“Csók” nélkül sehova?

A cikk olvasási ideje kb. 4 perc

Van egy ország Európa szívében, ahol elméletileg szabad piaci verseny van a betöltendő állások terén, a valóságban azonban ez egyáltalán nincs így. Igen, jól tippelt, ez az ország nem más, mint kicsiny hazánk, Magyarország. Nem úgy megy ez mifelénk, hogy akad, vagy be-becsúszik efféle szentségtörés, hanem az esetek mintegy száz százalékában azok jutnak álláshoz, akik hátszéllel, vagy un. csókkal rendelkeznek.

A történethez nem kell dús fantáziával megáldott írónak lennünk, a sztori általában sablonszerűen ugyanaz. Kiss Piroskának van egy nagyon jó ismerőse, nevezzük Jóskának, akinek szüksége lenne egy állásra. Mert, mondjuk nincs neki, vagy váltana, vagy rezeg a léc a cégnél, miegymás. Mit tesz hát Kiss Piroska, aki „véletlenül” olyan pozícióban van, hogy dönthet a felvettek számáról, kilétéről és egyáltalán a felvétel tényéről? Helyet csinál. No, de mégis hogyan?

Természetesen más szerencsétlen emberek kárán. Jobb esetben legalább van üres pozíció, rosszabb esetben viszont valakitől megválnak, hogy helye lehessen a csókosnak. A mi esetünkben az előzmények lényegében nem is számítanak. Így is, úgy is szopni fog valaki. Általában több valaki.

Na, de térjünk is vissza Jóskához. Ő, mint büszke jelölt, aki már fél-lábbal befúrta magát a dolgozói székbe öntelt módon pöffeszkedik tudván, hogy csak ki kell várni a pályázat lejárási határidejét és onnan már, még maga a Jóisten is neki fog dolgozni. De miért is van szükség pályázatra? A jelölt már megvan. Simán le is záródhatna ezzel a folyamat, de úgy nem lenne elég nagy rohadékság, így csavarnak egyet a sztorin. Nem, ez még mindig nem vall gazdag fantáziára és kreativitásra, ez simán csak pofátlanság.

Kiss Piroska meghirdeti hát az állást, hogy „legálisnak” tűnjön a kiválasztási folyamat, így a sok emberke összeállítja a kis pakkját, reményekkel telve jelentkezik és várja a csodát. A hetek telnek, de az áhított telefonhívás csak nem érkezik meg, aztán azt veszi észre szerencsétlen jelentkező, hogy már rég lejárt az eredményhirdetés dátuma és őt még csak interjúra sem hívták be arra az állásra, amire történetesen tökéletesen megfelelt volna. Ha van valami titkárnőcske, akinek szintén helyet csináltak valamikor, akkor még az is megeshet, hogy kiküldenek egy elutasító üzenetet. “Köszönöm, kend a hajadra” – mondhatná bárki jogosan.

A pályázati anyagok átolvasatlanul landolnak a kukában és az meg sem fordul senkinek a fejében, hogy van legalább egy marha, aki valóban megfelelne a betöltendő pozícióra és még termelő munkát is tudna végezni, létező tudásával. Ez természetesen Kiss Piroskát nem érdekli, amíg sutyiban lecsippentheti magának a befolyó támogatások egy részét, miközben mini birodalmat építhet ki a neki hálával tartozó emberek gyűrűjéből.

És mit tehet eközben a szerencsétlen pályázó amellett, hogy különböző szitkokkal és átkokkal csuklásrohamot idéz elő a döntéshozó édesanyjánál? Bosszankodhat és átkozódhat tovább, semmi mást. Ebben az országban ugyanis nincs olyan törvény, ami a pályázót védené, s, ami a tisztességes verseny talaján tartani a Kiss Piroskákat. Miért is csodálkoznak odafent, ha az ember külföldön próbál szerencsét?

GD Star Rating
loading...
"Csók" nélkül sehova?, 5.0 out of 5 based on 1 rating

Vélemény?

About BHajni

Check Also

Mélyen a zsebébe nyúl a magyar szülő nyáron

Tábor, zsebpénz, nyaralás és játékok Budapest, 2017. június 22. – A nyári szezonban gyerekjáték bolti …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..