A felhők fölött 3 méterrel

A cikk olvasási ideje kb. 3 perc

A felhők fölött 3 méterrel című film egy végtelenül egyszerű romantikus történet, engem mégis magával ragadott… Hogy miért? Elmesélem, röviden.

Eleinte nem fűztem nagy reményeket hozzá. Egy fáradt hajnalon gondoltam, megnézem az első pár percet, s majd annak alapján vagy felveszem a megnézendő filmek listájára vagy nem…

Álmos voltam, és eszem ágában sem volt túl sok időt tölteni ezzel. Mégis, ahogy teltek-múltak a film első percei, egyre inkább kezdett érdekelni a dolog: Vajon meg tudja hódítani a vagány, öntörvényű motoros srác – Hache (Mario Casas) a jólnevelt, szolíd lányt, Babit (Maria Valverde)? S ha igen, hogyan?

A forgatókönyvírót dicséri, hogy a fiú önmagát adja a történetben, egy pillanatra sem bújik ki a vagány keményfiú szerepéből csak azért, hogy a jókislányt megszerezze. Semmi álságosság nincs benne. Őszinte, lázadó és olykor még kissé nyers is – kezdetben a lányt zavarja is benne mindez. De ahogy annak lennie kell, egymásba szeretnek, s a romantikára egy cseppet is hajlamos néző már csak azon kapja magát, hogy lázasan drukkol a  párocskának.

Én magam nem vagyok egy kimondottan romantikusfilm-zabáló fanatikus, ez a film mégis megfogott. Rabul ejtett, mint pók a gyanútlan legyet, s el se engedett a végefőcím előtt… Így esett, hogy a terveimmel ellentétben egyvégtében végignéztem a filmet. Már pirkadt, amikor kikapcsoltam a lejátszót. Végül elégedetten nyugtáztam, hogy egy profi spanyol filmet láttam, ami vitathatatlanul hollywoodi színvonalon készült. Érdemes volt megnézni.

Összegezve a film egyszerű, de nagyszerű.

Egy valami azonban nem hagyott nyugodni utána: a vége. Filmíróként én másképpen zárnám ezt a sztorit. Ha annyira szeretik egymást, elvárom – az igazságérzetem valósággal követeli –, hogy megoldják a közöttük feszülő ellentéteket; elvégre a szeretet képes hidat verni két szív között. Tehát meglehetősen furcsálltam az írói koncepciót, aminek végkifejlete az én olvasatomban kb.: „szeretem őt, de kínlódjon a fene vele…” Ezt vajon hogy sikerült megalkotni?

Ma este tudtam meg, hogy a történet folytatódik egy második résszel. Meglepődtem. Talán eleve arra volt kihegyezve a dolog, hogy lehessen folytatni? Ezért volt a faramuci végkifejlet? Lehet. Én viszont most elgondolkodom, érdemes-e újra nekirugaszkodnom az egyébként elragadó párocska drámájának.

Mindent összevetve azoknak, akik még az első részt sem látták, ajánlom, nézzék meg – persze csak a romantikára fogékonyabbak.

About Napoleona

Check Also

Kezdődik a számolgatás a magyar válogatottnál

Jelen állás szerint még mindig van esélye kijutni a magyar labdarúgó-válogatottnak a 2020-as Európa Bajnokságra, …