Film utca 43.: Tolvajok városa

A cikk olvasási ideje kb. 4 perc

Ben Affleck már csak a Batmannel bizonyíthatja, hogy ért valamicskét a színészmesterséghez, ha azt is elrontja, azzal az egy életre elvágja magát, mint színész. Ennek ellenére – mint ahogy azt az Egy veszedelmes elme vallomásai című számnál megírtam – Ben Afflecknek inkább írnia és/vagy rendeznie kéne, mint színészkednie. Ő már bizonyított korábban a Hideg nyomonnal, a Good Will Huntinggal pedig filmtörténelmet írt Matt Damonnal. Az Argo-akcióról is csak jókat hallottam. Mostani böfögésem a szintén sikeres 2010-es Tolvajok városa című Affleck-produkció lesz.

Movies_Films_T_The_Town_Movie_025998_

Boston. A világ bank- és páncélautó rablóinak fővárosa. Itt éldegél négy barát, akik ezt a csodálatos mesterséget űzik. Egy nap, mikor kirabolnak egy bankot, a cél elérése érdekében magukkal visznek egy túszt, egy fiatal nőt. Pechükre a nő nemcsak a hangjukat hallotta, de még nem is lakik tőlük messze, mondhatni szomszédok. Az egyik bűnöző, Doug (Ben Affleck) megpróbál megismerkedni a nővel, hogy kihúzza belőle, mit tud. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, az érdekbarátságból szerelem lesz. Dougék persze újabb és újabb munkákat kapnak, de főhősünk maga mögött akarja hagyni a szakmát. Ez persze nem ilyen egyszerű. (Sosem voltam jó tartalommesélésben)

Ami rögtön feltűnt, amiről már kilométerekről kiszúrom a Bostonban játszódó filmeket, azok a színek. A Bostoni filmeknek van egy jellemző, sötét, zöldes (sötétzöldes) és nyomasztó színvilága, legyen az bármilyen film. Ott van a Titokzatos folyó, a 21-Las Vegas ostroma, a Hideg nyomon és a Good Will Hunting ugye, de még a Ted is. A Teddel ellentétben ennek a filmnek jót tettek a sötét tónusok, mert csak pár fokkal vidámabb, mint a Hideg nyomon. Nem sűrűn hiszek az amcsi filmeknek, de valahogy mégse költöznék Bostonba.

Legtöbbször onnan tudom, hogy egy film jó, hogy nem gondolok az idő múlására. Nézem a filmet, rákukkantok a lejátszó számlálójára és „jé, már ennyi ideje nézem”. Nem pedig: „Úristen, de sok van még a filmből”. A másik, hogy jár a lábam közbe és akaratlanul közelebbről nézem az előttem zajló eseményeket. A tévében persze. Az elején már sejtettem, hogy tetszeni fog. Egy jó krimi-thriller-akció kezdődjön durrbelebumm módjára. Semmi kecmec, bele a közepébe! Később ráérünk kibontakoztatni a karaktereket. A kezdeti rablás bemutatása pedig már csak a hab azon a bizonyos tortán. Azokkal az álarcokkal és kameraszögekkel olyan hatást keltenek, mintha tényleg szörnyek rabolnák ki a bankot. Ahogy az egyik néz a nőre abban a maszkban, attól felállt a szőr a hátamon.

Nagy rajongója vagyok egyébként a kétarcú sztoriknak. Egyszer ott van a legkegyetlenebb alvilág életének minden mozzanata, másik oldalról pedig a jóképű lovag, aki megértő új barátnőjével, annak ellenére, hogy a csaj miatta lelki roncs. Édes történet. Mondhatnám kicsavartan kibontakozó romantikus történetnek, de a romantikát mindig elnyomják, amivel aztán tényleg csak nekünk kedveznek.

TheTown_írás 3

A történet egyébként magával ragadó. Annyira ki van találva, annyira profi és jól átgondolt. Meglepetésekkel teli és izgalmakban nem hanyatló. Nem is várok el többet egy ilyen filmtől. Ráadásul a filmekben elhangzó párbeszédeket imádtam. Váratlanok, vagányak, ütősek, helyenként humorosak. A szövegnél már csak a színészeket imádtam jobban.

Rebecca Hallt nem láttam sok filmben, de kezdem megszeretni. Nem az a klasszikus szépség szerintem (de ez nagyon szubjektív dolog) de mégis nagyon helyes és pont erre a szerepre született. Jon Hamm igazi féreg zsaru, akinek nem szurkolsz, Jeremy Renner pedig zseniális – nem hiába Oscar-jelölt szerep. És… kövezzetek meg, de Ben Affleck egyáltalán nem volt rossz. Nem egy talentum, de ebben kifejezetten tűrhető volt. Vannak nagyon elcseszett szerepei, de ebben bírtam. Ennek ellenére továbbra is inkább a rendező szerepet osztanám rá az elkövetkezendő Batman-produkcióban. Bocs Ben!

A Tolvajok városa ízig-vérig izgalmas krimi. Ajánlom az bűnügyi mozik rajongóinak, az akció fanjainak és a thriller szerelmeseinek egyaránt. Akik mindhármat imádják – ahogy mondani szoktam – ők már úgyis látták. Ha nem, itt az idő!

GD Star Rating
loading...

Vélemény?

About ElSaiko

Nappal diplomás "filmestészta", éjjel szuperhős vagyok. Általában filmekről és a világ bajairól szeretek értekezni a magam pikírt és csípős módján. Célom sokkal inkább a szórakoztatás és arcokra való mosoly felnyalása, mintsem a megbotránkoztatás és az utálkozás magasfokon. Szeretem a thrillereket, Natalie Portmant és a töltött káposztát. Béke, szeretet, padlógáz, ablaktörlő!

Check Also

Kondorosi iskolások filmterve vált valóra

Közel húsz általános iskolai osztály diákjai pályáztak filmtervekkel az EAThink2015 Európai Uniós projekt nemzetközi pályázata …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..