Miért nem mennék külföldre

A cikk olvasási ideje kb. 5 perc

Az utóbbi években szinte divat lett a külföldi munka, s nincs olyan ember, akinek ne lenne legalább egy ismerőse, aki huzamosabb ideje külföldön húzza az igát. A témában persze milliónyi pro és kontra érvet lehetne felsorakoztatni, nézzük most a kontrát.

A magyar munkaerőpiac, legalábbis a keleti, dél-keleti országrészben haldoklik. Az itt élő embereknek egyetlen lehetősége a közmunka, legyen szó nyolc általánost végzett személyről, vagy fiatal diplomásról. A jó munkahelyek telítettek, többnyire kihalásos alapon működnek, egy-egy állásra több százan is pályázhatnak, és az esetek nagy részében még csak nem is a valós tudáson és tapasztalaton múlik, hogy sikerül-e elnyernünk egy állást, vagy sem.

Annak ellenére, hogy a téma megkívánná, nem célom belevonni a pártpolitikát a cikkbe. Ehelyett inkább a kisember szemszögéből próbálok rávilágítani az ellenérvekre, történetesen arra, hogy miért nem mennék ki (újra) külföldre dolgozni.

A Nyugat, mint egyfajta posztszocialista gondolat, valahogy még mindig úgy él a magyarok képzeletében, mint a tejjel-vízzel folyó Kánaán, holott ez az állítás már egyáltalán nem állja meg a helyét. Bizony, a külföldi munkásvilág csillaga is zuhanó üzemmódra kapcsolt, a munkaerőpiac egyre inkább beszűkül, hiszen a drágább európai munkaerőt könnyedén tudják helyettesíteni olcsóbb, afrikai, vagy ázsiai munkavállalókkal. Mi következik ebből? Hogy sokkal kevesebb európai vendégmunkás tud biztos, jól fizető munkahelyen elhelyezkedni.

Súlyosbítja még a helyzetet a gyér nyelvtudás, vagy sokkal inkább a nyelvtudás hiánya. Szomorú helyzet, de sajnos ma, Magyarországon még a diplomások nagy része sem tud megnyikkanni legalább egy idegen nyelven, annak ellenére sem, hogy a diploma megszerzésének a feltétele minimum egy, középszintű, C-típusú nyelvvizsga bizonyítvány bemutatása. Ebből kifolyólag, rendelkezhet az illető akármekkora szaktudással, ha nem képes a kommunikációra, akkor lemondhat az egzisztenciát jelentő állásokról.

Ha nincs tehát nyelvtudás, maradnak a fizikai munkák, azokból is az aljasabbik fajta. Habár, azt mondják a nagy öregek, hogy a munka sosem aljas dolog, valljuk be, egy banki alkalmazottnak, aki egész életét tisztaságban és kulturált munkakörnyezetben töltötte borzalmas élmény lehet helytállni a rohadtgyümölcs-újracsomagoló gyárban. (Igen, Angliában van ilyen is). Nem feltétlenül a munka jellege, sokkal inkább a közeg az, ami megnehezíti a beilleszkedést, meg persze a tudat, hogy az illető többre lenne hivatott, még sincs lehetősége használni a tudását.

Ezekkel a munkákkal persze nem is lehet álomfizetést keresni. Mint minden társadalomban, a nyugati országokban is sokan élnek a létminimumhoz közel, vagy az alatt. Természetesen még a legalacsonyabb fizetés is magasabb, mint a magyar minimálbér, ami csábító lehet, ugyanakkor azt is számításba kell venni, hogy ezekben az országokban a megélhetés költségei is magasabbak. Egy örök életen át tartó mosogatásból még külföldön sem fog senki építeni kacsalábon-forgó palotát, még akkor sem, ha az évek kemény munkája alatt megspórolt pénzéből itthon kíván házat építeni magának. A ranglétrán való mászkálás sem megy már olyan könnyen, mint azokban az időkben, amikor dübörgött a gazdaság és a cégek kapkodtak a beáramló munkásokért.

Rossz úton jár az az ember, aki azt gondolja, hogy nyelv- és szaktudás nélkül külföldön képes lesz meggazdagodni. Külföldön az tud nagyot kaszálni, aki erős nyelvtudással, több éves szakmai gyakorlattal, szaktudással és végzettséggel rendelkezik. Itt jegyezném meg, habár szerényebb fizetésért, de egy ilyen ember Magyarországon is képes megélni és meg tudja magának teremteni azt az anyagi biztonságot, amire vágyik. Talán nem fog a Fülöp-szigeteken nyaralót építeni, de egy kellemesen élhető életszínvonalat képes lesz kialakítani.

Az ára még akkor is magas a költözésnek, ha az ember magasan képzett, jó szakember, az ugyanis megviseli mind az egyént, mind az egyén környezetét. Az otthoni megszokott dolgokból való kiszakadás, a családtagok és barátok-, az ismerős lakókörnyezet elvesztése olyan folyamatokat indíthat el a külföldre költöző személy lelkében, amelyet álmában sem gondolt volna. A kínzó honvágy, a sehová sem tartozás érzése előbb-utóbb minden ember életében megmutatkozik, s rányomja bélyegét a mindennapokra. Nincs könnyű dolga az itthon maradottaknak sem. Napjaikat kiteszi a hiányérzet, az aggódás, a mérhetetlen szomorúság, még akkor is, ha szerettüknek jó sora van az általa választott országban.

Persze, van az a kilátástalan élethelyzet, amikor muszáj mozdulni, ha az ember nem akar éhen halni, ugyanakkor azt gondolom, hogy mindig van jobb megoldás annál, hogy elhagyjuk a hazánkat és betolakodók legyünk egy másik országban. A Nyugat ugyanis, akármennyire tűnik toleránsnak, kirekeszti magából az idegeneket, másodlagos polgároknak tekinti őket, akik ellopják a munkájukat és a pénzüket. Minden nyugati családban suttognak erről, még akkor is, ha az utcára kilépve felveszik a pókerarcot és szívélyes mosollyal üdvözlik külföldről bevándorolt munkásaikat, munkatársaikat.

GD Star Rating
loading...

Vélemény?

About BHajni

Check Also

Mélyen a zsebébe nyúl a magyar szülő nyáron

Tábor, zsebpénz, nyaralás és játékok Budapest, 2017. június 22. – A nyári szezonban gyerekjáték bolti …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..