Búcsúzom!

A cikk olvasási ideje kb. 3 perc

Egy időre búcsúzom és köszönöm a figyelmet, ami végig kísérte az írással való próbálkozásomat. Emlékeim és okfejtéseim kicsit lepihennek. Fáradtan, öregen hiába akarok a múlt emlékeiben élni. Belátom ezt nem lehet. Napjaimat kell erősíteni, és a ma gondjait megoldani. Lányom, unokáim, dédunokáim itt vannak körülöttem, és velük kell a napokat átélni. Az Ő gondjaik engem is nyomasztanak, de a megoldás már az Ő feladatuk. Segíteni csak beszélgetéssel tudok.  Ha érzik, hogy velük vagyok, hogy hogy megértem gondjaikat, talán a szavakkal is tudom segíteni tevékenységüket.

goodbye2

Ez segít és erősíti harcukat az élet nehézségei ellen. A munkahely, az anyagiak, amik biztosítják egy család megélhetését örök gond. De napjainkban még fokozottabban lehet érezni ennek a súlyát. Nem könnyű, hiszen mindig többet és jobbat akar magának és gyerekeinek az ember. Ezt elérni komoly feladat és sok nehézséget kell legyőzni ahhoz, hogy ezt el lehessen érni. Az igények a régi életvitellel szemben, bizony megnövekedtek , és ez így van jól. De az erőfeszítés amit tenni kell, hogy ezt meg tudjuk valósítani nagyon nehéz.

Sajnos ez együtt jár azzal, hogy a családok fellazulnak. Az egymásra való figyelésre nincs idő. A gyerekek nagyon önállóak, de nincs akitől igazán megtanulják mi a helyes út, hogy elérjék céljaikat. Sokszor a durva erőszakot használják. És azt látják, ha meg tudnak valakit félemlíteni, ezzel már sikert érnek el. Már a kicsi gyerekeknél is megfigyelhető ez. Az iskolában pedig nagyon gyakori. Hiába van meg a másik gyerekben a szeretet és a jó szándék, ezzel szinte semmit sem ér el. Legfeljebb csúfolják., mert az erőszakos gyerek ezt gyengeségnek könyveli el.

Hát most ilyen világban élünk, jó lenne ezen változtatni. Sokan vannak, akik próbálják alakítani, nevelni ilyen formára a közösséget. De az emberekben van erre igény? Én hiszem, hogy igen. Mindenki szeretne nyugalomban, mindenkivel jó viszonyban élni. Nem félni a késő esti sétáktól, és ismerkedésnél ne kelljen arra gondolni, hogy ez valami rosszat von maga után. Jókedvűen együtt lenni, nem gondolni, nem félni attól, hogy valaki a társaság vesztét akarja és gyűlöletében felrobbant mindent. Vagy a lövöldözés. nem törődve azzal sem, hogy ártatlan kicsi gyerekek is megsérülhetnek. Az emberek gondolkozását megváltoztatni nagyon nehéz. Az érzéseket kellene megszelídíteni. Ez vajon lehetséges? Ezért kell küzdeni és segíteni a jó és szép dolgok elérését.

Mi történik most velem?

Ki mondja meg a jövőt?

Van-e aki jóra használja az erőt?

Az erőszak háttérbe szorul?

Küzdeni kell a jóért rendületlenül!

About Nagymama

Check Also

Mélyen a zsebébe nyúl a magyar szülő nyáron

Tábor, zsebpénz, nyaralás és játékok Budapest, 2017. június 22. – A nyári szezonban gyerekjáték bolti …