Halálnak halálával lakolhatsz 1.

A cikk olvasási ideje kb. 3 perc

Szomorú cikk olvasása következik…helyzetkép a mai magyar orvosi- és kórházi ellátásról.

Az esetet közvetlenül éltem meg és éltem át, megosztom minden kedves Olvasóval.

Hányszor halljuk, hogy időben kell elmenni orvoshoz,  hogy megelőzzük a komoly betegségek kialakulását, mennyire fontos jelentősége van az előszűréseken való részvételnek.

1

És mi van akkor, ha időben elmegyünk orvoshoz, mégsem állapítják meg, mi a betegségünk, vagy konkrétan téves diagnózist állítanak fel az orvosok ?

Esetünkben egy idősebb Úr még bőven időben elment az orvoshoz, ahol refluxot (nyitott gyomorszáj) állapítottak meg nála. Ezt a szakrendelésen egy kísérleti stádiumban lévő orvossággal próbálták meggyógyítani, melynek eredménye az lett, hogy a betegnek EGY darab gyógyszertől leégett a nyálkahártyája a légcsövében. Ezt ismét gyógyítani próbálták, úgy nézett ki, hogy 3 hónap alatt ez sikerült.

Eltelt egy hónap, majd az idősebb Úrnak ismét fájdalmai lettek, a szakrendelőt felkereste. Az orvos ahelyett, hogy kórházi kivizsgálásra beutalta volna, többféle gyógyszert írt fel a betegnek. A beteg nem javult, sőt az állapota folyamatosan romlott. Már őmaga kérte, hogy kórházba kerülhessen, azonban ez orvosi beutalás után kb. 2 hónap alatt tudott volna realizálódni.

Az idős Úrnak volt egy ismerőse, aki az illetékes kórháznak éppen azon az osztályán dolgozott, ahová szükséges lett volna befeküdni. Nagy sikernek számít, hogy ismeretségi alapon a Gasztroenterológiai Osztályra két hét alatt be tudott feküdni.

2

Az orvosi kivizsgálás eredménye hasnyálmirigy daganat megállapítása volt. A beteget elbocsátották azzal, hogy jelenjen meg Budapesten, az Üllői úti Sebészeti Klinikán, ahol orvosi bizottság elemzi a leleteit, majd kezelést, műtétet javasolnak a kórházi profilnak, vagy nem…

Fő kérdés volt, hogy az idősebb Úr műthető-e ?

A betegnek ekkor már epeelzáródása is volt, mely miatt egy cső beültetése lett volna szükséges a normális epeműködés biztosításához, a hasnyálmirigy-váladék eltávozásához, mely természetes úton is az epevezetéken keresztül távozik el. Az orvosi bizottság döntése szerint a beteg nem műthető, a cső sem beültethető.

Mi lett az Úrral, mi lett a végkifejlet? Olvassa el a második részt, a cikk folytatását.

GD Star Rating
loading...

Vélemény?

About Krisztina Várnay

Privát végzettségem jogász és igazságügyi medátor, emberi jogok tanár. Újságíró-kommunikációs technológiák képzésen részt vettem. Jelenleg a KRE BTK szociológia szakán tanulok, miközben az University UNESCO hallgatójaként célom a nemzetközi globális fejlődés és a katasztrófavédelem területén történő segítségnyújtás.

Check Also

Mélyen a zsebébe nyúl a magyar szülő nyáron

Tábor, zsebpénz, nyaralás és játékok Budapest, 2017. június 22. – A nyári szezonban gyerekjáték bolti …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..