Film utca 26.: Kótyagos szerelem

A cikk olvasási ideje kb. 3 perc

Korábbi lépteimnél már emlegettem egy filmet, a másik olyan filmet, amiben Adam Sandler játszik, és nem kifejezetten a szokásos infantilis vígjáték. Most bevallom, hogy akkor még én sem láttam, de tudtam (na jó, sejtettem) hogy milyen. De most megnéztem és rájöttem, hogy jogosan gondoltam, hogy belefér a Film utca repertoárjába. Ez a film a 2002-es Kótyagos szerelem

pdl

A film a rendkívül különc Berry Egan-ről szól (akit szinkronosan csak Berry Igennek szólítanak, azt hittem ez valami direkt dolog, közben nem is), akinek van egy kis vállalkozása, befelé forduló modora, hét nővére, akik megőrjítik, és alkalmankénti brutális dührohama. Egy nap azonban megjelenik egy lány, aki próbálja őt felszedni, miközben egy szép hangú szextelefonos csaló nőci próbálja kifosztani. A film az ő nem mindennapi romantikus történetét mutatja be.

Habár a film romantikus vígjátéknak van beállítva – egy-két jó poén ellenére – egyáltalán nem az. Valahol a dráma és a vígjáték szoros határmezsgyéjén szökdécsel a film. Paul Thomas Andersonnál meg amúgy sem lehet tudni. Ez az első film, amit látok tőle, de tudom, hogy például a Boogie Nights is amennyire vicces filmnek tűnik, nem az.

Mikor elkezdtem nézni, abszolút nem tetszett. Elég alternatívan és elrettentően indul. Szokatlan kameraállások, széles látószögek, amik ugyan jók, de az elején nagyon indokolatlannak tűntek. Nem is beszélve a becsillogásokról, még jóval Abrams előtt (he-he). Később aztán megszokja a szemünk, és egészen egyedi, szinte fényképszerű jelenetsorokkal találkozhatunk. Helyenként pedig szürreális és álomszerű, ahol megtorpanunk és szörnyülködünk, de nézzük tovább és lépjünk túl ezen. A direktor már csak ilyen.

A másik, amihez hozzá kell szokni, a zene. llyen… zajzene van benne, mintha egy ötéves gyerek leülne egy szintetizátorhoz és amit elér lenyomja, amiből aztán mintha kihallatszódna valami ritmus. De aztán ennél is rájövünk, hogy illik a film hangulatához.

a91bc76c2a6302e573badedcbf57bf7a_567x210

A film amúgy egy időzített bomba ketyegését mutatja be, átvitt értelemben persze. A bomba a főhős, aki folyamatosan csak nyel, csak szív és látszik robbanni fog. Ennyiben nagyon élvezetes a film, hogy várjuk a katarzist. De amúgy egy furcsa szerelem beteljesedését mutatja be. Nem az a tipikus romantikus popcorn múvi, nem azzal a tipikus romantikus szövegeléssekkel – finoman szólva.

Leginkább Adam Sandler miatt érdemes megnézni. Tudom a legtöbb filmjét miatta érdemes (főleg a régebbieket, nem a maiakat), de itt is látszik, hogy nem csak a szarkasztikus antihősök mennek neki. A többi szereplő nem kap akkora hangsúlyt, mint ő, esetleg még az őt felszedő nő, Emily Watson (a vak nő a Vörös Sárkányból). Reméltem, hogy Philip Seymour Hoffmann többet lesz benne, mert imádom. Sokan nem szeretik, mert rettentő unszimpatikusnak tűnő jelenség, de annyira ösztönös és tehetséges színész, hogy nem tudom utálni.

A Kótyagos szerelem egy alternatív szerelmi történet boldogságról, egyhangúságról, az emberi érzelmekről – ha nagyon le akarom butítani. Inkább haladók nézzék meg, az átlag Adam Sandler film kedvelői pedig csak óvatosan.

About ElSaiko

Nappal diplomás "filmestészta", éjjel szuperhős vagyok. Általában filmekről és a világ bajairól szeretek értekezni a magam pikírt és csípős módján. Célom sokkal inkább a szórakoztatás és arcokra való mosoly felnyalása, mintsem a megbotránkoztatás és az utálkozás magasfokon. Szeretem a thrillereket, Natalie Portmant és a töltött káposztát. Béke, szeretet, padlógáz, ablaktörlő!

Check Also

Kondorosi iskolások filmterve vált valóra

Közel húsz általános iskolai osztály diákjai pályáztak filmtervekkel az EAThink2015 Európai Uniós projekt nemzetközi pályázata …