KISMAMA – Szépség, Egészség – IV.

A cikk olvasási ideje kb. 3 perc

Nagyon fontos, hogy a kismama jól érezze magát a bőrében, ugyanakkor az is nagyon fontos, hogy ha a tükörbe néz, önmagával is elégedett legyen.

3. VITAMINOK

A vitaminok “ömlesztett” fogyasztása nem ajánlott még akkor sem, ha éppen nem vagyunk várandósak, hiszen a várt hatást nem érjük el önmagában. Pontosan arról van szó, hogy kismamaként kiemelkedően fontos, hogy az adott vitaminforrást koncentráltan kapja meg a szervezetünk és a baba is. Ilyen vitaminok a Béres Omega3, Béres Magnézium, Béres Vas + C, Béres Clacium, és a Béres Gravida vitaminok. A fiatalság megőrzéséhez A és E vitamin bevitele szükséges. A várandósság ideje előtt már egy-két hónappal lehet kezdeni a szedését egészen a szülés utáni 6-8 hétig bezárólag.

gravida 90x

4. HAJ, KÖRÖM ÉS A BŐR

A hormonok változásai szintén megviselik a hajat, a körmöket. Előfordulhat, hogy az addig szép, csillogó haj túl szárazzá, vagy éppen zsírossá válik. Mindezt nem a gyakori hajmosással lehet ellensúlyozni, hanem vitaminok szedésével és jó minőségű sampon, majd legalább fél órás hajpakolás alkalmazásával. Súlyosabb vitaminhiány esetén  nagymennyiségű hajhullás is előfordulhat, ez szintén az egyes vitaminok szedésével orvosolható.

A körmök szintén károsodhatnak, be- és letörhetnek vagy akár többszörösen is megrepedezhetnek a körömlemezek, a köröm zsírossá is válhat. Ezt orvosolni lehet ismét a vitaminok szedésével, a rendszeres körömápolással.

Nem igaz, hogy várandósság esetén nem lehet hajat festeni vagy éppen műkörmöt csináltatni. Nem igaz, hogy ez káros lenne a gyermekre nézve, tehát bátran legyen szép, igényes és ápolt a kismama.

1

5. LÁBÁPOLÁS

Nagyon fontos. A folyamatosan növekedő súly miatt a lábakon nagy teher összpontosul. A pihenés ezért is fontos, a lábakat ilyenkor tartsuk fekvő helyzetben, ne lógassuk, ne guggoljunk, hanem muszáj.  Az erőltetés kifejezetten tilos. Használunk gyógynövényes lábápoló szereket, hűsítő spray-t. Tornáztassuk a lábakat, amíg tudjuk, ezt ülő helyzetbe célszerű megtenni. Áztassunk lábat heti egy alkalommal, tegyünk a vízbe egy-két evőkanál ecetet, ezt megvéd a körömgombától, allergiás tünetekről és vitalizálja a lábat. Körömápolás, lakkozás után masszírozzuk végig a lábakat a lábfejtől haladva egészen a combokig hűsítő krémmel. Mindezzel megelőzhető a láb vizesedése, a lábdagadás és a visszerek kialakulása is.

2

A következő részben következnek a kismama extrák: a mell, a szolárium és a divatruházat.

GD Star Rating
loading...

Vélemény?

About Krisztina Várnay

Privát végzettségem jogász és igazságügyi medátor, emberi jogok tanár. Újságíró-kommunikációs technológiák képzésen részt vettem. Jelenleg a KRE BTK szociológia szakán tanulok, miközben az University UNESCO hallgatójaként célom a nemzetközi globális fejlődés és a katasztrófavédelem területén történő segítségnyújtás.

Check Also

Jelentés a könyvfesztiválról

Szerzőként megjelenni a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon talán minden író álma. Hatalmas élmény találkozni az olvasókkal, …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..