„Nem lehet manipulálni azt, akinek van lelki gerince” – Beszélgetés Bagdy Emőke pszichológia professzorral

„Stresszesebben élünk, mint négy éve, és mint negyven éve.” Így kezdi múlt héten megjelent újságcikkét Bagdy Emőke, a Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület vezetője, a Diákrelax program ötletgazdája. Rögtön egyértelművé teszi ezzel, hogy az adott probléma hathatós kezelésének fontossága független az aktuálpolitikától. Negyven év viszonylagos változatlanság után immár jó ideje a gyors változások, így a stressznek való folyamatos kitettség korát éljük. A változatlanság nem támogatta az önálló, független, probléma- és konfliktuskezelő gondolkodás kialakulását. A magyar társadalomnak, ahogy a stresszkezelést, úgy ezt sem sikerült még azóta elsajátítania – és e két deficit bizony összefügg.

A szeptembertől érvénybe lépő új Nemzeti Alaptanterv (NAT) számos eleme, sőt, egész szemlélete kritizálható, és kritizálandó is, elsősorban éppen azért, mert nem reagál kellőképpen a fenti kihívásokra… Bekerült viszont kötelező elemként a testnevelés modulba a korosztály-specifikus iskolai relaxáció, amit a pedagógusok 30 óra saját élmény és további 30 óra tanításmódszertani továbbképzést követően tarthatnak a nebulóknak. A programot azonban sokan támadják, pedig ha már a szakmának(!) sikerült belobbiznia a tantervbe egy valóban előremutató elemet, akkor talán nem kellene kiönteni a fürdővízzel a gyereket is. A téma a két legfőbb jövőalakító kérdés, az egészségügy és az oktatásügy metszéspontján helyezkedik el, úgyhogy kiemelten fontos lenne, hogy a vitapartnerek  ezúttal képesek legyenek érvek és szakmaiság mentén dűlőre jutni.

Érkeztek támadások egyházi részről, a Biblia Szövetség egyenesen keresztényellenesnek minősítette az iskolai relaxációt, de az újítást ugyanazok is kritizálják, akik máskor éppen a gyakorlatban hasznosítható ismereteket hiányolják a magyar oktatásból. A stresszmenedzsment problémája ugyan független az aktuálpolitikától, a NAT-ba való bevezetése körül kialakult vita azonban korántsem az. A szórványos szakmai jellegű ellenérvek spekulatívak, hiszen – a relaxáció tudományosan bizonyított pozitívumaival szemben – nélkülözik a tapasztalati hátteret. Rövid távú érdekek mentén feláldozni az ifjúság testi-lelki egészségének preventív támogatását (azaz országunk hosszú távú jövőjét) pedig több lenne puszta felelőtlenségnél. A félreértések tisztázása és a felmerült aggályok kapcsán beszélgettem a professzor asszonnyal.

-Honnan jött a Diákrelax program ötlete? Volt-e ennek valami konkrét előzménye?

-Sok éve dolgozunk pedagógusokkal. Akkreditált program a relaxáció, sőt, az autogén tréning módszere önállóan is. A pedagógusokat szeretnénk ezzel védeni a kiégéstől, tehát az ő egészségüket próbáljuk preventív eljárással megerősíteni. Sok száz pedagógus végezte már el az egyesületünkben a relaxációs tanfolyamot. Ezen kívül nekem van egy 30 órás akkreditált stresszkezelő programom. Ez hivatalos továbbképzés, 30 kreditpont jár érte pedagógusoknak. Tehát van már egy pedagógiai kultúra, amelyik tud róla, befogadta, szeretné alkalmazni, ismeri, és saját magán már használja.

-Van-e más országokban példa hasonló programra?

-Tőlünk nyugatabbra több országban saját választási sávon van stresszkezelés, tehát kínálatként megjelennek preventív egészségvédő módszerek, és az iskola autonómiája dönti el, hogy beveszi-e a programjába. Nekem ez is rokonszenves, de hát ehhez kell egy kulturáltság, hogy befogadják. Tulajdonképpen, azt hiszem, itt van a mi nagy problémánk, Magyarországon ez az alapvető kulturáltság hiányzik, hogy a szülő el tudja dönteni, hogy akarja-e, hogy relaxáljon a gyereke, ha az iskola kínálja. Ahogy az a szülő, aki vallásosan nevelkedett, akarni szokta a gyerekének a hittant, ugyanúgy az a szülő, aki tanult már relaxációt, azt fogja mondani, hogy „nahát, nekem komoly gyomorproblémáim voltak, és megtanultam a relaxációt, és azóta nincs ilyen panaszom, gyorsan tanulja meg a gyerekem is”. Ilyeneken múlik a dolog.

-Tehát ezért érdemes itthon kötelezővé tenni? Itt nincs olyan kultúrája a dolognak, hogy ha palettára kerülne lehetőségként, akkor azzal éljenek is az iskolák?

-Nem foglalkoznának vele szerintem, ez így van.

-Említi a cikkben, hogy felső tagozaton stresszkezelő módszerként az ún. átkeretezést is szeretnék gyakoroltatni. Nem tart attól, hogy ha nyilvánosan megbeszélik a diákok problémáit, utána ez megszégyenítésre ad lehetőséget a közösség részéről? Talán joggal merült fel ez az aggály, hiszen a felső tagozatos korosztály hajlamos a „cikizésre”.

-Minden korosztály számára másfajta pszichológiai műveletek alkalmazhatók. A kiscsoport-kultúra sajátos. Nem a személyes, mély problémák kerülnek elő, hanem az iskolai tanulmányaikkal, közösségi életükkel, szülőkhöz való viszonnyal foglalkoznak. Olyan problémákkal, ami nekem is az, neked is az, mindnyájunknak ugyanaz. A szemléletformálás a lényeges, amit a relaxáció megalapoz. De hogy viszonyuljak ahhoz, ha nekem van egy problémám? Ne mutogassak a másikra, ne okoljam a másikat! Hogy kommunikáljam akkor ezt le? Ezek mind benne vannak, mint egy receptúra, a pszichológiai tudásban, és meg lehet tanítani. Most speciel 15-16 évesekkel dolgozom, és állíthatom, hogy e téren nagyon jól lehet velük boldogulni. Az a probléma, hogy úgy kritizálják sokan a programot, hogy soha nem csinálták. Én viszont csinálom régóta. Vagy ha tényleg vannak ezzel kapcsolatban rossz tapasztalatok, akkor írják le őket, hivatkozva arra, hogy ezt és ezt, így és így tapasztaltam. Mindaddig, amíg nincs az ellenkezőknek hiteles tapasztalati anyaguk, addig ezt nem támasztja alá semmi. De bármi aggály felmerül, kérdezzenek meg, én megkereshető vagyok. Odaírtam a nevemet, tehát felelősséget vállalok, és felelek a hozzám intézett kérdésekre.

-Annyit már lehet tudni, hogy nem lesz külön relax óra most szeptembertől. Milyen időkeretek között fog akkor megvalósulni az iskolai relaxáció? Ki fogja tartani?

-Az fogja tartani, aki relaxációt tanult, aki képzett ebben. Nagyon régóta foglalkozunk már pedagógusok felkészítésével, relaxáció tanítására alkalmas felkészítéssel. Vannak úgynevezett százórás kurzusaink, ahol jogosítványt adunk. A mi egyesületünknek van rá joga, hogy kiképző munkát folytasson, és jogosítványt adjon. Most ugye 2*30 órás akkreditált tanfolyam van előírva, hogy aki ebbe az új programba, amit a NAT meghatároz, belép mint oktató, az ezzel az összesen 60 órás tanfolyammal készüljön fel. Többen vannak már, akik a 100 órás akkreditált képzést elvégezték, és tarthatnak relaxációt órai keretek között. Én szeretném a relaxációt – mint módszertani tudást, aminek van egy felépítménye 1-12. osztályig – elválasztani attól, amit a testnevelés óra elemeibe bele lehet építeni. A Diáksport Szövetség megkapta a feladatot, hogy kb. 7200 testnevelő tanár számára szervezze meg azt a szemléletformáló 30 órás kurzust, amivel a testnevelés új típusú, heti 5 órás stratégiáját fogják kialakítani: merre tartson, hogyan, milyen legyen. Ők kérték, hogy mi dolgozzuk ebbe bele a relaxációs elemeket, amiket be lehet építeni a testnevelés órába. Egy magas mozgáskultúrájú ember (aki a testnevelő) a mozgásos relaxációk repertoárját (ami könnyen átadható) beviszi a testnevelés órába – ez nagyon hatékony, nagyon jó. Magát a módszert nem ő csinálja, az elemeit viszont jó, ha használja minél szabadabban. Ez egy szocializációs folyamat is arra, hogy a gyerekek megszokják a relaxációt.

-Felmerült a program kötelezőségéből fakadó hatékonyságcsökkenés aggálya. Ön viszont azt állítja cikkében, hogy a gyakorlatokat élvezni fogja tanár és diák egyaránt. Ezek szerint megbízik a magyar pedagógusokban és a lehetőségekben, hogy valóban élvezetessé tudják tenni?

-Igen, optimista vagyok. Én a reménység professzióját képviselem. Nem megyek elébe, hogy rémeket lássak ott, ahol még nincs is tapasztalatunk.

-Nem fog-e gondot okozni a gyakorlatok belesűrítése a kialkudott időkeretbe? Mit várhatunk heti 30 perc relaxációtól?

-Tekintettel arra, hogy még nem tudtuk kipróbálni, a kérdésre nem tudok még e pillanatban válaszolni. Leírtuk pontosan, és el is küldtem példaként két évfolyam teljes kidolgozott anyagát Kaposi Józsefnek, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatójának, hogy nézzék meg, hogy megvan a 30 percnek a pontos felépítése: téma, gyakorlat, magyarázat, élményösszegyűjtés, házi feladat. Az iskolák ezen kívül dönthetnek úgy, hogy a 10% szabadon felhasználható időkeretükből szánnak időt külön relaxáció órára.

-Sok helyen lehetett olvasni azt a nyilatkozatát, hogy a program kapcsán nem a keleti meditációtípusokra kell gondolni, hiszen létezik keresztény meditáció is. Erről tudna mondani pár szót? Egyáltalán fontos a kulturális beágyazottság az ilyen gyakorlatoknál?

-Ez félremagyarázás. Én nem azt mondtam, hogy keresztény meditációt alkalmazunk. Azt mondtam, hogy minden nagy világvallásnak van meditációs rendszere, minden hitrendszernek megvan a meditációs kultúrája. Hogyan született a tudományos meditáció? Például Jon Kabat-Zinn, aki maga is buddhista, a zen buddhista hagyományból bizonyos elemeket kigyűjtve tudományos, evidence-based hatásvizsgálatnak vetette alá darabonként, és ebből alakította ki azt a módszert, ami ma az amerikai egészségügyben úgy van a biztosítók által finanszírozva, hogy akinek pszichikus tünetei vannak, ezt kapja rendelésre, mert olyan hatékony. Tehát tudományos meditációt alkalmazunk, semmiféle valláshoz nincs köze. Fontos a kulturális hagyaték, mert több száz, több ezer éves hagyományokból lettek az elemek kiemelve, de itt a történelmileg leírt nagy meditációk leghatékonyabb elemeit egyesítő tudományos meditációról van szó.

-Azzal zárja múlt heti cikkét, hogy a program segíti a diákokat olyan emberekké válni, akik „nem hallgatnak elvtelenül és jellemtelenül akkor, amikor egy-egy konfliktus- és stresszhelyzetben a vitapartnertől eltérő a véleményük.”Hogy függ össze a szabad vélemény alkotásának és kinyilvánításának készsége a relaxációval?

-Szabaddá tesz. A relaxáció klasszikus jelentése: elengedni a rabot. Középkori francia kifejezés. Két módon tehetjük magunkat szabaddá: valamitől, ami megkötött, tehát egy függéstől szabaddá válni, és valamire szabadnak lenni. A meditáció fő lényege, hogy megerősíti azt, hogy ki vagy te a világban. Identitáserősítő módszer. Karakterformáló. A karakter bevésődést jelent, ennek óriási a szerepe. Nem lehet manipulálni azt, akinek van lelki gerince.