Konfliktuskezelési stílusok

A cikk olvasási ideje kb. 3 perc

A konfliktuskezelést gyermekkortól tanuljuk, működése automatikusnak tűnhet.

Ha konfliktushelyzetbe kerülünk, két fő szempont alapján döntünk. Egyik szempont, hogy nem érdekes, kivel kerülünk konfliktushelyzetbe, kizárólag a saját célunk elérése számít. A másik szempont, hogy a konfliktushelyzet ellenére úgy ítéljük meg, hogy a jövőben még szükség lehet arra, hogy a másikkal jó viszonyt tartsunk fenn, ezért nem élezzük ki annyira a konfliktushelyzetet. Azaz általában mindig mérlegeljük a személyes cél – kapcsolati helyzet jelentőségét.

Öt konfliktuskezelési stílust ismerünk.

1. Visszahúzódó

Konfliktuskerülők, távol maradnak, nem folynak bele a konfliktust okozó problémába, kerülik azokat az embereket, akik konfliktusokat generálnak, mert tehetetlennek érzik magukat, úgy gondolják, hogy reménytelen feladat megoldani egy konfliktust.

2.

Elsimító

Itt a kapcsolatnak van nagy jelentősége, a saját célok kevésbé lényegesek. Nagyon fontos a személy számára, hogy továbbra is kedveljék és elfogadják. Úgy vélekednek, hogy a konfliktusok elkerülhetők a harmónia megtartásával, az emberi kapcsolatok sérülése nélkül. Tartanak attól, hogy ha konfrontálódnak, az romba dönt kapcsolatokat és kár is keletkezhet. Feladják céljaikat, hogy a kapcsolatrendszer megnyugtatóan tovább működjön.

3. Együttműködő

Nagy értéke van mind a személyes kapcsolatnak, mind a kapcsolatrendszernek. A konfliktus számukra olyan probléma, melyet mihamarabb meg kell oldani, és olyan megoldást kell találni, amellyel saját céljaikat is megvalósíthatják, de mások is elérhetik ezt a lehetőséget. Szerintük a konfliktus a kapcsolatok kiterjesztésének egy módja is. Addig dolgoznak a konfliktuson, amíg a megoldást meg nem találják, a feszültséget és a negatív érzelmeket el nem tüntetik.

4. Erőszakos

Amint konfliktushelyzet generálódik, azonnal lehengerelik ellenfeleiket. Itt a másik fél csak ellenfél lehet. A végsőkig kényszeríteni akarják a másikat az saját céljaik elfogadására. Nem törődnek mások igényeivel. Álláspontjuk, hogy a konfliktusnak az egyik fél győzelmével és a másik fél vereségével kell záródnia. A másik felett aratott győzelem büszkeséggel tölti el őket. Nem félnek támadással, megfélemlítéssel elérni a győzelmet.

5. Kompromisszumkereső

A konfliktusban feladják céljaik egy részét és azon dolgoznak, hogy meggyőzzék a másikat, hogy ők is engedjenek kicsit elvárásaikból, céljaikból. Kompromisszumra törekednek, az arany középutat keresik. Az lebeg a szemük előtt, hogy a közjó érdekében kell megoldani a konfliktushelyzetet.

 

About worldsoul

Check Also

Kezdődik a számolgatás a magyar válogatottnál

Jelen állás szerint még mindig van esélye kijutni a magyar labdarúgó-válogatottnak a 2020-as Európa Bajnokságra, …