3,5 millió éves baktériummal oltotta be magát a tudós

A cikk olvasási ideje kb. 4 perc

Az “őrült tudósnak” titulált Anatolij Brouchkov 3,5 millió éves baktériummal injekciózta be magát, az örök élet kulcsát keresve. 

Az orosz tudós a baktériumokra a szibériai fagyott talajban bukkant rá, melyet a saját testébe juttatott, és állítása szerint azóta erősebb és egészségesebb, mint korábban bármikor.

A fagyott talajban talált sejtek nagy életerővel és ellenálló képességgel rendelkeznek a környezeti tényezőkkel szemben. Állatokon végzett kísérletek igazolták, hogy a megtalált sejtek nagy mértékben fokozzák a fizikai aktivitást és erősítik az immunrendszert.

Az orosz média szerint a Moszkvai Állami Egyetem Geokriológiai Tanszékének vezető professzora a két évvel ezelőtti, önmagán végzett kísérlet óta egyszer sem betegedett meg.

A 3,5 millió éves, Bacillus F-nek keresztelt sejtekről többen is úgy vélik, hogy kulcsfontosságú alkotóelemei lehetnek az emberi élet meghosszabbítását célzó kísérleteknek. Az orosz kutatók sikeresen megfejtették a baktérium DNS-ét, melynek hatását jelenleg egereken, valamint emberi sejteken tesztelik.

Brouchkov professzor azonban úgy döntött, hogy saját magán teszteli a megtalált baktériumokat, melynek következtében – állítása szerint – egészségesebb, mint valaha. 

“Elkezdtem hosszabb ideig dolgozni, és az elmúlt két évben egyszer sem voltam influenzás (…). Egereken és gyümölcslegyeken végzett sikeres kísérletek után úgy gondoltam, hogy érdekes lenne kipróbálni az inaktivált baktérium kultúrát.” – nyilatkozta a tudós. 

A professzor elmélete szerint a baktérium megtalálható a régió ivóvizeiben is.

“A fagyott altalaj felolvad, és úgy gondolom, hogy a baktériumok bekerülnek a környezetbe, a vízbe, így a helyi lakosság, a jakut emberek már régóta megisszák ezeket a sejteket a vízzel, és úgy tűnik, hogy hosszabb ideig élnek, mint néhány más nemzet. Tehát nem jelentett veszélyt számomra.” – mondta el Brouchkov professzor. 

A tudós azt is hozzátette, hogy eleinte nehéz volt megérteni, hogy mit csinálnak a baktériumok a testben.

“Még nem tudjuk pontosan, hogyan működik. Tény, hogy az Aszpirinről sem tudjuk pontosan miként hat, mégis használ. Ugyanez igaz itt is: nem értjük a mechanizmust, de látjuk a hatását.” – tette hozzá. 

“Talán van néhány mellékhatása, de kell néhány speciális orvosi berendezés, hogy kimutathassuk őket. Természetesen az ilyen kísérleteket egy klinikán kell elvégezni különleges berendezésekkel és statisztikákkal. Akkor már egyértelműen beszélhetünk a hatásáról (…). “Ha rájövünk, hogyan marad életben a baktérium, valószínűleg képesek leszünk találni egy olyan eszközt, amellyel meghosszabbíthatjuk a saját életünket.” – mondta Brouchkov.

A tudósok állítása szerint a megtalált baktérium az emberi élettartam meghosszabbítása mellett a termékenység alapvető tényezője is lehet. Erre abból következtettek, hogy, miután a bacilust beadták idősebb nőstény egereknek, azok újfent képessé váltak a szaporodásra, holott ezt a képességüket korábban már elvesztették. Mindezek mellett a baktérium képes a növények gyógyítására is.

Dr. Viktor Chernyavsky epidemiológus Jakutszkból a felfedezést “tudományos szenzációnak” nevezte, majd hozzátette, hogy a baktérium egy életelixír, mely olyan biológiai anyagokat termel egész élete során, amely aktiválja a kísérleti állatok immunállapotát. 

(vilaglato.info nyomán)

GD Star Rating
loading...
3,5 millió éves baktériummal oltotta be magát a tudós, 5.0 out of 5 based on 1 rating

Vélemény?

About BHajni

Check Also

Átírhatja a történelmet a 2008-ban megtalált egyiptomi labirintus

Egyiptom még mindig a rejtélyek paradicsoma, a régészet fellegvára és a legősibb, legrejtettebb titkok csöndesen …

Vélemény, hozzászólás?