Igó Norbert Krisztián legújabb regényét mutatja be pár mondatban

A cikk olvasási ideje kb. 2 perc

Eddigi leghosszabb regényemmel végeztem, ám mostanra úgy gondolom, szívesen hangot adnék a történet megírásának okára! Azzal kezdeném, amikor elkezdtem írni a „Szelfi a Halállal” című kisnovellámat, nem számítottam volna rá, hogy abból később egy hosszabb történet kerekedik majd, melynek címe „Rent Krisztián különleges esete Lord Luciferrel” lesz. Bevallom, ezzel magamat is megleptem. Kisnovellából, lett regény. Mint amikor a macska elmegy egerészni és végül az űrben köt ki. Nem akarok agyonfacsart hasonlatokkal fárasztani senkit, hanem inkább arra lennék kíváncsi, ki mit tenne akkor, ha egy napon beállítana hozzá az őrangyala? El tudjuk képzelni, hogy nézhet ki? Megfelelő kisugárzás, mosolygós arc és két hatalmas tollas szárny? Nos, én úgy vagyok vele, hogy az eltérő vizualitást embere válogatja, éppen ezért következzék hát az én sajátosan elképzelt verzióm. A történetet megírásának azonban mégsem ez jelenti az összefogó okát. Túl vagyok már megannyi fantázia történet, valamint három romantikus kaland megírásán, s amikor a „Most vagy soha többé” című ifjúsági regényem után, úgymond szüneteltettem az írást, mint derült égből villámcsapás, az elmémbe hatolt egy kérdés. Mit tenne az ember, ha halála előtt kaphatna még egy utolsó esélyt? Rendkívül érdekel, mennyire képes helytállni egy ilyen roppant nehéz feladatban, kihez fordulna segítségért, s nem utolsó sorban, meddig fajulnának a meggondolatlan reakciói, mire végül eljutna a tudatához: valóban van még egy esélye.

Ha érdekel a Rent Krisztián különleges esete Luciferrel, kattints IDE!

About BHajni

Check Also

A hercegnő és a sárkányok dala – ajánló

Tomcsik Nóri ifjúsági fantasy-ja, A hercegnő és a sárkányok dala egy könnyed kis kikapcsolódás felnőtteknek …