Száguldás a halálba: Hajsza a győzelemért Kritika

A cikk olvasási ideje kb. 5 perc

Sok mindenről készült már film, sőt azt lehet mondani, nincs olyan dolog a világban, amiről ez idáig nem készült valami fajta filmalkotás. De ha jobban belegondolunk egy igazi nagyszabású mozi a Forma 1-ről még nem készült ez év szeptemberéig. Voltak már próbálkozások, melyek elsüllyedtek a filmtörténelem útvesztőiében. De Ron Howard rendező idén elhozta a Forma 1 rajongóknak a megváltást a Hajsza a győzelemért című drámájával.

E nagyszerű alkotás az 1976-os Forma 1-es világbajnokság két nagy riválisáról, Niki Laudaról és James Huntról szól. A történet elsősorban a kettejük kapcsolatát, versengését, egymás iránti ellenszenvét és az ő életüket mutatja be egy életrajzi dráma keretén belül. E mellet azért nagy jelentőséget kap a Forma 1-es világ bemutatása is, de ez kisebb jelentőségű, mint a két világbajnok rivalizálásának dramatizálása. A történetet tulajdonképpen nem kell bemutatni senkinek, mert ezt nagy valószínűséggel az emberek nagy része már ismeri a Forma 1 történelméből. Persze azért fény derül eddig nem ismert dolgokra, de a lényeg inkább az, hogy ezt a jól ismert, megtörtént eseményt hogy lehet egy élvezetesé drámában megfilmesíteni.

rush-movie

Máshogy nem is lehet, mint ahogy Ron Howard tette. Talán egy mérföldkőnek is lehet nevezni ezt az alkotást a filmtörténelmen belül. Biztos vagyok benne, hogy sokan fogják évek múlva is emlegetni ezt, mint a Forma 1-ről készült egyetlen, vagy esetleg első igazi, nem minden napi filmet. Ehhez kellet a rendező profizmusa a mozi minden apró részletére kiterjedve. Egyszerűen minden építő elemet csak dicsérni lehet.

A leg magával ragadóbb természetesen a képi világa a Hajsza a győzelemértnek. Ez elsősorban a színkezelésnek és megvilágításnak köszönhető a díszleteken túl. Bámulatos színeket használ a rendező, mellyel igaz retro hangulatot teremt, különösen a versenyek képkockáinál. Szinte olyan, mintha a 76-ból származó eredeti felvételeket néznénk. Nehéz leírni hogyan is fest ez, kevés ilyet láthattunk ez idáig bármely nemű filmet illetően. De mindez persze nem lenne annyira bámulatos, hogyha minden egyes, helyszín, díszlet, jellemez, frizura, stb. nem tükrözné a korszak stílusát. A legapróbb részeltekig minden passzol az 1976-os divattal, versenyautókkal. Lenyűgöző, ahogy közvetlen közelről teljes részletességgel szemügyre vehetjük ezeket a legendás járműveket, amik nem a számítógép adta csodának köszönhető a mozivásznon.

rush-movie-gets-new-featurette-video-62120-7

A vizuális élményt tovább növeli a vágás és a kifinomul montázsok és beállítások. Láthatunk olyan beállításokat, amit ez idáig más filmekben eddig nem. Erre jó példa az, mikor az égési sérüléseiből lábadozó Lauda az eltorzult fejére próbálja gyömöszölni sisakját nagy fájdalmai ellenére és egyszer csak a sisakon belül találjuk magunkat, ahogy Lauda épp magára húzza azt és szemügyre vehetjük pillantását, hogy reagál erre a fontos mozdulatra. Ez és még sok hasonló ilyen jelenet egészen bámulatossá teszi a filmet és igazán hangulatos montázsokká állnak össze.

De persze ez kevés lenne, ha a színészek sem tennék oda magukat. De szerencsére ők is bizonyították tehetségüket. James Hunt szerepében a Thorként ismert Chris Hemswort látható. Niki Laudat pedig a szintén ismert Daniel Brühl játssza. De még a gyönyörű Olivia Wilde is szerepet kapott a filmben Hunt feleségeként és ő rá se lehet panasz. Ha már szereposztásoknál tartunk, akkor érdemes azt is megjegyezni, hogy a Hajsza a győzelemért másik nagy erőssége a képi megjelenésen kívül, az, hogy egyik világbajnok sincs kiemelve abszolút főszereplőnek. Mind a ketten egyenrangúnak vannak ábrázolva és mindenki a kedvére azonosulhat a kívánt sztárral. De szintén nagyszerű az is, hogy kettőjük jellemének bemutatására nagy hangsúlyt fektet a film és ennek köszönhetően nincsenek beskatulyázva egy szerepbe, hanem a tényleges egyéniségük mutatkozik meg a maguk módján.

Olivia-Wilde-Rush

Továbbá a zene és a hangvágás is egyszerűen lenyűgöző. Nincs túlerőltetve a drámai zene, csendben a háttérbe erősíti a drámai hangulatot a kívánt jeleneteknél és hagyja, hogy a képek beszéljenek és a zene meg csak megerősítse azokat. Szintén nagy ínyencség a Forma 1 rajongóinak, hogy halhatjuk a nagyszerű versenyautók motorjának dorombolását. Ez és még a versenyek bemutatása a két pilóta életén túl a Forma 1 világát, pontosabban a 70-es évekbeli versenyvilágot is bemutatja a nézőknek. Ez is nagyban növeli a film sikerét, mert végre egy olyan alkotás, ami hűen képes bemutatni magát a Forma 1-et. Érthetővé válik, hogy miért választja egy pilóta ezt az életet és milyen veszélyekkel, lemondással jár.

Rush-Movie-F1

Tehát a Hajsza a győzelemért című életrajzi dráma egy páratlan darabja a filmtörténelemnek. Szinte lehetetlen szavakba önteni mit is képvisel. Forma 1 rajongóknak igaz csemege. De az e sport iránt laikusaknak is érdemes megtekinteni, hiszen ő kis egy nagyszerű dráma részesei lehetnek. Reméljük, Ron Howardtól láthatunk még néhány ilyen produkciót.

GD Star Rating
loading...
Száguldás a halálba: Hajsza a győzelemért Kritika, 5.0 out of 5 based on 3 ratings

Vélemény?

About E.T.

A Debreceni Egyetem Szabad Bölcsészet szakának Filmtörténet és filmelmélet szakirányán végeztem. Továbbá a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen szereztem Sajtótechnikus végzettségemet. Tanulmányaimból fakadóan a filmek világa és a filmkritika írás különösen érdekel. A filmek területén kiváltságos érdeklődési területem nincs, minden érdekel, ami filmmel kapcsolatos.

Check Also

Nyári olvasmányok 1000 forint alatt

Öt szórakoztató történet magyar íróktól, amit a kütyüdre töltve bármikor magaddal vihetsz a nyaralásra, és …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..