Én, kedves… Lili.

A cikk olvasási ideje kb. 6 perc

ninas

B. Radó Lili
Várni…

Csak ülsz és várod. Olykor kitárod a karod,
szemedből boldog álmok édes derüje árad,
lelkedről lepkeszárnyon peregnek a dalok,
fiatal vagy és remélsz és harmatos a reggel.

Csak ülsz és várod. Előbb békén, majd egyre jobban
a szíved néha-néha hangosabban dobban,
hogy nyílik már az ajtó, hogy jönni fog feléd; és
ajtód előtt kopog! majd újra halkul a lépés.
Riadt szemedben némán fakúl a ragyogás
s ajkadról tört virágként hervad le a mosoly.

Még biztatod magad, hogy jönni fog talán,
de két karod ernyedten mégis öledbe csuklik,
szemedből könny után könny törületlen szivárog,
s míg ülsz ajtód előtt és azt hiszed, hogy várod,
szívedről cseppek hullnak, megannyi vérző kláris,
már nem bánod, hogy nem jön, már nem bánod, ha fáj is
és nem bánod, hogy közben lassan leszáll az éj.

1896. június ötödikén született. Költő, ifjúsági író, műfordító. Meghalt, 1977. szeptember tizenkilencedikén. Ennyit tudunk róla. Ennyi maradt fent, meg persze az írásai. Ma, ahogy a Blahán lévő aluljáróban sétáltam a villamosmegálló felé, azon gondolkodtam, hogy mindannyian vágyódunk a kapcsolatok után, azaz igazi kapcsolat után, ahol beszélni sem kell s mégis mintha egy könyvből olvasnánk egymást. Vágyódunk arra, hogy köteléket alkossunk, mégis hűvösek, és tartózkodóak vagyunk. Talán Lili is ilyen volt… ilyen lett volna? Mit mondanak a hátrahagyott betűhalmazai? Hogy élhetett? Boldog volt, vagy többször érezte magát elhagyatottnak? Mik lehettek a jó tulajdonságai, és a rosszak? Mik voltak az álmai, a vágyai, a tettei, a döntései? De, ami a valóságban helytálló, hogy ha a másikkal először csak írsz, levelezel, könnyedebben megnyílsz, megnyílik, kiírjátok egymásnak a szíveteket és lelketeket, hogy láthatatlanul fonódjon össze az életetek – így, amikor végre találkoztatok, nincs olyan érzésed, hogy meg kell felelned, nincsenek álarcok, csupán önmagad természetessége. Mert olyan, mintha már ezer éve ismernétek egymást. Ez a valóságban is ugyanolyan helytálló, mint Lili és a mi esetünkben. Az írás által megismerjük őt. A várásait, hogy hiába vár valakit, az a valaki meggondolta magát, s mégsem érkezik meg a megbeszélt helyre. Talán csalódott, mégsem mutatja, legalábbis nem úgy, ahogy általában az emberek mutatni szokták a szenvedés mozzanatait. Könnyezik kívülről, de belülről nem érdekli, mert ennek így kellett történnie. Mintha azt mondaná ezzel Lili, hogyha neki nem kellett, nem számított annyira, hogy eljöjjön, akkor ő lánylétére mit bánkódjon? Hogy egyedül ül a lépcsőn, mint egy bolond, akit felültettek, akit már nem szeretnek s ezt a szemébe sem mondják? Minek, mi értelme lenne így felfogni az egészet? Mi értelme lenne haragudni? A könny tisztit, azt mondják, tehát ha az ember
könnyezik, akkor megtisztul belül. Akkor hát?

Mintha Lili ilyen lett volna. Erős, és érzékeny.

‘Fejünk felett, látod, hogy húznak a darvak!
így repül, szerelmem, felettünk az élet.
Nézd az őszi kertek hervadozó lombját:
pirosló örömünk így fakul meg, hullván.

Jaj, kedvesem, vigyázz, elmúlik az élet,
nincs már víg majális, messze a madár is,
fáradt lombok ölén, futó felhők alatt
halkan hull a harmat.
Szerelmem, este lesz…’

Azt adta magából, amit éppen érzett. Nem húzott álarcokat. Ha oda-vissza száguldott is a versei mondandójában, hogy egyik percben ezt írta, a másikban pedig azt, az csupán azért lehetett, mert ember volt. Hús-vér ember, aki azt írta le, ami éppen önmagában zajlott. A szerelem átverte? Akkor panaszkodott és hisztizett, s mindent a másik fejéhez vágott. Hogy szóban is ezt tette-e, vagy csupán papíron volt nagy szája? Talán visszafogott volt, és félénk. Talán vad volt, szenvedélyes, önfejű, és harsány. Talán nem volt elég bátorsága szeretni. Talán túl naiv volt. Talán túlságosan kihasznált mindenkit. Talán csak játszott az emberekkel, hogy legyen mit írnia. Talán. Ordított, üvöltött, kiabált, javarészt önmagával. Nagy tétekben játszott, iszonyat magas léccel, amit nem lehet csak úgy átugrálni.

‘Kit érdekel, kit érdekelhet már ma
lázadásod s bús éjszakáid száma?
Hajad, ha őszül, s nem karcsú már bokád,
a lelked senkit sem érdekel tovább!

Kit érdekel, hogy sohse voltál boldog,
mert gyarlóságod szégyenkezve hordod?
Vétked lemosni nincsen mód, se vegyszer.
Asszony lettél: véged, ha megöregszel!’

De, ahogy egyre halad az idő, egyre idősödik, úgy jönnek elő az emlékek, a nosztalgia a verseiben. Visszaemlékezni a mindenségre. Van, amikor egyik percről a másikra vágyunk a puzzledarabjainkra, hogy átnézzük őket, hogy megsimogassuk őket, hogy rájuk mosolyogjunk és lejátszódjanak a szemeink előtt a régmúlt jelenetei. Néha szükségünk van arra, hogy az emlékeinket beletegyük a képletesen elnevezett belső dévédénkbe, s megnézzük a filmet, újra és újra. Néha szükségünk van arra, hogy tudatosítsuk magunkban, hogy mikkel mentek el az éveink. Vajon minden úgy történt, ahogy szerettem volna? Vajon milyen gyermek voltam, s milyen tinédzser, fiatal felnőtt, szerető, feleség, anya, és nagymama?

‘De jaj neked, ha asszonynak születtél,
és százszor jaj, ha hatvanéves lettél!
Mert nagy dolog, hogy nem a kaszinóban,
de kávéházban kavargatod vasárnap
a haboskávét s a többi nagymamának
azt meséled, hogy vőd hozzád milyen jó,
hogy unokád egy hangversenyen ma fellép,
s hogy a fiad mit ír Amerikából.
neked már gyakran mondják, hogy “ezt nem érted”,
az unokád, ha nyáron levelet írtál,
eldugta azt, félt, hogy megmosolyognának,
hogy az uccát most is tc-vel írod.
S te megmondani nem tudod nekik,
hogy ötven éve nem volt liceum
s mikor angolul kellett volna tanulnod,
szamárhurutja volt a gyermekednek.
(Egy kis faluba utaztál el vele,
félnapokat ültél az ágya mellett
s malmot játszottál, pedig hogy untad akkor,
míg ifjú voltál s friss volt az agyad még.)(…)’

A kérdések mindenkinek adottak. Ahogy az élet is. Minek ítéljünk első látásra, ha tudunk írni, ha képesek vagyunk belülről egymásra találni? Addig pedig itt vannak ezek a csodás költők, s írók. Vétek lenne, nem tudni róluk. Vétek lenne, elfelejteni őket.

‘Rögös az út, sokára értem végét s addig magamnak eldúdolgatok.’

GD Star Rating
loading...

Vélemény?

About Maja Varga

Check Also

Jelentés a könyvfesztiválról

Szerzőként megjelenni a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon talán minden író álma. Hatalmas élmény találkozni az olvasókkal, …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..