Na nee

A cikk olvasási ideje kb. 4 perc

Eleve egy ilyen címmel már érdekelt a műsor. Korábbi médiakritikáimból már kiderült, hogy szeretem az ilyen és ehhez hasonló műsorokat – bármennyire ül is ki a filmkritikáimból a sznobizmus – főleg amiatt, hogy megismerhetjük, hogy ki milyen ember is valójában, ha kvázi „falhoz állítják” egy olyan kérdéssel, amit nem akar megosztani a nyilvánossággal. Ezt most kibontanám, hogy értsék azok is, akik nem láttak még egy adást sem.

16429.w

A műsor rendkívül egyszerű. Ül négy híresség (vagy divatszóval: celeb) és Majka, mint műsorvezető. A négy versenyző feltehet a másiknak bármilyen kérdést, amit meg kell válaszolniuk. Így is hirdetik magukat, hogy a „provokatív kérdések és őszinte válaszok műsora”. Egyszer vétózhatnak. Aki kevesebb kérdést kapott, attól mindenki kérdezhet egyet. A végén pontozzák egymás őszinteségét, a nyertes kérhet bármit, amit Majka teljesít és nyolc adás után megválasztják kis hazánk legőszintébb celebjét. A vége elég dagályos, de valahol mégis kíváncsi az ember, hogy ki lesz az.

Leginkább ez fogott meg először benne, hogy halálosan kis költségvetésű. Nyilván a páciensek óradíját meg kell fizetni, főleg hogy arra vállalkoznak, hogy kiteregetik a szennyest, de azon kívül semmi. Kell egy szoba, öt fotel és annyi. És persze kell egy gátlástalan műsorvezető, aki nem fél helyenként bele-belekérdezni, ha úgy érzi nem lett rendesen megmondva a válasz.

Gondolkoztam rajta, hogy ki lehetett volna jó műsorvezető, de Majka tényleg jól csinálja. Valahogy mindig be tud úgy kérdezni, hogy az ott még kellemetlenebb legyen, hogy semmi részlet ne maradjon fedetlen a néző számára. Valahol ez olyan, mint amit a szintén gátlástalan újságírók csinálnak, de azért jó látni egy-egy nagyképű hírességet, ahogy feszeng és elmeséli az életének azon pontját, amit inkább elfelejteni szeretne.

A jó műsorfolyamhoz persze kell a megfelelő vendégszereplő. A készítők igyekeznek mindig olyan embereket válogatni, akikről tudják, hogy vagányak, őszinték, bunkók, vagy van valami nyílt titok róluk. Tökéletes alanyok például: vagány kategóriában Ganxsta Zolee, vagy Árpa Attila, őszinte csoportban Lakatos Márk vagy Varga Viktor. Bunkók, mint Berki Krisztián, Hajdú Péter, vagy a kedvenc kategóriám, akikről van valami olyan dolog, amivel szegényt azonosítják, mint például Csisztu Zsuzsa és az ő pornóvideója, vagy nem az ő pornóvideója, vagy Demcsák Zsuzsa és az ő kormányszóvivős fehérneműs fotói.

Érdekes amúgy, mert voltak nagy meglepetések, hogy mennyire fel merik vállalni magukat, vagy éppen mennyire próbálják palástolni az igazságot, vagy mondani valamit úgy, hogy valójában semmit nem mondtak. Nagy meglepetés volt nekem például Tilla, aki meg is nyerte a legelső adást. Kiderült, hogy Ganxstának is van gyenge pontja, a felesége és a kislánya. Megtudhattuk, azt is hogy Berkinek például csak a szája nagy, meg ő amúgy is egy igazi büdösbunkó, nem őszinte. Van az a bölcs mondás, hogy „ha az őszinteség durvasággal párosul, az nem több mint puszta bunkóság”, ezt abszolút magának tudhatja.

16228.w

A másik, ami ilyenkor lejön, hogy szimpatikusabbá válik-e az adott celeb, ha őszintén megmondja a dolgokat. Példának okáért, én ki nem állhatom Demcsák Zsuzsát, mert egy velejéig sznob nő, mégis meglepett, hogy mennyire ki merte mondani mindazt, ami az ő életében fájó. Ott volt Bangó Margit, akit még Demcsáknál is jobban utálok, ő is őszintén megmondta, hogy nem szégyelli azt, hogy csillagászati összegeket dobál be a gyümölcsös-csilingelős játékgépbe. Ettől persze nem lett szimpatikusabb, hiába volt őszinte.

Ez a szép ebben a műsorban, hogy kicsit még jobban megismerhetjük azokat, akiket akaratlanul az arcunkba dörgölnek estéről estére. Nyilván sokakat nem érdekel, de annyiban tényleg jó, hogy láthassuk és hallhassuk, hogy kik azok, akiket naponta megnézünk a zajládában. Akinek felkeltettem az érdeklődését nézzen bele egy ilyen adásba, most pont a felénél tart. Aztán ha nem jó, még mindig át lehet kapcsolni, mert ma már a sokcsatornás korszakot éljük. Ahogy apám mondta, a kattintott fény korszaka ez. És tényleg!

GD Star Rating
loading...

Vélemény?

About ElSaiko

Nappal diplomás "filmestészta", éjjel szuperhős vagyok. Általában filmekről és a világ bajairól szeretek értekezni a magam pikírt és csípős módján. Célom sokkal inkább a szórakoztatás és arcokra való mosoly felnyalása, mintsem a megbotránkoztatás és az utálkozás magasfokon. Szeretem a thrillereket, Natalie Portmant és a töltött káposztát. Béke, szeretet, padlógáz, ablaktörlő!

Check Also

Jelentés a könyvfesztiválról

Szerzőként megjelenni a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon talán minden író álma. Hatalmas élmény találkozni az olvasókkal, …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..