Nem kérünk több óraátállítást, maradhat a nyári

A cikk olvasási ideje kb. 6 perc

5 magyarból 4 megszüntetné a jelenlegi megoldást

 

Budapest, 2016. október 25. – A magyarok 80 százaléka jelenlegi formájában eltörölné az óraátállítást – derült ki a Szallas.hu legfrissebb felméréséből. A mostani megoldás ellenzőinek a bosszúság mellett már kára is származott az óramutató kötelező csavargatásából, ezért a többség az állandóságot, vagyis a fix időszámítást támogatná. Így megjegyezni sem kellene, hogy mikor mit kell csinálni: a kutatás szerint ugyanis minden 5. válaszadó rosszul tudja, hogy október 30-án merre kell tekerni a vekkert.

 

5 magyarból 4 szerint az óraátállítást jelenlegi formájában el kell törölni, derült ki a Szallas.hu friss kutatásából, melyben közel 6000 fő vett részt. Az ellenzők táborának kétharmada a fix nyári időszámítás híve, 23 százalékuk a téli időszámításra állna át, míg 13 százalékuk az időzónaváltást támogatná, melynek keretében a greenwichi középidőhöz nem 1, hanem 2 órát adna. A válaszadók fele a biológiai egyensúly felborulását, valamint a nehézkes átállást említi elsődleges problémaként. A téli időszámítás ellenzőinek fő érve a korai sötétedés: 10 emberből 4 számára a korai órákban jelentkező sötétséghez rossz közérzet társul, a résztvevők kétharmada pedig ilyenkor munka után már nem is nagyon megy a szabadba.

Hajlamosak vagyunk úgy érezni, hogy korlátozódnak szabadidős lehetőségeink, ami könnyen rányomhatja bélyegét a hangulatunkra és a munkakedvünkre is” – mondta Pálinkás János, a Szallas.hu kreatív igazgatója. A válaszadók fele egyetértett azzal, hogy az óraátállítás utáni napokban csökken a munkakedve, így végső soron a hatékonyságán is csorba esik. A fáradékonyság mellett a félelemérzet is erősödik a korai sötétségben.  „Több szülő is beszámolt arról, hogy ilyenkor nem meri egyedül hazaengedni gyermekét a napköziből, ez viszont a saját napirendjének átszervezését igényli” – tette hozzá Pálinkás János. 3 emberből 2 indulna inkább félhomályban dolgozni, mint hogy sötétben távozzon a munkahelyéről.

Bosszankodunk és szenvedünk a váltáskor

A jelenlegi formájában működő óraátállítás ellenzői a bosszúság mellett számos káresetet is a kényszerű időeltolás számlájára írnak. „A válaszadók 60 százaléka arról számolt be, hogy valamilyen kár érte őt a téli időszámításra való átállás következtében – ismertette a kutatás további eredményeit Pálinkás János. Főként kialvatlanságra panaszkodtak, ami akár közúti baleseteket is előidézhet, de minden tizedik magyar valamilyen egészségügyi probléma jelentkezését is a váltáshoz köti.” Az ilyen jellegű kellemetlenségek leginkább az idősebbeknél, illetve a rendszeres gyógyszeres kezelés alatt állóknál, pl. a cukorbetegeknél jelentkeznek. A felmérés szerint a kisgyermekesek is megsínylik az időzónaváltást, hiszen a nyűgös kicsik a szülők reggeleit is meghatározzák. Ugyancsak panaszkodnak az állattartók, hiszen a jószágok etetési ideje is módosul, illetve a háziállatoknak mind ébredéskor, mind sétáltatáskor igazodni kell az új időszámításhoz.

Most akkor előre vagy hátra?

Idén október 30-án, vasárnap éjjel 3 órakor visszaállítjuk vekkereinket 2 órára, vagyis kezdetét veszi a téli időszámítás.„Most visszaállítjuk az órát, azaz visszatérünk az eredeti időszámításra – mondta Pálinkás János. – Ezt azért is fontos tisztázni, mert 5 válaszadóból csak 4 tudta helyesen, hogy mit is kell csinálni vasárnap.” Bár már az 1980-as évek előtt is több alkalommal bevezették a nyári időszámítást, innentől kezdve állítjuk át rendszeresen a ketyegőket, mégpedig energia-megtakarításra hivatkozva. Nyáron ugyanis a nappalok megnyújtásának köszönhetően később kapcsoljuk fel a villanyt. „Ezt a fajta spórolást a válaszadók jó része ma már megkérdőjelezi, hiszen az áramfogyasztásunk nem korlátozódik csupán a fényforrások használatára; napközben, világosban is jócskán működtetünk elektromos készülékeket, nyáron például légkondicionálót” – mondta Pálinkás János.

Tudta?

  • Bár nincs jelentős differencia, de a szakmunkásképzőt végzettek nagyobb arányban pártolják az óraátállítás megszüntetését.
  • Szintén néhány százaléknyi a különbség, de minél idősebb valaki, annál valószínűbb, hogy megszüntetné az óraátállítást, míg a fiatalabbaknak ezzel kevesebb a problémájuk.
  • A kor előrehaladtával egyre többeknek jelent gondot az óraátállítás, egyre többen mondják, hogy felborul a biológiai egyensúlyuk, és nehezen áll át a szervezetük ilyenkor.
  • Az 55 év felettiek körében szignifikánsan többen mondják, hogy egészségügyi problémáik vannak az óraátállítást követően.
  • Minél magasabb valakinek az iskolai végzettsége, annál kevésbé igaz rá, hogy elfelejti átállítani az órát, és hétfőn korábban érkezik (ősszel) vagy elkésik (tavasszal).
  • Az időzóna változtatásának (GMT+1-ről GMT+2-re) támogatottsága nő a korral.
  • A téli időszámításra átállás támogatottsága a településmérettel fordítottan arányos: a kisebb települések lakói közt népszerűbb ez az elképzelés, mint a nagyobb városokban.
  • Azt, hogy október 30-án éjjel pontosan merre is állítjuk az órát (hajnali 3-ról 2-re), azt arányában az idősebbek jobban tudják.
  • A nők inkább egyetértenek azokkal az állításokkal, hogy a korai sötétedés miatt rosszabb a kedvük; illetve hogy az óraátállítás után kevésbé érzik magukat hatékonynak a munkában; valamint hogy a korábbi sötétedés miatt, nem szívesen mennek munka után a szabadba.
  • A legalább érettségivel rendelkezők körében a korai sötétedés miatti rosszabb kedv gyakoribb; ahogy az is igaz, hogy a kevésbé iskolázottakat nem zavarja annyira a korai sötétedés, hogy munka után a szabadba kimenjenek.

A Szallas.hu statisztikájának háttere:

A Szallas.hu online kutatás keretében vizsgálta a magyarok óraátállítással kapcsolatos véleményét, melyben összesen 5776-an vettek részt. Az adatfelvételre 2016. szeptember 24. és 2016. október 12. között került sor. A kutatás nem reprezentatív a hazai lakosságra nézve, ugyanakkor az óraátállítással kapcsolatos véleményeket, attitűdöket jól szemlélteti.

GD Star Rating
loading...

Vélemény?

About BHajni

Check Also

Mélyen a zsebébe nyúl a magyar szülő nyáron

Tábor, zsebpénz, nyaralás és játékok Budapest, 2017. június 22. – A nyári szezonban gyerekjáték bolti …

Vélemény, hozzászólás?