Munkanélküli vagy és nem értesz semmihez? Akkor irány a Google gyakornoki programja! – Gyakornokok [Kritika]

A cikk olvasási ideje kb. 4 perc

Már igen sokadik írásom ez melyben a jelenlegi amerikai vígjátékokat ócsárolom és melyben ezek közül próbálom megtalálni a nézhetőket. Azt kell, mondjam még mindig csak kevésbé borzalmas vagy éppen csak kicsit vicces vígjátékokat képesek készíteni az amerikaiak, ha sikerül valami jobbat alkotniuk e műfajban mostanság. A Gyakornokok című comedy is sajnos csak ebbe a kategóriába sorolható be, hiába tartozik a jobb alkotások közé. De külön érdeme a filmnek, hogy egy új aspektust helyez középpontba, egy globális életünket meghatározó céget, a Google-t.

A film sztorija elég jóra sikeredett és szerencsére ezt sikerült egy izgalmas forgatókönyvbe is átültetni. Röviden a történet lényege, hogy két középkorú, órák értékesítésével foglalkozó férfi munkanélküli lesz egyik napról a másikra és valami csoda folytán a Google gyakornoki programjába találják magukat, ahol az állandó pozícióért folyik a küzdelem a gyakornoki csapatok közt.

9941_mladji_referenti_3_Copy_

De ha mindez nem lenne elég izgalmas, akkor még megjegyezném azt is, hogy ez a történet egy tanulságokat, életbölcseleteket, életigazságokat felsorakoztató, ezekre rávilágító mű. Ettől lesz nagyszerű és élvezetes. Fő aspektusa, hogy a generációs szakadékra rávilágítson és megmutassa, hogy hogyan is lehet ezt leküzdeni. Továbbá a mindennapi embernek ad némi segítséget a világban való boldoguláshoz. Ez így hülyén hangozhat, de abszolút helyén van a filmben. Olyan dolgokra próbál rávilágítani a Gyakornokok, mint például, hogy egy szorgalmas, intelligens, állandóan tanuló, szabályokat követő, tehetséges egyetemista, aki bekerül egy neves céghez, mint pl. a Google néha kicsit szakadjon ki a monotonitásból, a munkából és néha szórakozzon is. De a fordítottjával is találkozhatunk itt, a laza középkorú semmihez nem értő felnőtt gyakornokoknak is rá kell döbbenniük, hogy nem lehet mindent kidumálni és nem csak szórakozás az élet, néha tanulni is kell és haladni a korral, ha tetszik, ha nem. Mindez igen jól van ábrázolva a filmbe, viszonylag élethű helyzetekben, így igazán közelinek érezheti a néző ezeket. Abszolút kreatívan vannak ábrázolva a Google-ös agytrösztök, akik a még 21 évesen sose buliztak, mert csak tanultak és a neten függtek. Nagy ész mindegyik igaz, de az életben néha ez kevés, lássuk be, és ezt a film is jól reprezentálja. A két vén csotrogány elviszi ezeket a fiatalokat bulizni és megtanítják őket élni is. Mert lássuk be, kell egy egyensúly az életbe, ahol a szórakozás, a munka, a tanulás összhangban van. De sok más hasonló fontos dologra is rávilágít ez az alkotás, különösképpen korunk legfőbb problémáira.

BRAY_20120725_2448.CR2

Szintén további pozitívum, hogy rengeteg filmes utalás van más nagy sikerű alkotásra. Ez manapság megszokott a vígjátékokban, de azért jól mutat a filmben. Na és persze a poénok is jól sikerültek. Persze nem dobja hanyatt senki magát ezektől, de azért van egy-két poén, amin lehet nevetni. De sajnos a film végére már kifogytak az ötletekből a készítők és itt már átcsap kicsit elcsépelt kategóriába a poéngyár. Sajnos még a történet befejezése is elnagyolt lett, ami kár, mert végig jól építkezett a sztori és izgalmas is.

De persze a színészi játék dob igazán sokat a Gyakornokokon. A két középkorú semmihez nem értő gyakornokokat Vince Vaughn és Owen Wilson játssza, akik hozzák a szokásos formájukat és igazán meglehetünk velük elégedve. Azt hiszem, nélkülük egy igen béna film lenne ez. A két kiváló színészen kívül a zenei aláfestést is kiemelném, mert ez is egész tűrhetőre sikeredett, igen változatos és hangulathoz illőek; és rengeteg mai sláger felcsendül a filmben.

the_internship

Tehát a Gyakornokok című vígjáték tulajdonképpen egy egyedi hangvételű film a Google-re való alapozás miatt. De ettől eltekintve is egy élvezetes alkotás; jó sztori, kiváló mondani való, viszonylag vicces poénok, remek színészek jellemzik. Bár azért vannak hibái is a Gyakornokoknak, de azért egyszer mindenképp érdemes megnézni, de nyilván nem fog egy eget rengető alkotássá előlépni.

GD Star Rating
loading...
Munkanélküli vagy és nem értesz semmihez? Akkor irány a Google gyakornoki programja! - Gyakornokok [Kritika], 5.0 out of 5 based on 1 rating

Vélemény?

About E.T.

A Debreceni Egyetem Szabad Bölcsészet szakának Filmtörténet és filmelmélet szakirányán végeztem. Továbbá a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen szereztem Sajtótechnikus végzettségemet. Tanulmányaimból fakadóan a filmek világa és a filmkritika írás különösen érdekel. A filmek területén kiváltságos érdeklődési területem nincs, minden érdekel, ami filmmel kapcsolatos.

Check Also

Nyári olvasmányok 1000 forint alatt

Öt szórakoztató történet magyar íróktól, amit a kütyüdre töltve bármikor magaddal vihetsz a nyaralásra, és …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..