Újságíró vs netcelebek

A cikk olvasási ideje kb. 3 perc

Május 15-én “robbant a hír”, miszerint Kovács Bettyna, ismert internetsztár elhagyja a netvilágot, törli a több, mint harmincötezer követővel rendelkező Facebook-oldalát. Ezt megírta a 444.hu is, elsőrangú netsztárnak nevezve a lányt… innen kezdődött a csörte!

Bettynának, elege lett abból, hogy sokan “oltogatják” és “cikizik”, ezért úgy döntött, hogy törli a profilját, de csak négy napig bírta Facebook nélkül. Vasárnap törölte magát, pénteken már vissza is tért, úgy előadva ezt, hogy nem adja meg rosszakaróinak azt az örömet, hogy ő eltűnik. Merthogy vannak, akik ki nem állhatják Bettynát. Sütő Dávid és haverjai videót készítettek, amiben minősíthetetlen hangnemben beszélnek a 444.hu-ról és Bettynáról is. Ennek a fiúnak egyébként mindössze 5143 követője van. Az üzenetben sérelmezik, hogy a cikk Kovács Bettynát nevezte az internet legnagyobb sztárjának, holott az – szerintük – Berkes Laura. Az tény, hogy mások hátán legkönnyebb felkapaszkodni…

Visszatérő videójában Bettyna közli, hogy szüksége van az internetre, ennek okaira viszont nem tért ki.

A visszatérés okait nem nehéz azonban kitalálni. A Facebook hasonlóan működik, mint a YouTube, ha elég követőt szerzel magadnak, a hirdetők is megtalálnak és a te oldaladon akarnak hirdetni, aminek hasznából te is részesülsz, így a Facebook valódi pénzt hozhat a konyhára. Ennek a pénznek a kiesése lehetett a visszatérés valódi oka, azt azonban nem tudni, hogy nem látta előre ez a “hatalmas sztár” azt, hogy ez neki problémát fog okozni. Vagy az egész csak egy nagy hírverés volt annak érdekében, hogy szülessenek róla cikkek és így még többen kattintsanak az oldalára…?

Az még érthetetlenebb, hogy a 444.hu újságírója, Kulcsár Rebeka miért érezte úgy, hogy ez olyan nagy hír, amit neki muszáj megírnia az egyébként a könnyedebb témákra is érzékeny 444-nek. Úgy tűnik, náluk még az is belefér, hogy egy helyesírási hibáktól hemzsegő üzeneteket kiposztoló lányt sztároljanak, aki valójában semmilyen értéket nem állított elő. Vagy értéknek nevezhetjük azt, ha harmincötezer ember nap mint nap figyeli a posztjait, reakciókat fűznek hozzá, kommentelik is? Manapság a pénz a legnagyobb úr és arról kell írni, ami a kattintásokat hozza, Bettynának márpedig sok rajongója van és valószínűleg sok olvasót hozott a róla szóló anyag a 444.hu-nak. Olyannyira, hogy még a visszatéréséről is saját cikkben számoltak be.

Érdemes megjegyezni, hogy a legtöbben negatív hangvételű kommenteket írnak a Sütő Dávid és Kovács Bettyna-féle internetszárok posztjai alá, de mégis több tízezer ember érdeklődik irántuk, leginkább a 10-16 éves korosztályból kerülnek ki a legnagyobb rajongók. Az ő kattintásukra alapozhatnak a Kulcsár Rebeka-féle cikkek is. Ti mit gondoltok, egy országos híroldalnak feladata beszámolni egy tinibálvány mindennapjairól?

GD Star Rating
loading...
Újságíró vs netcelebek, 3.5 out of 5 based on 6 ratings

Vélemény?

About Nagy Zsolt

Check Also

Küszöbön a III. világháború?

Horacio Villegas önjelölt médium úgy hiszi, hogy belelát a jövőbe, így pedig meg is nevezett …

Vélemény, hozzászólás?