Kettősholdaktól az összeomló áramszolgáltatásokon át a felrobbanó töltőkig

A cikk olvasási ideje kb. 8 perc

Hoax: becsapás, beugratás, átverés. Az internet sodrásában sokan felfigyelünk rájuk, pedig ezzel csak a tervezőjének okozunk jót. De mi is pontosan az a hoax?

Ártatlan tréfa vagy internetes átverés, nevezhetjük bárhogy, egy közös van bennük: a készítője arra buzdít minket, hogy minél több embernek küldjünk szét egy levelet, ami például olyan, az emberi kapzsiságot céleszközként megragadó szöveget tartalmaz, mint “ha ezt elküldöd 100 embernek, sok pénzed lesz, de ha nem, örökre szegény maradsz”, “Bill Gates osztogatja a vagyonát, én már részesültem belőle, küldd el ezt a levelet…” vagy esetleg “kívánj valamit és küldd el ezt a levelet 278 embernek”.

A hoax nem mai találmány, jóval az internet előtt elterjedt, egy részük tömeghisztériát váltott ki a népből, másik részük két napig elvegetált szájhagyomány útján. A történelem során az álhírek folyamatosan felhasználták a technika adta lehetőségeket, együtt fejlődve azzal.

A média történetének valaha volt legnagyobb hoaxa

Leszögeznénk, hogy a következő esemény nem szándékos becsapás volt, csak az emberek túlzott reakciója miatt híresült el a sztori mint a média legnagyobb hoaxa. 1938-ban a CBS rádióban bemutattak egy rádiójátékot, amely H. G. Wells Világok harca című művéből készült. Ugyan többször is tájékoztatták a hallgatókat, hogy az egész csak agyszülemény, rengetegen hitték azt, hogy a felvételen szereplő marslakók tényleg megtámadták a Földet.

Eltűnő kislányok, lelkes Facebook-felhasználók

Ha látunk egy fotót a fészbúkon, ami egy kislányt ábrázol, és alá van vakarva, hogy eltűnt, akkor azonnal megindul bennünk a segítő ösztön, és kérés nélkül is rábökünk a Megosztás gombra. Ugyanakkor még mi sem tudhatjuk, hogy valódi-e a történet, vagy esetleg azt, hogy valódi volt, de már nem aktuális. Pontosan ezt használják ki – unaloműzés céljából – bizonyos emberek, akik eltűntnek hitt kislányok fotójával árasztják el az internetet. Nézzünk egy példát. Egy Bianka nevű kilencéves kislány fotóját osztották meg a Facebookon még 2013 elején. A szöveg szerint éppen hazafelé tartott, azonban nem ért haza időben. A Facebookra kiposztolt bejegyzéshez mellékelt kép egy stockfotó oldalról, azaz megvásárolható fényképek webáruházából került ki. Rendőrségi nyomozás nem indult.

Mars – Írországból

308987 475762999114824 780984290 n

Szédítő sebességgel terjedt el az a baromság, miszerint egy, a Marsról készült fényképet publikáltak a NASA weboldalán. Bal oldalon Írország egyik kietlen dombja tündököl, jobb oldalon az ebből a képből generált Mars-felvétel látható. Csak egy kis fotográfiai tudás volt szükséges, hogy elhitessék a néppel az utazást.

Duóhold Ausztrália felett

A Weekly World News álhírportál (olyan oldal, amely direkt álhírek készítésére specializálódott, és ezt közlik is) 2012 májusában tette közzé a fentebbi fotót, amely kettő Holdat ábrázol egy Ausztrália feletti területen. A cikk utalást tesz a második Hold baljós jelenlétére: szerintük közeleg a világvége, forrásként pedig Nostradamus próféciáját említik meg. A megoldás akár a Mars és a Hold közelsége is lehetne, azonban ez csillagászatilag kizárható.

Eddig minden oké, egy álhírportálnak feladata bődületes ostobaságok leközlése. De hogy ezt a netlakók hatalmas tömege is átvegye, ráadásul abban a hitben élve, hogy a világvége tényleg eljön, már szánalmas és nevetséges. Egy magyar blog, amely a rejtélyekkel foglalkozik, cikkében összefoglalta a lenyűgöző égi jelenséget körülvevő vitát – ami persze soha sem létezett. A cikk készítője teljes mértékben hitt a vég eljövetelében, cikkében utalásokat tett arra, hogy valószínűleg az egésznek köze van több, a saját blogján már bemutatott eseményhez. Az eredeti oldal alapján elkészített cikkeket több millióan osztották meg.

Megszűnik a Facebook

Tinilányok ezreit éri a sokk minden egyes ilyen cikk elolvasása után, valószínűleg jelen sorok olvasása közben is azon gondolkoznak, “ugye ez nem igaz.” Akik nem kötődnek szorosan a Facebookhoz, az ilyen “félelemkeltő” olvasmányokhoz hozzáfűzik, hogy “úgy sem használtam”, “nem baj, egy gonddal kevesebb” vagy éppen azt, hogy “végre”. Hasonló témájúak azok az átverések, amikor a népszerű közösségi oldal fizetőssé válását jegyzik, ezeket is milliók fogadják sokkoló hírként.

Még a myVIPen és az Iwiwen terjedt el korábban üzenet formájában az a felszólítás, hogy a júzer küldje el minden ismerősének a levelet, amelyben tájékoztatják őt, hogy ha ennek nem tesz eleget, akkor törlik. Így tudták volna kiszűrni a közösségi oldalakat nem használó, csak egyszeri alkalommal regisztráló embereket. Logikusnak logikus, a készítő természetesen ezt használta ki, és persze azt, hogy a pórnép félti az accountját, csak éppen ilyet egyik szolgáltató sem tervezett. Ilyen levél a Facebookon is keringett már több alkalommal.

Ne vedd fel, és ne is hívd vissza

A lánclevél egy +4478 kezdetű telefonszámra hívja fel a figyelmet, amely számról érkezett hívás esetén 20 000 Ft-ot vonnak le a számlánkról. Másik formája szerint egy +39 kezdetű számról történő hívást nem szabad fogadnunk, mert 2 000 eurós költséggel kell számolnunk, ha felvesszük. A levél megfogalmazása máris gyanús, a következő sorok a levélből származnak:

A konkrét esetben a mobiltelefon tulajdonosa jelentkezett az említett számra, és több mint 2.000 EUR-os költsége keletkezett. Ugyanis ha jelentkezünk ezekre a számokra, nincs lehetőség rá, hogy megszakítsuk a vonalat, és óriási költségek keletkezhetnek a telefonszámlánkon.

A telefonszámra való jelentkezés nem létező fogalom, tulajdonképpen értelmezhetetlen kifejezés. Ezen felül olyan nincs, hogy nem szakíthatjuk meg a telefonvonalat: ha a telefon akkumulátorát kivesszük, akkor sem szakad meg?

A Föld Órája – (ne) kapcsoljuk le egyszerre a villanyokat

2009-ben terjedt el az az emeletes baromság, hogy a Föld órája program keretében egyszerre lekapcsolásra kerülő fényforrások összeomlaszthatják a villamosenergia-rendszert.

Arról van szó, hogy ma este egy időpontba mindenki kikapcsolja a villamos fogyasztókat mert ezzel szeretnék felhívni a figyelmet a klímaváltozásra. Azonban a villamos rendszer és az erőművek összeroppanhatnak a hirtelen áramugrás hatására így akár teljesen megsemmisülhetnek. Ez olyasmi mint mikor a katonák egyszerre menetelnek a hídon.

Az egyenként körülbelül 50-60 wattos égők lekapcsolása – vegyük a programban részt vevő égők számát másfél milliónak – 90 megawattnyi energiacsökkenést eredményezne az átlag ötezer megawattnyi energiahasználat mellett. Ez – mint látjuk – semmi, így a levél teljességgel alaptalan.

Titkos pánikkód

Ha a PIN-kódunkat fordítva adjuk meg a bankjegykiadó automatánál, akkor pár percen belül jönnek a rendőrök. Ezt felhasználhatjuk arra, ha esetleg ki akarnának minket rabolni. Legalábbis egy Iwiwen, illetve e-mailben terjedő szöveg szerint, amit már 2006 szeptembere óta osztanak bőszen a Föld polgárai. Sajnos a visszafelé is ugyanolyan számok (mint a 3443, 1771 és társai) esetéről nem küldtek felvilágosítást, így hamar lebukott az egyébként alapokkal rendelkező lánclevél. Korábban ugyanis felmerült a biztonsági megoldás éles használatba vétele.

Felrobban a mobil töltés közben?

Mielőtt határozottan rávágnánk a nem szócskát, szeretnénk bemutatni a levelet képpel együtt, demonstrálván az emberi hülyeség mérhetetlen fokozatainak messzire nyúló maximumpontját a végtelenből:

image002

Néhány napja valaki töltötte a telefonját és kapott egy hívást. Felvette a telefont, miközben az csatlakoztatva volt a konnektorba. Néhány pillanat múlva áramütést kapott a kábelen keresztül és összeesett. A szülei berohantak a szobába. Alig volt pulzusa és összeégtek az ujjai. Azonnal kórházba vitték, de mire beértek, már halott volt.

Tehát: felrobbanhat töltés közben a telefon?

N e m.

Legyünk körültekintőek a jövőben, és próbáljuk meg ezt a káros szokást, miszerint minden szart továbbítunk, mellőzni. Az interneten terjedő baromságok, úgy mint az olimpiai lángot gyújtó vírus, a pénzért továbbítandó levél és a fókabébiket gyilkoló norvégok nem igaz történetek, ezért nem kell őket ismerőseinknek elküldeni, még akkor sem, ha saját szerencsétlenségünket jövendöli meg.

GD Star Rating
loading...
Kettősholdaktól az összeomló áramszolgáltatásokon át a felrobbanó töltőkig, 5.0 out of 5 based on 1 rating

Vélemény?

About Tr220

Check Also

M.G. Brown: Maradok (Tárcanovella)

A csomagomat magam után cibálva, holtfáradtan léptem ki a reptér fotocellás ajtaján. Amint a cipőm …

Vélemény, hozzászólás?