A háttérbe szorult népi orvoslás

A cikk olvasási ideje kb. 3 perc

Ha háttérbe szorult is napjainkban a népi orvoslás, azért szerencsére nem merült teljesen feledésbe. A fizikoterapeuták az indián törzsek népszerű gyógymódjai közé tartozó hideg-meleg kúrákat alkalmazzák, amelyek gyakran hatékonyabbak a gyógyszereknél, ugyanakkor nem járnak semmiféle mellékhatással.

A konyhakéssel ejtett vágás gyorsan összeforr, ha fertőtlenítő hatású kenőcsöt teszünk rá, de lehet, hogy ha egy kis mézzel még inkább lerövidíthetjük a gyógyulás idejét. (Mielőtt a vágott sebet kezelnénk, mindig mossuk le bő folyó vízzel!)

Sok történetet idézhetnénk olyan személyektől, akik valóban megtapasztalták, olykor mennyivel eredményesebbek lehetnek az alternatív gyógymódok, mint a „hagyományos” orvoslás.

1

Hadd emeljek ki egyet ezek közül, egy 60 éves asszonyét, aki így emlékszik vissza: „Ahányszor csak megfáztam, mindig arcüreg gyulladást kaptam és antibiotikumot kellett szednem. Egyik körzeti orvos barátom javasolta, hogy már a legelső tünetek jelentkezésekor kezdjek el kasvirágból (Echinacaea) készült cseppet szedni. Azóta egyszer sem volt súlyosabb náthám és egyáltalán nem kaptam arcüreggyulladást.”

Sokan a kisebb fájdalmak csillapítására természetes anyagokat alkalmaznak. A vezető kutató intézetek orvosai pedig kezdik felismerni, hogy ezek a gyógymódok súlyosabb rendellenességek esetén is segíthetnek. Több tízezer  ember kénytelen rendszeresen injekcióval vagy szájon át szedhető gyógyszerek segítségével stabilizálni vércukor szintjét. Napi egy gerezd fokhagyma elfogyasztásával azonban ugyancsak csökkenthető a vércukor szint és ezáltal  akár a napi gyógyszer adag is. A depresszió enyhe és közepesen súlyos eseteiben a kutatások szerint az orbáncfű ugyan olyan hatékony lehet, mint a gyógyszerek.

Számos közkedvelt gyógymódot nemzedékek óta használnak (ilyen például a gombás fertőzések ellen bevetett joghurt vagy az álmatlanság esetén fogyasztott kamillatea.) Ám újabbak is folyamatosan születnek-remélhetőleg ezek is a „jövő hagyományához” fognak tartozni, mert gyermekeink és unokáink tovább viszik őket.

Fájdalom csillapító és gyulladás csökkentő hatással rendelkező árnikát tartalmazó krémek elősegítik a véraláfutások gyorsabb és kevésbé fájdalmas gyógyulását.

A méz és joghurt keveréke természetes fehérítő szerként elhalványítja a kézfejen az életkor előrehaladtával megjelenő pigment foltokat.

Az egyik amerikai gyermekkórház kutatóorvosai a közelmúltban felfedezték, hogy a textil erősítésű ragasztószalag mindössze néhány nap alatt képes eltüntetni a szemölcsöket.

A józan ész azonban azt diktálja, hogy ha valami panaszunk van, ne mi állítsuk föl a diagnózist, mindenképp forduljunk orvoshoz. Sokan hajlamosak az interneten utána nézni, hogy panaszaiknak mi lehet az oka és önmagukat kezdik el gyógyítani. Ez már a másik véglet, akár súlyos problémákat is okozhatunk magunknak. A diagnózist bízzuk az orvosokra, aztán eldönthetjük, hogy esetleg alternatív, vagy kiegészítő kezelésnek alkalmazzuk-e a népi orvoslás hagyományait a háziorvosunk javaslata mellett.

GD Star Rating
loading...

Vélemény?

About vidfred

Check Also

Mélyen a zsebébe nyúl a magyar szülő nyáron

Tábor, zsebpénz, nyaralás és játékok Budapest, 2017. június 22. – A nyári szezonban gyerekjáték bolti …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..