M.G. Brown: Maradok (Tárcanovella)

A cikk olvasási ideje kb. 4 perc

A csomagomat magam után cibálva, holtfáradtan léptem ki a reptér fotocellás ajtaján. Amint a cipőm talpa megérintette a cigarettacsikkekkel meghintett, hibátlanra simított aszfaltot, az arcomba vágott a hűs, téli szél. A dzsekim, amit viseltem, túl lengének bizonyult az itthoni télhez, kivételesen mégsem zavart a hideg. Ismerős dallamot fütyült a zúgó szél, s az orromba kavarta az otthon illatát, amit oly’ régen nem volt alkalmam érezni. A fejem felett feketébe öltözött varjak kiabáltak egymásnak, károgásuk mégis olybá tűnt, mintha engem, a rég elkóborolt honfitársukat üdvözölték volna. Hosszan bámultam őket, s mintha csak úgy kívánta volna meg az illem, odaintettem nekik. Behunytam a szemem, arcomat az álmos Nap felé fordítottam, melyre a félig már a horizont mögé bújt tüzes gömb erőtlen simogatással válaszolt, majd végképp eltűnt a házak sötétbe burkolózó sziluettje mögött, hogy megpihenhessen.

A zsebembe csúsztattam a kezemet, és előkotortam a mobilomat, majd reflexszerűen bekapcsoltam. Tömérdek mennyiségű nem fogadott hívásról szóló üzenet telítette be a kijelzőt, melyek édesanyám izgatottságát hivatottak jelképezni. Egy éve nem tarthatott már a karjaiban, s tudtam jól, hogy a kettőnk közé ékelődött, hömpölygő Atlanti-óceán hideg- és viharos hullámai sokkal jobban kínozták az ő lelkét, mint az enyémet. A távozásommal fájdalmat okoztam az édesanyámnak; meg nem érdemelt szenvedésre ítéltem őt, ő mégis hangtalanul, vádló szavak nélkül tűrte a kínzó vezeklést. Tudtam, hogy szenved, és azzal is tisztában voltam, hogy ennek én vagyok az oka, gyarlóságom mégsem engedte, hogy a saját vágyaim és álmaim elé helyezzem annak az embernek az érzéseit, akinek a legfontosabb voltam az egész világon.

Az ujjaim végigsiklottak a hideg kijelzőn, a vonal végén pedig megszólalt egy könnyeit éppen visszanyelő, negyvenes évei elején járó, barnafürtös asszony; az édesanyám.

– Szia, kicsim! – nyögte fojtott hangon. – Sikeresen leszálltál?

Anyukám nagyon okos nő volt; mégis, néha olyan bárgyú kérdéseket tudott feltenni, hogy lehetetlen volt nem beleröhögni az arcába.

– Hát, beszélünk, nem? – kérdeztem vissza, miközben engedélyeztem magamnak egy kósza mosolyt.

– Megvan mindened? – aggodalmaskodott.

Még tíz perce sem tettem a lábamat újra magyar földre, máris előtört belőle a gondoskodó édesanya. Úgy tűnt, elfelejtette, hogy teljes egy évig képes voltam életben tartani magamat a segítsége nélkül. Érett bennem az elhatározás, hogy leintem a túlbuzgóságát egy életre, de nem volt szívem rögvest az érkezésemet követően elvenni tőle azt, amit születésem óta a legjobban szeretett csinálni: babusgatni.

– Igen – mondtam inkább. – Már kint is vagyok.

– Kint vagy? – kurjantott bele a vonalba olyan hévvel, hogy szerintem bezsebeltem magamnak egy egész életen át tartó halláskárosodást.

Meg sem várta, hogy válaszoljak; a kocsiajtó csapódott a háttérben, anyu pedig – a lihegéséből ítélve – éppen megpróbált legyorsulni egy légvédelmi rakétát.

A csatazajból GPS-pontossággal tudtam bemérni, hogy éppen merre jár az édesanyám. Rombológolyóként ritkította maga előtt a bőröndjeikkel sertepertélő embereket, akik amolyan szép magyaros módon kívántak neki hosszú és boldog életet. Mire egyáltalán feleszméltem volna, hogy újra láthatom az édesanyámat, már egy egész terülj-terülj asztalkám bontakozott ki a reptér bejáratánál.

– Ez is Katikáék házi disznóvágásának a végterméke? – rágcsáltam az ízletes házikolbászt.

– Mióta Juci néni meghalt, már nem vágnak disznót, kislányom.

– Katikának meghalt az anyukája? – csuklott el a hangom.

– Már két hónapja.

Ledöbbentem. Egyszeriben értelmét vesztette minden, amit a tengerentúlon felépítettem. A családommal akartam lenni addig, amíg van rá lehetőségem.

– Figyelj, anyu! Nem mondtam korábban, mert meg akartalak lepni, de úgy döntöttem, hogy nem megyek vissza; soha.

Hazudtam. A döntés abban a másodpercben született meg, amint kimondtam a szavakat, de szerintem ez volt a leggyönyörűbb hazugság, amit valaha hallott tőlem.

GD Star Rating
loading...

Vélemény?

About BHajni

Check Also

Díjazták az Év Elnökét

A 32. Vezérigazgató Találkozó keretében, Röjtökmuzsajon adták át az év legkiemelkedőbb üzleti vezetőinek díjait. Az …

Vélemény, hozzászólás?