Működik a kémia Kritika

A cikk olvasási ideje kb. 4 perc

Jó néhány éve már, hogy Amerika sorra gyártja a nézhetetlen vígjátékokat. Az utóbbi években valahogy e műfajban nem jeleskedik e nemzet, pedig azért a 90-es években rengeteg nagyszerű vígjáték született ott. De mostanában valahogy nem sikerül azt a színvonalat elérni, ami akkor volt. Szinte minden vígjáték egy kaptafára megy ennek köszönhetően nincs igazi, egyedi, stílusos vígjáték, ami élvezetes lenne. Akadnak próbálkozások, amik próbálnak ebből kitörni és ezek közt van olyan, ami nem is olyan rossz, de ezek se válnak kiemelkedő alkotássá. Sajnos az idei Működik a kémia című comedy is ilyen, pedig egészen kreatív témával csábítja a nézőket a képernyő elé.

A történet lényege, hogy Doug a gyógyszertáras, a kis városban ahol él belehabarodik egy gyönyörű gazdag nőbe, aki megmutatja neki, hogyan is kell férfinak lenni. Dug családos ember és mondhatni papucs, de mellette kiváló gyógyszerész. A nő, akivel összehozza a sors, pedig egy unatkozó kitartott feleség és egyben gyógyszerfüggő. A nő, Elizabeth belevezeti Doughot a gyógyszer szedés rejtelmeibe és egyúttal így nevel belőle igazi férfit; na és persze borítja fel Doug unalmas házas életét.

better-living-through-chemistry-sam-rockwell-olivia-wilde

Nagyon egyedinek nem mondható a történet sok vígjáték-dráma él ezzel az alapötlettel, leszámítva azt, hogy a gyógyszereket, drogokat ilyen formában vonja be a történetbe. A film előzetese alapján úgy tűnt, hogy a gyógyszerek körül forog majd minden, ami javarészt így is van, de azért nem annyira amennyire a trailer sugallta. Ez azért baj, mert e momentum alkalmazása teszi/tenné egyedivé ezt a mozit és így, hogy kicsit kevesebb hangsúly fektetődik a gyógyszerekre, mint ahogy azt elvárja az, aki látta az előzetest, csalódást kelt.

Persze ez nem egy akkora nagy csalódás, tulajdonképpen nem is lehet annak nevezni. Ettől még nem lesz rossz a film, de sajnos elég jó sem. Ütős poénok kellenének még ehhez az alapötlethez, ami megint csak félig van meg. Van egy-két vicc, amin lehet nevetni, de nem elég és azért ezektől sem dobunk hátast.

De javarészt a történet is klisés, ahogy már említettem, így abszolút egy átlag film szintjén lavíroz ez a mozi. Hasonló mondható el a színészi teljesítményről is. Semmi kivetni való nincs egyik színész teljesítményében sem, de azért semmi extrát sem nyújtanak. Sam Rockweel látható Doug szerepében, aki tulajdonképpen a szokásos formáját hozza. Aki szereti a színészt az most sem fog csalódni benne, de aki nem szereti annak valószínűleg most is ellenszenves marad. Olivia Wilde Elizabeth szerepében, aki ismét gyönyörűen mutat a képernyőn. De Michelle Monaghanről sem feledkezzünk meg, ő alakítja Doug feleségét, akire szinté nem lehet panasz, tulajdonképpen az ellenszenves feleség karakterét sikerül jól reprezentálnia. Még Jane Fonda és Ray Liotta is feltűnnek egy-egy mellékszerepben, akiknek azért nem ez az életük alakítása, panasz rájuk sem lehet, de valahogy olyan semmilyenek.

better-living-through-chemistry-338440l

Igazából a technikai része a filmnek is teljesen átlagos, az operatőri munka a rendezés és a zenék is. Tehát a Működik a kémia egy átlagos darabja az amerikai vígjátékoknak. A története csempész némi egyediséget e műbe, de ez nem elég ahhoz, hogy a többi totális átlagos alkotó elemet felemelje egy magasabb színvonalra. Aki nagyon unatkozik, és nem tud mit nézni annak egy egyszeri délutáni szórakozásra talán megfelel, de egyébként egy felejthető alkotás.

GD Star Rating
loading...
Működik a kémia Kritika, 5.0 out of 5 based on 1 rating

Vélemény?

About E.T.

A Debreceni Egyetem Szabad Bölcsészet szakának Filmtörténet és filmelmélet szakirányán végeztem. Továbbá a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen szereztem Sajtótechnikus végzettségemet. Tanulmányaimból fakadóan a filmek világa és a filmkritika írás különösen érdekel. A filmek területén kiváltságos érdeklődési területem nincs, minden érdekel, ami filmmel kapcsolatos.

Check Also

Jelentés a könyvfesztiválról

Szerzőként megjelenni a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon talán minden író álma. Hatalmas élmény találkozni az olvasókkal, …

Vélemény, hozzászólás?