DIMSZ Sajtóközlemény

A cikk olvasási ideje kb. 9 perc

Nyomtatva vagy e-mailen is jöhetnek a reklámüzenetek

 

Budapest, 2016. május 30. – A fogyasztók többsége hasznosnak találja a reklámcélú megkereséseket, leginkább a szórólapos és e-mailes ajánlatokat kedvelik – derült ki a Direkt és Interaktív Marketing Szövetség megbízásából a KutatóCentrum által készített kutatásból. A DM Szenzor névre keresztelt, idén először lakossági véleményeket is vizsgáló felmérés szerint szórólap hatására a megkeresettek több mint kétharmada, míg elektronikus reklámüzenet nyomán a címzettek több mint fele vásárolt már legalább egy alkalommal.

A direktmarketing-csatornák közül a szórólapokra és az e-mailben érkező reklámüzenetekre nyitottak leginkább a fogyasztók, a legtöbb vásárlást is ezek az eszközök generálják – derült ki a Direkt és Interaktív Marketing Szövetség (DIMSZ) megbízásából a KutatóCentrum által készített DM Szenzor felmérésből. Idén először a direktmarketing-szektorban tevékenykedő szakemberek mellett a fogyasztók iparággal kapcsolatos véleményét is vizsgálta a kutatás.

Tízből kilencen nyitottak a szórólapos reklámüzenetekre, heten pedig legalább részben hasznosnak tartják, hogy így értesülhetnek üzleti ajánlatokról. Az e-mailek elfogadottsága is igen magas: a felhasználók 86 százaléka legalább részben nyitott az elektronikus postaládában landoló megkeresésekre, és 59 százalékuk tartja azokat hasznosnak. „A 18-34 éveseknél megfordul a sorrend: ez a korosztály nyitottabb az elektronikus úton érkező megkeresésekre, mint a szórólapos ajánlatokra, ugyanakkor még utóbbi elfogadottsága is igen magas, 83 százalék a körükben” – emelte ki Huszics György, a DIMSZ elnöke.

A névre szóló reklámlevelek is hatékony elérést biztosítanak, tízből heten nyitottak az így érkező ajánlatokra. A telefonos megkereséseket ugyanakkor kevésbé szeretjük: az SMS-en érkező reklámüzenetekre a fogyasztók kevesebb mint 40 százaléka nyitott, míg hívások esetén ez az arány már csak 30%. Ennek ellenére tízből hatan általában meghallgatják az ajánlatot, mielőtt döntenek annak elfogadásáról vagy elutasításáról. „Érdekes, hogy míg minden más csatornán a nők kapnak szívesebben üzleti ajánlatokat, a telefonos vagy SMS megkeresésre a férfiak valamivel nyitottabbak” – jegyezte meg Huszics György.

 

Étel, elektronika és ruha fogy leginkább direktben

Az eredményekből az látszik, hogy a fogyasztók többsége összességében hasznosnak gondolja a reklámcélú megkereséseket, hiszen így új termékeket, szolgáltatásokat ismerhetnek meg, de a DM Szenzor arra is rámutatott, hogy sokan vásárolnak is direktmarketing-ajánlatok hatására. A kutatást megelőző hónapban szórólapot kapó válaszadók több mint kétharmada már legalább egyszer vett valamit ilyen megkeresés hatására, a lakosság 55 százaléka pedig a jövőben is elképzelhetőnek tartja, hogy élni fog egy hasonló ajánlattal. E-mailes reklámüzenet hatására a címzettek 57 százaléka vásárolt már, és minden második megkérdezett úgy véli, a jövőben is lesz erre példa.

Mind a névre szóló, mind az általános reklámanyagok közül az élelmiszer témájúakat nézik meg leginkább a fogyasztók, és ezek hatására vásárolnak a legtöbben. Ezt követik az elektronikai cikkeket, illetve ruházatot és cipőt hirdető anyagok. „Más iparágakban is érdemes ugyanakkor bevetni a nyomtatott reklámüzeneteket, hiszen általánosságban igaz, hogy a fogyasztók nagy többsége elolvassa a szórólapokat és a postaládájukba érkező anyagokat, sőt, a lépcsőházi gyűjtőládába bedobott reklámanyagokat is a megkérdezettek 84 százaléka megnézi” – mondta el Huszics György.

A kutatást megelőző egy hónapban egyébként a legtöbben (94%) nyomtatott reklámanyagot kaptak, ezt követték az e-mailes megkeresések (70%), míg telefonon minden második, SMS-ben pedig minden ötödik embert értek el a hirdetők. „A hiánypótló lakossági felmérésnek köszönhetően sok más fontos információt is kaptunk az iparágról, ami nagy segítséget jelent a hirdetők számára” – jegyezte meg Huszics György. A teljes kutatási anyagot, amely a direktmarketing-szektor volumenét, valamint az egyes eszközök hatékonyságát és jelentőségét vizsgálja, a DIMSZ értékesíti.

 

A kutatás hátteréről:

A cikk adatai a Direkt és Interaktív Marketing Szövetség (DIMSZ) megbízásából a KutatóCentrum által készített DM Szenzor kutatásának eredményein alapulnak, mely minden évben felméri a direktmarketing-szektor volumenét, valamint az egyes direktmarketing-eszközök hatékonyságát és jelentőségét. A kutatás idén első alkalommal az iparágban tevékenykedő szakemberek mellett a fogyasztók véleményét is vizsgálta.

A felmérésben, mely 2016 januárjában online adatfelvétellel zajlott, 1000 ember vett részt, a minta életkor, nem és régió tekintetében reprezentatív a magyar felnőtt lakosságra nézve.

A teljes tanulmányt a Direkt és Interaktív Marketing Szövetség értékesíti. További információ: lugosi.boglarka@dimsz.hu

*******************************************

Kapcsolódó webcímek:

A DIMSZ honlapja: www.dimsz.hu

A DM Szenzor kutatás oldala:

httpss://adatvezereltmarketing.wordpress.com/2016/05/17/dm-szenzor-kutatas-fogyasztoi-korben/

A KutatóCentrum honlapja: www.kutatocentrum.hu

 

Kapcsolódó képanyag:

Huszics György fotója:

https://www.sakkom.hu/sites/default/files/Huszics-Gyorgy-Crane.jpg

Kapcsolódó grafikonok:

https://www.kutatocentrum.hu/images/galery/nyitott.jpg

https://www.kutatocentrum.hu/images/galery/vett.jpg

 

További információ:

Huszics György

elnök

Direkt és Interaktív Marketing Szövetség

Telefon: +36 1 413 6397

E-mail: huszics.gyorgy@dimsz.hu

Cím: 1138 Budapest, Madarász Viktor. u. 47-49. V. emelet

Webcím: www.dimsz.hu

 

Kozarek Andrea

szakmai igazgató

SAKKOM Interaktív

online marketing + pr ügynökség

Telefon: (+36) 1 237-0212

Fax: (+36) 1 237-0213

Mobil: (+36) 70-6291-887

E-mail: akozarek@sakkom.hu

Cím: 1068 Budapest, Benczúr u. 47.

Webcím: www.sakkom.hu

Facebook: https://facebook.com/sakkom.interaktiv

 

A Direkt és Interaktív Marketing Szövetségről:

A szövetséget Direkt Marketing Egyesület néven 1994 januárjában alapította meg néhány, a szektorban tevékenykedő cég azzal a céllal, hogy a szakma érdekeit szem előtt tartva megkülönböztessék magukat a nem tisztességes módszerekkel operáló piaci szereplőktől. A Szövetség – mely 2000-től Direkt Marketing Szövetség, majd 2012-től Direkt és Interaktív Marketing Szövetség néven működik – a megalakulás óta folyamatosan a szakma érdekeinek képviseletét tartja legfőbb feladatának.

Számos konferenciát, workshopot és szemináriumot szervez. 2005-ben indította el a Golden Dove versenyt, 2006-ban pedig direkt marketing ágazati kutatását, a DM Szenzort, mely a szektorban tevékenykedő szakemberek véleménye mellett 2016-tól lakossági felméréssel egészült ki. Szintén a Szövetséghez fűződik a Tisztelt Vásárló Program, melyet azzal a céllal hívott életre a szervezet, hogy a vásárlókban tudatosítsa az őket védő szabályozási rendszer elemeit.

Követve a piaci trendeket számos tagozat alakult a Szövetségen belül: 2011-ben jött létre a Contact Center, 2012-ben a Mobilmarketing, 2013-ban az E-mail marketing, 2014-ben az Adatvédelmi és adatbiztonsági, míg 2015-ben a Tartalommarketing tagozat.

 

A KutatóCentrumról:

A KutatóCentrum több mint 10 éve végez rendszeresen online és offline piackutatási projekteket külföldi és belföldi megbízók részére. Célja, hogy egyedi megoldásaival és lényegre törő szemléletével minél hatékonyabban és gyorsabban választ adjon ügyfelei kutatási és marketing kérdéseire.

A cég munkáját – több mint 1000 sikeres projekt elméleti és gyakorlati tapasztalatával a háta mögött – hatékony és ügyfélközpontú gondolkodás jellemzi. 160 ezer főből álló auditált kutatási paneljének és saját fejlesztésű technikai hátterének köszönhetően a KutatóCentrum online kutatási megoldásokban Magyarország egyik piacvezető vállalata.

Kvantitatív és kvalitatív kutatási módszereket egyaránt alkalmaz, kutatói csapata nagy tapasztalattal bír az online módszertanok mellett a mélyinterjús, fókuszcsoportos és további kvalitatív technikák területén is. A KutatóCentrem a felmérések lebonyolításán és az elemzések elkészítésén túl kutatás alapú marketing tanácsadással segíti megbízói munkáját, mely hatékonyan támogatja ügyfelei üzleti céljainak elérését.

A KutatóCentrum tagja a Piackutatók Magyarországi Szövetségének (PMSz), valamint a szintén piac- és közvélemény-kutató cégeket tömörítő ESOMAR-nak, emellett PPOS (Privacy Policy Online Services) minősítéssel is rendelkezik, ami biztosíték arra, hogy a szolgáltatás megfelel az adatvédelmi jogszabályoknak.

About BHajni

Check Also

Mélyen a zsebébe nyúl a magyar szülő nyáron

Tábor, zsebpénz, nyaralás és játékok Budapest, 2017. június 22. – A nyári szezonban gyerekjáték bolti …