – olvasható a rendeletben.
Nem igényelhető támogatás az egyszerűsített foglalkoztatásra vagy alkalmi munkára irányuló jogviszonyban foglalkoztatott munkavállaló után, valamint olyan munkavállaló után sem, akinek foglalkoztatásához a munkáltató foglalkoztatás bővítő bértámogatásban, munkahelymegőrző támogatásban, munkatapasztalat-szerzés támogatásban, részmunkaidős foglalkoztatás támogatásában, valamint megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásához nyújtható támogatásban részesül.
Költségvetési szerv nem kaphat támogatást, és olyan munkáltató sem, amelynek lejárt, meg nem fizetett adótartozása, valamint járulék-, illeték- vagy vámtartozása van, kivéve, ha a megfizetésére 2013. március 31. napjáig fizetési halasztást kapott – áll a rendeletben.
A minimálbér a tavalyi 93 000 forintról 98 000 forintra, a szakmunkás minimálbér 108 ezerről 114 ezer forintra emelkedett 2013-ban.
https://www.onadozo.hu/hirek/minimalber_majus_31_ig_palyazhatnak_a_vallalkozasok_tamogatasra

About Goldaccountant

Pósa Lívia vagyok, a Gold Accountant Könyvelő- és Bérszámfejtő Iroda vezetője. 1994. óta foglalkozom könyveléssel és bérszámfejtéssel, az irodám 1998-ban, tehát több, mint 15 éve alapítottam. Ez a mai gyorsan változó gazdasági környezetben, úgy vélem, kiemelkedő teljesítménynek számít. Ügyfeleink kis- és középvállalkozók, illetve egyéni vállalkozók. Büszke vagyok hűséges ügyfeleinkre, közülük többen is már a kezdetektől minket választottak és azóta is ragaszkodnak hozzánk. Könyvelő Irodánk a Vállalkozói Szemléletű Könyvelő Iroda licencével rendelkezik. Fontosnak tartjuk a vállalkozás küldetésének elősegítését, mindig készen állunk, hogy szaktudásunkkal és információval segítsünk a döntéselőkészítésben. Gondot fordítunk arra, hogy naprakész szakmai információkkal rendelkezzünk, lépést tartsunk a változásokkal, ismerjük az alkalmazható adózási, jogi megoldásokat. Érdemes a Könyvelési Kisokos Vállalkozóknak blogot nyomon követni, illetve, a legbennfentesebb infókért hírlevelünkre feliratkozni. Könyvelő irodánk felhívja a cégvezetés figyelmét a kedvező és takarékos adózási megoldásokra. Szolgáltatásainkat szakszerűen és gondosan, a jogszabályoknak megfelelően teljesítjük, saját eljárásunkkal nem tesszük ki az Ügyfelet jogsértések és határidő mulasztások következményeinek. Kellő diszkrécióval kezeljük a vállalkozás ügyeit.

Check Also

Ipari beruházások húzzák az építőipart és a turizmust

A kritikus munkaerőhiány miatt akadoznak a lakásépítések Budapest, 2017. április 18. – Még mindig az …