Szakított Vastag Tamás és barátnője

A cikk olvasási ideje kb. 3 perc

Sokan találgatnak, hogy mi miatt lett vége a fiatalok kapcsolatának. Sokan gondolnak egy harmadik személyre vagy veszekedésekre, de most már vége a találgatásoknak: a sok munka választotta szét az X-Faktoros énekest és tánckoreográfus kedvesét, Mármarosi Tündét. A Szombat Esti Láz című táncos műsorban Tünde kedvesének testvére, a szintén énekes Vastag Csaba volt a lány táncpartnere. A fiatalok kapcsolata két évig tartott ami nem mondható rövid időnek.

A Blikk cikke szerint az egyre több munka és a karrierépítés miatt nem jutott elég idejük a kapcsolatukra, akarva-akaratlanul is elhanyagolták egymást. A fiatalok ezért végül úgy döntöttek, hogy külön folytatják az életüket, de elmondásuk szerint barátként váltak el. Az énekes Vastag Tamás viszont mégiscsak szomorú amiatt, hogy élete első nagy szerelme és komoly kapcsolata véget ért. Az énekes azt nyilatkozta, hogy ha volt barátnőjének bármikor szüksége lenne rá, nyugodtan fordulhat hozzá, hiszen gyönyörű és emlékezetes időszakot töltöttek együtt. A bulvárlap nmrég úgy értesült, hogy a Szombat Esti Láz showműsora alatt is voltak már problémái Tamásnak és Tündének, bár ez ügyben nem sokat nyilatkoztak.

vastag_csaba2

Ezek ellenére, hogy nem ismerték be, hogy közel sincs minden rendben és a kapcsolatuk mélypontra jutott, sejteni lehetett valamit. Erre utalt például, hogy a showműsorban nem látták olyan gyakran, hogy Tamás bement volna a kedveséhez, vagy hogy szurkolt volna neki. Amikor a nézőközönség között ült egy-egy műsoron, az arcán látszott, hogy gondjaik vannak. Az egyik adás után még a TV is rákérdezett, hogy minden rendben van-e, mivel a pletykák szerint szakítottak. Ekkor Tünde nevetett azon, hogy ilyeneket írnak a pletykalapok és megerősítették, hogy ennek semmi valóságalapja nincs. Egy idő elteltével azonban mégis nyilvánosságra hozták: végleg elváltak útjaik. Ekkor kaptunk magyarázatot arra, hogy a sok munka miatt szakítottak mert a karrierépítés miatt nem tudtak elegendő időt tölteni a másikkal, kapcsolatuk pedig ellaposodott. Emellett még az sem tett jót a kapcsolatuknak, hogy amikor Tünde és a Tamás bátyja, Csaba által alkotott duó megnyerte a showműsort, Tünde nem tudott ebből előnyt kovácsolni, mivel Tamás és Csaba menedzsmentje úgy döntött, hogy az éneklés a fontosabb.

GD Star Rating
loading...

Vélemény?

About Vdorina99

Check Also

Jelentés a könyvfesztiválról

Szerzőként megjelenni a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon talán minden író álma. Hatalmas élmény találkozni az olvasókkal, …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..