Drogcsempész family: Családi üzelmek Kritika

A cikk olvasási ideje kb. 4 perc

Az utóbbi évek amerikai vígjátékai szörnyű hanyatlást mutatnak. Egyszerűen megrekedtek a sablonos, klisékre épülő elcsépelt filmeknél a rendezők e műfaj tekintve. Sajnos én se sok jót írtam mostanában az amerikai vígjátékokról, de hát az gondolom ez érthető. De végre megtört a jég és e hatalmas ország képes lett előállni egy vicces alkotással, a Családi üzelmekkel.

Már maga a történet magával ragadó. Főhősünk Davidet, aki fű árulásából keresi pénzét, egyik nap kirabolják és e közben a főnöke pénzét is elveszíti. Ezért egyenlítenie a kell a számlát, azzal, hogy Mexikóból becsempész egy szállítmány „marihónalját”. Ő úgy gondolja, csak akkor jár majd sikerrel, ha maga mellé vesz két gyereket és egy feleséget és családi kirándulásnak álcázza a drogcsempészetet. Hamar össze is áll a csapat egy hajléktalan lányból, a szomszéd szűz srácból és a szintén szomszéd sztriptíz táncosból.

L14A3053.dng

De e magával ragadó történet attól lesz igazán élvezetes, hogy kicsit keverednek benne a vígjátéktípusok és kicsit krimi jelleget is ölt a film. Persze a műfajkeveredés igen kedvelt mostanában, főleg az amerikai vígjátékokban. De ez nem mindig sül el jól és ezek is kezdenek már egyre jobban egymásra hasonlítani. De a Családi üzelmek végre valami egészen újat és egyedit hoz. Nagyrészt utazós film ez, amolyan nagy családi lakókocsival. De ez keveredik azzal, hogy a főszereplők más bőrébe bújnak, másnak adják ki magukat. Ez is közkedvelt eszköze a vígjátékoknak. De ilyen formában még nem láthattuk, vagyis, hogy a már említett karakterek egy családnak álcázzák magukat, hogy drogot csempésszenek. Plusz ez egy utazós vígjátékkal keveredik. Ez igazán egyedi így. De némi krimi szálat is felfedezhetünk a történetben, ez még jobban megfűszerezi a film hangulatát.

WE'RE THE MILLERS

De hogy csak tovább dicsérjem a filmet, akkor azt is megemlítem, hogy végre jó poénokat is kitudtak találni a készítők ellenben a mostani amerikai vígjátékokkal. Végre egy film, amin végig nevettem magam, nem csak kicsit elmosolyodtam, azt is csak egyszer kétszer, hanem végig nevettem. Igazán ütős és változatos, stílusos poénok sorakoznak fel. De ehhez persze kellett az is, hogy a karakterek igazi egyéniségek legyenek. Szerencsére ezeket is tökéletesen eltalálták a készítők. Mostanában a poénok és a szereplők is igen sablonosak, és elcsépeltek szoktak lenni az amerikai vígjátékokban. De itt végre odafigyeltek a kitalálok e problémára és felülkerekedtek azon.

5E0A6256.dng

Persze mit sem érne ez a színészek nélkül. Danielt Jason Suedikis alakítja, aki abszolút jó választás volt, hiszen eddig is vígjátékokban tevékenykedett, így itt is megmutatkozik tehetsége. A sztriptíz táncos feleség szerepében pedig Jennifer Aniston látható, aki szintén odateszi magát elég rendesen. Nála azt is kiemelném, hogy láthatjuk lenge öltözetben táncolni, ami nem mindennapi látvány a férfi nézőknek. A 44 éves Jennifer fiatalos testét a huszon évesek is megirigyelhetik, annyira tökéletes. A hajléktalan lány szerepében Emma Roberts köszön vissza, akinek szintén nem ismeretlen a vígjátékok világa, ezt meg is mutatja színészi teljesítményével nekünk. A szűz tinit pedig Will Poulter alakítja, akinek a nevéhez még nem köthető hosszú filmes pályafutás, de talán ez a film majd meghozza neki a sikert, hiszen abszolút megérdemli ő is. Két mellékszerepben Ed Helms és Nick Offerman is feltűnik és ők is színesebbé teszik ezt a remek mozit.

Jennifer-Aniston-in-stripping-in-Were-the-Millers-1

Tehát a Családi üzelmeket talán nevezhetjük a válságban szenvedő amerikai vígjátékok gyógyírjének. Végre egy igen jól szórakoztató comedy ez, hosszú idő után Amerikától. Csak ajánlani tudom mindenkinek. Még a mozik is vetítik, pedig már jó ideje műsoron van. De aki mégis lemaradna róla, vagy csak szimplán meg várja a DVD/BD megjelenést, annak is ajánlatos megnéznie, hiszen otthoni szórakozásnak is tökéletes.

GD Star Rating
loading...
Drogcsempész family: Családi üzelmek Kritika, 3.7 out of 5 based on 3 ratings

Vélemény?

About E.T.

A Debreceni Egyetem Szabad Bölcsészet szakának Filmtörténet és filmelmélet szakirányán végeztem. Továbbá a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen szereztem Sajtótechnikus végzettségemet. Tanulmányaimból fakadóan a filmek világa és a filmkritika írás különösen érdekel. A filmek területén kiváltságos érdeklődési területem nincs, minden érdekel, ami filmmel kapcsolatos.

Check Also

Jelentés a könyvfesztiválról

Szerzőként megjelenni a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon talán minden író álma. Hatalmas élmény találkozni az olvasókkal, …

Vélemény, hozzászólás?