Egy 1500 éves Biblia szerint Jézust nem feszítették keresztre

A cikk olvasási ideje kb. 3 perc

A Vatikán legnagyobb rémületére egy körülbelül 1500-2000 éves bibliát találtak Törökországban, mely a Néprajzi Múzeumban, Ankarában található. A 2000-ben felfedezett és titokban tartott könyv tartalmazza Barnabás evangéliumát – Krisztus tanítványa – amely azt mutatja, hogy Jézust nem feszítették keresztre, és nem Isten fia volt, hanem egy próféta.

A National Turk beszámolója szerint a Bibliát egy csempészbandától foglalták le egy mediterrán térségbeli akció során. A jelentés szerint a bandát régiségek csempészetével, illegális ásatásokkal és robbanóanyagok birtoklásával vádolták meg. A könyv maga 40 millió török lírát ér (kb. 20 millió dollár).

Hitelesség
A jelentések szerint a szakértők és a vallási hatóságok ragaszkodnak ahhoz, hogy a könyv eredeti. Magát a könyvet arany betűkkel írták lazán kötött bőrre arámiul, Jézus Krisztus nyelvén. A szöveg egy Iszlámhoz hasonló elképzelést tart fenn, ami ellentmond a Kereszténység Újszövetsége tanításainak. Jézus előre látta Mohamed próféta eljövetelét, aki 700 évvel később megalapította az Iszlámot.

Úgy tartják, hogy a niceai zsinat alatt a Katolikus Egyház gondosan kiválogatta az evangéliumokat, melyek a Bibliát alkotják, ahogyan ma ismerjük, elhagyva (többek közt) Barnabás evangéliumát, Máté, Márk, Lukács és János kanonikus evangéliuma javára. Sok bibliai szöveg kezdett előkerülni az idő múlásával, köztük a Holt-tengeri és aGnosztikus evangéliumok, de különösen ez a könyv nagyon úgy tűnik, hogy komolyan aggasztja a Vatikánt.

A Katolikus Egyház nagyon akarja
Mit jelent ez a keresztény eredetű vallások és követőik számára? Egy elég nagy foltot. A Vatikán arra kérte a török hatóságokat, hogy hagyják megvizsgálni a könyv tartalmát az Egyháznak. Most, hogy a könyvet megtalálták, jönnek majd, és elfogadják bizonyítéknak? Vagy teljes egészében tagadni fogják? Esetleg “Muszlim hazugság”-nak hívják, ahogy azt a “Truth” Magazine tette 2000-ben? Sokak számára ez a könyv a remény jelzőfénye, ám a hívők hamarosan rájönnek, hogy imádatuk tárgya önhatalmú, és hogy az összes szöveg, különösen a vallási szöveg csak értelmezés kérdése.

Mit jelent ez az ateisták, hitetlenek, világi gondolkodók számára? A szöveg igazi? Hamis? Számít ez? Remélhetőleg ez a tény inspirálni fogja a vallásos embereket, hogy kérdéseket tegyenek fel ahelyett, hogy ujjal mutogatnak, vagy hogy bármiben vakon hisznek. A hit legnagyobb veszélye, amikor az emberek azt hiszik, amit hinni akarnak, minden bizonyíték ellenére, különösen ha ez a bizonyíték a hitüket forradalmasítja egészen az alapoktól kezdve. És a legnagyobb bűnös ebben a veszélyben az ego csapdája. Kritizálni vagy elutasítani másokat azért, mert ellentétes véleményen van. Évszázadokon keresztül a vak hit “védelme” nemzetek háborúihoz, erőszakhoz, diszkriminációhoz, rabszolgasághoz, és olyan elgépiesedett emberekhez vezetett, mint amilyenek ma vagyunk, de csak olyan hosszú ideig, amíg hazugságokkal igazolható.

(Netextra)

GD Star Rating
loading...

Vélemény?

About BHajni

Check Also

Disney, mint sátáni összeesküvés?

Civilizációnkban, a nagy liberális eszmék térnyerésével egyre inkább kezd eluralkodni az erkölcsi fertő. A mai …

Vélemény, hozzászólás?