Gazdaság

Január végéig kérhető, hogy a munkáltató állapítsa meg az szja-t

Január végéig kérhetik a magánszemélyek, hogy a 2012. évi személyi jövedelemadójukat (szja) a munkáltatójuk állapítsa meg és számolja el a különbözetet – figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Tavaly a magánszemélyek 15 százaléka bízta munkáltatójára bevallása elkészítését. A NAV közleménye szerint a magánszemélyek – adóbevallás benyújtása helyett – a …

Elolvasom »

Kezdődik a bevallási időszak

Több mint 4 millió magánszemélynek kell majd a 2012-ben szerzett jövedelméről valamilyen módon számot adni. A napokban mintegy 3,9 millióan kapják meg postai úton a személyijövedelemadó-bevallási csomagot a NAV-tól. Azt, hogy ki milyen egységcsomagot kap, a tavaly benyújtott bevallás típusa és az adóhatóság rendelkezésére álló információja alapján dől el. Ezzel …

Elolvasom »

Közeledik az újabb kamarai hozzájárulás fizetésének határideje (2013. március 31.)

2012. január 1-jétől kezdődően minden társas és egyéni vállalkozónak regisztrálnia kellett a területileg illetékes kereskedelmi- és iparkamarába. Minden újonnan alakuló gazdasági társaság, valamint egyéni vállalkozó a cégbírósági bejelentkezést (nyilvántartásba vételt) követő öt munkanapon belül köteles a székhelye szerint illetékes területi gazdasági kamaránál a kamarai nyilvántartásba való bejegyzését kérni. Azok a …

Elolvasom »

Társadalombiztosítás 2013.

Társadalombiztosítás 2013. Az egyéni járulékok 2013-ban nem változtak: • Nyugdíjjárulék 10% • Egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulék 8,5% – 3% pénzbeli ellátások fedezetére – 4% természetbeni ellátások fedezetére – 1,5% munkaerőpiaci ellátások fedezetére • Egészségbiztosítási járulék havi 6660 (napi 222) Ft. Ezt kell fizetnie a kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozónak, a …

Elolvasom »

Ingatlan bérbeadásának alapvető szabályai 2013.

A magánszemély ingatlan bérbeadásából származó jövedelme önálló tevékenységből származó jövedelemként az összevont adóalap részeként adózik. A termőföld bérbeadásából, valamint a fizető vendéglátásból származó jövedelem – ez utóbbinál feltéve, hogy annak adókötelezettségére a magánszemély a tételes átalányadózást választja – külön adózó jövedelemnek minősül. I. Személyi jövedelemadó 1.1. A termőföld1 bérbeadása A …

Elolvasom »

Változott az egyéni vállalkozók átalányadózása

A magánszemély a vállalkozói jövedelem szerinti adózás helyett adóévenként az adóév egészére, munkaviszony mellett is választhatja az átalányadózást, ha az átalányadózás megkezdését közvetlenül megelőző adóévben az egyéni vállalkozói bevétele nem haladta meg a 15 millió forintot, és az adóévben sem haladja meg. Módosult az átalányadó választásra jogosultak köre január elsejével …

Elolvasom »

Illetékmértékek 2013

1. Öröklési illeték Az illeték általános mértéke Lakástulajdon-szerzés illetékének mértéke 18% 9% Gépjármű, pótkocsi öröklése A visszterhes vagyonátruházási illeték (ld. 3. pont) szerint kiszámított mérték kétszerese Az illeték alapjára és mértékére vonatkozó rendelkezések az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 12-15. §-aiban, a mentességekre, kedvezményekre vonatkozó szabályok az Itv. …

Elolvasom »

Nemzetközi nyomozócsoport csapott le a milliárdos áfacsalókra

Nemzetközi nyomozócsoport számolta fel azt a fémhulladék-kereskedő bűnszervezetet, amely több uniós tagállam költségvetését is megkárosította. Magyar, cseh és szlovák bűnügyi szakemberek közös felderítése nyomán hétfőn hajnalban csaptak le az áfacsalókra a NAV Nyugat-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága és a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség által szervezett akcióban. A pénzügyi nyomozók 14 gyanúsítottat vettek …

Elolvasom »

A Posta és a piacnyitás

A Magyar Posta eddig monopolhelyzetben volt hazánkban, az új évvel viszont új időszámítás kezdődik a posta történetében. Az Európai Uniós szabályoknak megfelelően ugyanis január elsejétől megnyílt a postapiac (rajtunk kívül még további 9 uniós ország postapiacával egy időben).  Ez azt jelenti, hogy az 50 grammnál könnyebb leveleket előre láthatólag már …

Elolvasom »

A távközlési adó

A távközlési adó szabályait a 2012. évi LVI. törvény tartalmazza. A távközlési adó törvény alkalmazásában használt fogalmak alatt a következőket kell érteni: távközlési szolgáltatás: Magyarország területén lévő az elektronikus hírközlésről szóló törvény szerinti elektronikus hírközlő hálózaton nyújtott, az elektronikus hírközlésről szóló törvény szerinti nyilvánosan elérhető telefonszolgáltatás (ideértve az üzenet küldését …

Elolvasom »

Közlemény a köztartozásmentes adózói adatbázissal kapcsolatos, 2013. január 1-jétől életbe lépő változásokról

Közlemény a köztartozásmentes adózói adatbázissal kapcsolatos, 2013. január 1-jétől életbe lépő változásokról. 2013. január 1-jétől a köztartozásmentes adózói adatbázisban szereplés ténye általánosan elfogadható a nemleges adó-, illetve együttes adóigazolás bemutatása helyett [1], azaz a felhasználó köteles elfogadni a nemleges adó-, illetve a nemleges együttes adóigazolások bemutatása helyett. Az adatbázisban történő …

Elolvasom »

Tájékoztatás készpénz-bejelentési kötelezettségről

Mi a szabály? Amennyiben Ön 10 000 euró vagy azt meghaladó összegű készpénzzel (akár különböző pénznemekben), vagy ennek megfelelő összértékű, készpénz-helyettesítő eszközzel (értékpapír, kötvény, részvény, utazási csekk stb.) kíván belépni az Európai Unió területére illetve elhagyni azt, a vámhatóságnak köteles erről írásban nyilatkozatot tenni. Bejelentési kötelezettség alá eső pénzeszközök: valuta …

Elolvasom »

A számviteli törvény módosításai (2000. évi C. tv.)

A számviteli törvény módosításai (2000. évi C. tv.) A számviteli törvényt 2013-ra vonatkozóan mintegy 70 helyen módosították. A változásokat minden cégnek 90 napon belül át kell vezetni a számviteli szabályzataiban. Néhány fontos változás a teljesség igénye nélkül: • A szellemi termékek fogalma a (szellemi termékekre vonatkozóan) jogszabályi környezethez lett igazítva …

Elolvasom »

2013. évi adótörvény változások 2. (SZJA néhány változás címszavakban)

Személyi jövedelemadó 2013. január 1-től megszűnt az adóalap-kiegészítés, és ezzel az összevont adóalapba tartozó jövedelmekre ténylegesen érvényesül az egykulcsos adó. A jövedelemadó mértéke a jövedelem nagyságától függetlenül 16 %. Változás történt az adóelőleg megállapításnál is. Január 1-től ha a magánszemélynek kell megfizetnie a szociális hozzájárulási adót és a 27 %-os …

Elolvasom »

Kötelező cégmódosítás 2013. február 1-ig!!!

Kötelező cégmódosítás 2013. február 1-ig!!! 2012. március 1-én hatályba lépett jogszabályi változások következtében minden, Magyarországon bejegyzett cég vonatkozásában el kell végezni a következő cégmódosításokat (törvényi hivatkozás 2006. évi V. törvény 129. § (1) (2) (3) bekezdés, valamint 31. § (2) bekezdés): • Be kell nyújtani a cég székhelyére, telephelyére, fióktelepére …

Elolvasom »

2013. évi egyéb adótörvények változása 1. (illeték, adózás rendje)

2013. évi egyéb adótörvények változása 1. Illeték Az illeték törvény változásokat a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell. Megszűnik az előleg fizetési kötelezettség az ingatlan tulajdon változása esetén. Az ingatlan nyilvántartási eljárás befejezését követően haladéktalanul kiszabják az illetéket (tulajdonjogot bejegyezték vagy elutasították). Ezt csak január 1-ét követően kell alkalmazni! Az …

Elolvasom »

Az új Munka Törvénykönyv 4. rész

2012. évi I. törvény (megjelent Magyar Közlöny 2012.2. szám) – 4. rész A törvény 2012. július 1-én lépett hatályba, és nem volt türelmi idő. Munkarendek Megszakítás nélküli: ha a tevékenység naptári naponként hat órát meg nem haladó időtartamban szünetel Több műszakos tevékenység: ha a tartama eléri a nyolcvan órát (átlagosan). …

Elolvasom »

Csalások és csalódások a munka világában

Napjainkban a pénztelenségnek köszönhetően egyre több elkeseredett, reményvesztett, dolgozni akaró ember kap minden kínálkozó lehetőség után, ami egy kicsit is növelheti anyagi jólétét. Ez nyilván nem is lenne probléma, sőt mondhatni tiszteletre méltó, hogy még vannak olyan személyek, akik munkából szeretnének megélni, szabadidejük feladása árán. Hiszen nyilvánvaló, hogy szükséges a jövedelemkiegészítés, mert minimálbérből lehetetlen …

Elolvasom »