Fotó: YouTube screenshot

Kálmán Olga új műsorában beszélt legelőször Vona Gáborral

A cikk olvasási ideje kb. 5 perc

Tegnap mutatta be vadonatúj műsorát a magyarországi média legnagyobb neve, Kálmán Olga. Tíz éves ATV-ben töltött idő után döntött úgy, a HírTV-nél folytatja. Az okok homályosak. Egy biztos: Kálmán Olga azzal folytatja, amivel tavaly év végén abbahagyta. Kemény, szarkasztikus stílusú politikai hírháttérműsorral. Egyenesen.

A tegnapi nap nagy megújulást hozott a HírTV-nél, bemutatták az új, egész estés műsorukat, a NewsRoom-ot, aminek végén, fél nyolckor kapott helyet az Egyenesen Kálmán Olgával című műsor. A politikai hírháttérműsor azután kerülhetett a Simicska-érdekeltségű tévé képernyőjére, miután tavaly év végén, Kálmán Olga otthagyta volt munkahelyét, az ATV-t, ahol tíz évig vezette az Egyenes beszéd című műsorát.

Az első napon Kálmán Olga néhány szóban kitért arra, hogy már nagyon várta a visszatérést a hosszúra nyúlt téli szünet után. Emlékezetes ugyanis, hogy már február környékére ígérték a szerkesztők a műsor indítását, de valamiért – sokak szerint, anyagi nehézségek miatt – nem indulhatott el.

Az Egyenesen arról szól, hogy Kálmán Olga vendégeket, beszélgetőpartnereket hív be a stúdióba, akikkel az aktuális politikai eseményekről, témákról beszélget. A műsorvezető stílusára jellemző a kemény, kevésbé udvariaskodó kérdésfeltevés, amivel színt és izgalmat visz a sokak által unalmasnak tartott politikai beszélgetésekbe. Frappáns, néha durva beszólásai biztosítják teljes függetlenségét, így volt ez tegnap is, amikor egyik vendége Vona Gábor, sokak által vállalhatatlannak tartott Jobbik-elnök volt. Azt pletykálták a debütálást megelőző napokban, hogy Kálmán Olga feladta függetlenségét és Simicska állítólagos Jobbik-barát műsorkészítéséhez illően jobbikos vendégeket hív be és majd velük barátságosan elbeszélget.

Ezzel szemben tegnap este kemény csörte ment le Kálmán és Vona között. A műsorvezetőnő nekiszegezte a kérdést a Jobbik-vezérnek, hogy miért kellene bárkinek is elhinnie azt, hogy a régen szélsőséges párt, vagy ő maga, Vona megváltozott. „A többi párt sokszor értékrendet cserél, a Jobbik nem cserélt értékrendet, a Jobbik egy nemzeti radikális rétegpártból, egy nemzeti néppárttá vált. Ezt nem kell mindenkinek elsőre elhinnie, de az elmúlt években – azt gondolom – én már tettem annyit, hogy megmutassam, ez nem csak egy politikai blöff.” – válaszolta Vona Gábor.

A Jobbik-elnök kitért arra is, hogy a közvélemény-kutatások alapján a Jobbik a legkevésbé elutasított párt. „A Fideszt például sokkal többen utasítják el” – mondta Vona Gábor.

kalmanolgaesvona
Kálmán Olga és Vona Gábor az Egyenesen stúdiójában | Fotó: hirtv.hu screenshot

Beszélgettek a államfőválasztásról is. Kálmán Olga megkérdezte, miért nem vette fel a Jobbik a szavazólapokat. Erre Vona azt válaszolta, azért bojkottálták a szavazást, mert az ő meggyőződésük az, hogy az államfőt közvetlenül a nép válassza meg.

A műsor vendége volt Majtényi László is, aki az ellenzéki pártok közös jelöltje volt a köztársasági elnök-választáson.

Az államfőjelölt kijelentette, hogy fontosnak tartja, hogy az egymással folyton veszekedő ellenzéki pártok az ő személyében egyet tudtak érteni.

Majtényi a Parlamentben elmondott beszéde után Kálmán Olga műsorában is kemény szavakat használt. Kiosztotta a kormányközeli sajtót, a diktatúrák sajtójához hasonlította őket.

majtenyi a sajtóról

Majd kijelentette, nem volt számára motiváló erő, hogy köztársasági elnök legyen. Kálmán Olga ezen megdöbbent és megkérdezte: nem is akart államfő lenni? Majtényi erre nem adott egyenes választ, annyit mondott, az vonzotta, hogy a köztársasági elnöknek feladata végigjárnia az összes nemzeti parkot. Mint mondta; ő erdőjáró ember, ennél fogva nagyon jónak tartja a köztársasági elnöki munkát…

kálmánolgaesmajtényi
Kálmán Olga és Majtényi László az Egyenesen stúdiójában | Fotó: hirtv.hu screenshot

A beszélgetés kitért arra is, hogy a Fidesz a kampány idejében Soros bérencének titulálta Majtényit. „140 milliót kaptam a Sorostól” – adott mosolygós választ Majtényi László.

Az Egyenesen Kálmán Olgával című műsor minden hétköznap 19:30-tól látható a HírTV műsorán.

About Nagy Zsolt

Check Also

Terrortámadás történt Szentpéterváron

Hétfő kora délután két nagy robbanás rázta meg az orosz nagyváros, Szentpétervár metróhálózatát. Egyik detonáció …