BHajni

Agresszív nyelvelés, meg miegymás

A hanyatlás korszakához értünk, amikor a dicsőségeket megélt emberi faj saját magát alázza meg, s dobja el az ajándékot, melyet őseink megfeszített, kemény munkája által nyertünk el. Világunk megfeneklett, bemocskolódott, s a szutyok fátylon át már annyi napfény sem képes áthatolni, hogy világosságot gyújtson a beszűkült, elsötétedett elmékben. Hogyan is …

Elolvasom »

Mentsük meg az esőerdőt!

Mélyen eldugva, a természet ölelő bölcsőjében, van egy világ, melyről alig tudunk valamit. Sokakat még csak nem is érdekli ez az ismeretlen, mindmáig felfedezetlen terület, mégis oly sokban függünk tőle, hogy létezésének, háborítatlanságának, egészségének megóvása elengedhetetlen ahhoz, hogy emberi fajunk, világunk létezni, működni tudjon. Ez a csodálatos és semmihez sem …

Elolvasom »

Hová tűnt az emberség?

Érdekes, s egyben felháborító írást olvastam a mai napon, ami annyira megindított, hogy nem tudtam megállni, hogy virtuálisan papírra ne vessem gondolataimat. Egy 40. hétben lévő kismama várakozott egy bizonyos számú buszra, majd, mikor az megérkezett felkapaszkodott rá, s helyet foglalt a sofőr mögötti első ülésben. Az utak csúsztak, télen …

Elolvasom »

Haláldal a kedveshez

Szívem élettelen, nem éled fel soha. Kihalt a remény, eltűnt az otthona. Halálszagú lehelettel suttogom nevedet, oszladozó kezemmel érinteném kezedet. De távol vagy tőlem, mint tavasztól az ősz, mint a csillagtól a part mentén sorakozó fűz. Azt mondják, a reménynek van egy csodás erdője, de már az is az emlékek bűzösen …

Elolvasom »

Fagyöngy alatt szabad a csók

A legtöbb amerikai romantikus filmben nincs Karácsony fagyöngy nélkül. Nálunk kevésbé népszerű, az angolszász országokban azonban előszeretettel aggatják az ajtók fölé ezt a növényt, s a szerelmespárok legtöbbször csókot is váltanak alatta. Mint a legtöbb angolszász hagyomány, a fagyöngy tisztelete is kelta eredetű. A növény gyógyír több betegségre, s télen …

Elolvasom »

Ünnepi kellékeink eredete

A Megváltó születésének ünnepe elképzelhetetlen karácsonyfa nélkül. A zöld tűlevelű varázslatos illata békét, s szeretetet igéz a szívünkbe, hogy boldogságban, harag és gonosz gondolatok nélkül, emelkedett hangulatban ünnepeljük meg Jézus születését. Különös érzés lengi át a szobát Karácsonykor; a fán ragyogó díszek, az illatozó bejgli a konyhában, az ajándékokat bontogató …

Elolvasom »

Újra gyászol Amerika

Félárbocon lógnak a zászlók az Egyesült Államokban. Helyi idő szerint péntek délelőtt egy ámokfutó, Adam Lanza 27 emberrel végzett a connecticuti Newtown városában. Az áldozatok között 20, 5 és 10 év közötti gyermek is van, akik a helyi általános iskola tanulói voltak. Az Egyesült Államokban eddig sosem történt általános iskolában …

Elolvasom »

Diákok hangjától zeng az ország

Annak ellenére, hogy jelenleg külföldön tartózkodom figyelemmel kísértem a diáktüntetéseket, melyek az ország több pontján is lezajlottak, s úgy gondolom, tiszteletből megérdemelnek egy róluk szóló cikket. Egyszerűen felháborító és botrányos, hogy a kormány, élén az Orbán-Hoffmann párossal (hogy csókolnák meg egymás hátsófelét, ha eddig nem tették meg) ellehetetleníti a fiatalok …

Elolvasom »

Parasztvakítás

A média a negyedik hatalmi ág, hatással van az egyénre, s az egyes embereken keresztül az egész társadalomra is. Ha nem csak a bulvárt követjük figyelemmel, a média elősegíti passzív tanulásunkat. Az, hogy tévét nézünk, rádiót hallgatunk, újságot olvasunk, vagy szörfölünk a neten hozzájárul ahhoz, hogy fejlesszük magunkat úgy, hogy …

Elolvasom »

Börtönbe zárt társadalom

Az internet az információk tárháza. Az a hely, ahol mindenről és mindenkiről vannak adatok, ahol bárkit vagy bármit megtalálhatunk, s ami kitölti a mindennapjainkat. Ez a különös technikai csoda, a 21. századi ember legnépszerűbb kirándulóhelye, legjobban felszerelt kórháza, legolcsóbb mozija, legjobb tankönyve, s még sorolhatnám, mi mindenben emelkedik ki ez …

Elolvasom »

Végzetes lehet az időutazás

Időutazás… Milyen csábítóan is hangzik a szó. Megváltoztatni a múltat, egy jobb jövő reményében. Kijavítani a hibáinkat, figyelmeztetni szeretteinket eljövendő tragédiákra, vagy csak saját bőrünkön megtapasztalni hogyan éltek őseink, s megélni a leghíresebb történelmi eseményeket. Látni a dinoszauruszokat, vagy ott lenni Kolumbusz mellett a hajón, amikor először megpillantotta Amerikát. Részesének …

Elolvasom »

Tomboló Tájfun Tarolt a Fülöp-szigeteken

A legutóbbi becslések alapján több mint 270 ember vesztette életét a fülöp-szigeteki tájfun során, mely december 4.-én kedden a hajnali órákban csapott le a Mindanao sziget keleti részén, több mint 130 mérföld/órás széllökésekkel kísérve. Új Bataan faluban több mint 66an estek áldozatul az özönvíz szerű áradásnak, ami végigsöpört a falu …

Elolvasom »

2023-ban irány a Mars

Nem is olyan régen számoltunk be arról, hogy elképzelhető lehet egy Mars-utazás, melynek során az emberek elhagyják a Földet és a vörös bolygón folytatják tovább az életüket. Ez a terv most megvalósodni látszik. Habár a kutatók arról nem közöltek információkat, hogy hogyan fognak lakható körülményeket teremteni a Marson, egyéb elképzeléseikről …

Elolvasom »

A legfinomabb Húsos palacsinta

Az én családom karácsonyi asztalának ékes dísze a húsos palacsinta. Ez az egyik kedvenc ételünk otthon és ki is használunk minden alkalmat, hogy okot adjunk az elkészítésére. Minden ismerősöm darált húsból készíti ezt a finomságot, azonban én egy sokkal ízletesebb receptet örököltem a családomtól, amit szeretnék megosztani veletek is. A …

Elolvasom »

A csokimikulás eredete

Karácsony közeledtével megjelennek a piacon az ünnep elengedhetetlen kellékei. Habár nálunk, Magyarországon nem a Télapó hozza az ajándékot Karácsonykor, mi is megünnepeljük Szent Miklóst, a myrai püspököt, akit mára már csak Télapónak vagy Mikulásnak nevezünk. Ennek, a december 6.-ai ünnepnek pedig elengedhetetlen kelléke a csokimikulás. Ez a finomság sokféle alapanyagból …

Elolvasom »

Külföldi feketeleves

Egyre többen választják azt az utat, hogy külföldön próbálnak szerencsét, s egyéb segítség híján már kint élő honfitársaiktól kérnek tanácsokat, tapasztalatokról szóló kisebb- nagyobb beszámolókat. Mikor még csak játszottam a gondolattal, hogy világot szeretnék látni, megismerni más kultúrákat, más népeket, nagyon sok blogot és fórumot olvasgattam, ahol egytől egyig azt …

Elolvasom »

A gyermekágyi depresszió

Manapság mindenféle hangulatingadozásra azt mondjuk depresszió, holott a valódi betegség sokkal komolyabb tünetekkel jár, s ha nem kezeljük súlyos következményei lehetnek. A depresszió korunk egyik leggyakoribb betegsége. Különböző forrásokból származó kutatási adatok szerint a felnőtt lakosság csaknem 20 százaléka esik át legalább egy depressziós fázison, a krónikus depressziósok száma pedig …

Elolvasom »

Gyilkosság, vagy megváltás?

Egy gyermek vállalása nem mindig egyszerűen eldöntendő kérdés. Megnehezítheti, vagy épp teljesebbé teheti egy nő (és a család) életét, épp ezért sokszor hallani, hogy semmiképpen sem ajánlott kényszerből olyan gyermeket megszülni, akit nem várnak szívesen. Feministák előszeretettel hangoztatják, hogy a döntés, hogy vállalja-e valaki a gyermekét egyedül az anya joga. …

Elolvasom »