Egészség

3,5 millió éves baktériummal oltotta be magát a tudós

Az “őrült tudósnak” titulált Anatolij Brouchkov 3,5 millió éves baktériummal injekciózta be magát, az örök élet kulcsát keresve.  Az orosz tudós a baktériumokra a szibériai fagyott talajban bukkant rá, melyet a saját testébe juttatott, és állítása szerint azóta erősebb és egészségesebb, mint korábban bármikor. A fagyott talajban talált sejtek nagy …

Elolvasom »

Nem jutnak gyógyszerhez a kárpátaljai magyar gyermekek

Az ukrajnai megyevezetés humanitárius segély keretébe kért vakcinákat Magyarországtól, közölte a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal sajtószolgálata. Kárpátalján közegészségügyi helyzet alakult ki az újszülöttek és kisgyermekek védőoltásához szükséges immunbiológiai készítmények hiányának a következtében. Több ezer gyermeknek nem jut gyógyszer A jelentés szerint az utóbbi két évben a „krónikusan hiányos” szállítások …

Elolvasom »

Kihalófélben a férfiak?

A Chem Trust névre hallgató környezetvédő csoport szerint számos olyan vegyi anyagot használunk a mindennapokban, melyek hatással vannak a női- és férfi nemi hormonok arányára, ebből kifolyólag a férfiak fokozatosan elnőiesednek. A vizsgálatból kiderült, hogy a hüllők, valamint a halak már nagymértékben áldozatul estek a folyamatnak. A mesterséges vegyületek már …

Elolvasom »

Álomnők és álompasik

A nők mindig szépek akartak lenni és mindig tetszeni akartak a másik nemnek, ez nem kérdés. Ugyanúgy a férfiak is szerették volna elnyerni szívük választottjának a kezét, s ezért mindent meg is tettek. Természetesen ezzel semmi probléma nincs. Még az állatvilágban is megjelenik ez a fajta ősi ösztön, a baj …

Elolvasom »

Megjelentek a fertőzött kullancsok!!!

Az enyhe tél miatt sajnos rengeteg kártevő átvészelte a hideg évszakot. Többek között a kullancsok is vígan élnek és jönnek elő rejtek helyeikről. Az idén rekord mennyiségű kullanccsal találkozhatunk, ráadásul egyre több a fertőzött egyed. A legrosszabb dolog az, hogy szabadon szaporodhatnak, terjedhetnek, mert egy érthetetlen uniós előírás megtiltja irtásukat. …

Elolvasom »

Betegség és lélek

A modern orvostudomány nemrégiben megerősítette azt a feltételezést, hogy léteznek lelki eredetű betegségek. Egy állítás azonban ennél jóval merészebb, mégpedig az, hogy minden testi és mentális tünet lelki okokra vezethető vissza. A betegség megjelenése azt jelzi, hogy kibillentünk az egyensúlyi állapotból – lefordítva ez azt jelenti, hogy nem vagyunk egészségesek. …

Elolvasom »

Fehér aranyunk, a só

A WHO szerint a felnőttek sokkal több sót fogyasztanak el naponta, mint amennyire valójában az emberi szervezetnek szüksége van. Az OÉTI szerint ez azért is veszélyes, mert 5 gramm sóban 2 gramm nátrium található, melynek túlzott fogyasztása komoly betegségeket generál. A napi sómennyiség fogyasztásakor figyelemmel kell lenni a sóval tartósított …

Elolvasom »

Idegi játékok

Az életünk rohanó, idegességgel, stresszel teli. Ha nem figyelünk magunkra, nem szakítunk időt a rekreációra, könnyen neuropátiássá válhatunk. A neuropátia az idegrendszer károsodása, mely a káros agyi tevékenységekből indul ki. Szükséges ezért megtanulni a stresszhelyzetek kezelését, legyen az vizsgadrukk, lámpaláz, privát- vagy munkahelyi konfliktus, gyász feldolgozása, az öregedés jeleinek méltó …

Elolvasom »

Orvosi mű(mell)hiba

A rendszerváltás után lett nagy divat, ma már szokványos rutinműtétnek számít a mellműtét. Legalább így kellene lennie… A fiatal nők többsége vágyik arra, hogy szép és számára megfelelő méretű melle legyen. Véleményem szerint ugyanakkor felfedezhető kisebb-nagyobb önértékelési zavar vagy vélt divatnyomás is abban, hogy mellműtétre szánják rá magukat, ha szükséges, …

Elolvasom »

Egyszerű, egészséges nyári étkek

Egész évben ajánlott elkerülni a nehéz ételek folyamatos fogyasztását, a nagyon sok hús helyett ugyanolyan jókat ehetünk, ha egészségesen állítjuk össze ételeinket. Kedvelt nyári ételek, melyek könnyel elkészíthetők és a Család kedvencei lehetnek: 1. Görög tésztasaláta Hozzávalók (4 személyre): 1 közepes kaliforniai paprika, 1 fej lilahagyma, 2 cukkini, 20 dkg. …

Elolvasom »

Nyerő nyaralós tippek II.

A kanapébérlet, az otthoncsere és a falusi turizmus lehetőségek után vannak még választási lehetőségeink, ha nyaralni, utazni szeretnénk. Még most sem késő az árverésen vett olcsó utazásokra való licitálás. Ezt a pihenési lehetőséget is akár egész évben kihasználhatod. Interneten lehet licitálni wellness-hétvégékre, vízparti üdülésekre, külföldi nyaralásokra, de akár hegyvidéken történő pihenésre …

Elolvasom »

Nyerő nyaralós tippek I.

Mindannyian vágyunk arra, hogy nyáron eljussunk nyaralni. A legtöbb család azonban úgy gondolja, hogy a nyaralás számára megfizethetetlen költségeket jelent. Nézzük, hogy spórolhatunk a nyaraláson, hogy mégis megvalósulhasson a kívánt üdülés. Magyarországon még szinte ismeretlen, ugyanakkor külföldön nagyon is kedvelt a kanapébérlet. Egyedülállóknak, pároknak ajánlott. Megszállhatunk ugyanis idegen emberek házában, …

Elolvasom »

Biztos hogy ismered a gyermekláncfüvet?

A gyermekláncfüvet sokan ismerik, de az emberek többsége haszontalan gyomnövénynek tartja.Szokták még pongyola pitypangnak is nevezni, vannak, akik tévesen kutyatejnek nevezik. A kutyatej mérges tejelő növény! A gyermekláncfű (Taraxacum officinale) gyepterületeken nő, a pázsitokban gyomnak tekintik, pedig a beteg  emberek számára nagyon értékes gyógynövény. Nyilván egy szép, gondozott udvarban nem …

Elolvasom »

A háttérbe szorult népi orvoslás

Ha háttérbe szorult is napjainkban a népi orvoslás, azért szerencsére nem merült teljesen feledésbe. A fizikoterapeuták az indián törzsek népszerű gyógymódjai közé tartozó hideg-meleg kúrákat alkalmazzák, amelyek gyakran hatékonyabbak a gyógyszereknél, ugyanakkor nem járnak semmiféle mellékhatással. A konyhakéssel ejtett vágás gyorsan összeforr, ha fertőtlenítő hatású kenőcsöt teszünk rá, de lehet, …

Elolvasom »

Jelensokk

Gondoljunk vissza, hogyan éltünk 20-30 évvel ezelőtt. Még a most felnőtté váló új generáció is vissza tud emlékezni gyermekkorára. Elmentünk dolgozni, kényelmesen töltöttük a munkaidőnket. Nem kellett szaladni, rohanni, azonnal fejvesztve megcsinálni munkafeladatokat. A határidők kényelmesen tarthatók voltak. Munkaidő végén akár beültünk egy üdítőre munkatársainkkal és beszélgettünk egy kicsit. Volt …

Elolvasom »

A szódabikarbóna hatása a daganatokra

Szinte hihetetlen, hogy létezik olyan általános háztartási termék, amit olyan sok féle célra föl lehet használni, mint a szódabikarbónát. Eltávolíthatjuk vele a házból a kellemetlen szagokat, a sütemények megemelkedését elősegíti a sütőben, az erősen szennyezett edényeket segít elmosogatnunk, de számos gyógyászati célra felhasználhatjuk. Kicsit ismerjük meg a nátrium-hidrogén-karbonát kémiáját, hogy …

Elolvasom »

Vadon termő primőr

A tavasz első hírnöke egy vadon termő, értékes gyógynövény, fűszer, biotermény. A hagymafélék családjába tartozik. Az erdők, ligetek árnyas, nyirkos helyein él, nagy növénytelepeket alkot, vadfokhagymának is nevezik, ízében, illatában a fokhagymára hasonlít, azonban enyhe ízkivitelben. Illata már messziről megérezhető. Ez a medvehagyma. Magról, hagymáról szaporítható, évelő, így haza is …

Elolvasom »

Hogyan vásárolj gyermekbútort ?

Gyermekeink folyamatosan nőnek, szépen fejlődnek. A bababútorzatot óvodakezdést megelőzően már célszerű kisgyermek bútorzatra cserélni. Legyen praktikus, balesetmentes, éles felületektől mentes. Ekkor a kisgyermeknek már van elképzelése, milyen környezetben érzi jól magát. Mivel már problémamentesen kommunikál, így soha ne nélküle vásároljuk meg azokat a bútorokat és kiegészítőket, melyek minden nap őt …

Elolvasom »