Dwayne Johnson (Hercules)

A cikk olvasási ideje kb. 2 perc

A híres színész mindig is Hercules szerepére vágyott, de miért is? Mert a hitről van szó, amiről a színész gyermekkorában sokat tanult. Nem volt könnyű gyerek: tizennégy-tizenöt éves korában állandóan bevitték a rendőrök, mert sok olyasmit csinált amit nem kellett volna. Zavaros élete volt, hitt valamiben, de még magának sem tudta megfogalmazni, hogy miben is.

Dwayne-Johnson-HD-Wallpapers

Igazán akkor jött rá, hogy mit is akar igazán az élettől amikor egyik nap arra mentek haza a családjával, hogy a tulajdonos kilakoltatta őket. Nem volt valami nagy lakás, még szépnek sem mondható, mondjuk inkább úgy, hogy lakható volt, de még erre sem volt pénzük: ott álltak fedél nélkül az utcán. Az anyja sírógörcsöt kapott, és abban a pillanatban a színész megfogadta, hogy ő soha nem fogja hagyni, hogy a családja ilyen helyzetbe kerüljön. Harrison Fordra és Arnold Schwarzenegger-re gondolt, akik óriások voltak a szemében és akikre mindig példaképként tekintett, mert a saját erejükből jutottak el a csúcsra és azt mondta magának: ha nekik sikerült, akkor neki is fog! Innentől kezdve elkerülte a régi társaságát és csak olyan emberekkel vette körül magát, illetve barátkozott akik előre viszik.

Majd pankrátor lett akinek a teste a kincse. Elmondása szerint ezeknek a fiúknak abból áll az élete, hogy egész héten esznek, alszanak és edzenek. Ez a vallásuk, és az edzőterem a templomuk. Ami a színészt illeti, szeret sportolni. Megszokta, hiszen ebben nőtt fel. Sokszor már nem is azért csinálja, hogy erősebb legyen, hanem mert így indul jól a napja: a lényeg, hogy aktivitással kezdjen reggel.

A színész idén lett negyven éves. Sokkal okosabban edz, jobban megnézi, hogy milyen vitaminokat meg egyéb pirulákat szed, hogy mit eszik és arra is, hogy mikor. Fölvett egy dietetikust, aki nemcsak a szerepekre készíti fel, hanem akkor is segít neki, amikor éppen nem forgat. Fontos, hogy elmagyarázza, hogy melyik étel mire jó, vagy miért vigyázzon vele. Van egy holisztikus orvosa is Új-Mexikóban, akihez a színész rendszeresen jár, hogy ellenőrizze a szervezetét.

About Vdorina99

Check Also

Jelentés a könyvfesztiválról

Szerzőként megjelenni a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon talán minden író álma. Hatalmas élmény találkozni az olvasókkal, …