Megvolt a köztársasági elnök-választás a Parlamentben. A képviselők március 13-án, titkos szavazáson döntötték el, ki legyen újabb öt évre a Sándor-palota uralkodója.
A köztiszteletben álló posztért ketten indultak, Áder János, a Fidesz-KDNP jelöltje és Majtényi László, az ellenzéki pártok egy részének közös jelöltje. A Jobbik nem támogatta egyik jelöltet sem, mert ők azt akarják elérni, hogy népszavazás döntsön a köztársasági elnök személyéről.
A jelöltekre két körben szavaztak, az első akkor vezetett volna eredményre, ha valamelyik jelölt kétharmados szavazatot kap az országgyűlési képviselőktől. Ez nem sikerült, mivel a Fidesznek már nincs meg a kétharmada. Így sor került a második fordulóra is, ahol már sima többséggel eldöntötte a két kormánypárt, hogy Áder maradjon az államfő.
Majtényi Lászlónak, mint utóbb beismerte, igazi célja csak az volt, hogy elmondhassa jelölti beszédét a Parlamentben, amit minden képviselő hallhatott és a tévék, internetes portálok élőben közvetítették, így elég sok magyar szavazópolgárhoz elérhettek a szavai.
Rögtön azzal kezdte, hogy köszöntötte a sajtómunkatársakat,
„Ide értve az Országgyűlésből kitiltottakat is”
Majd folytatta:
„Tegnap migráns, ma oligarcha, holnap a Soros, holnapután pedig te leszel a gyűlölet tárgya”
– Majtényi, a Fidesz folytonos ellenségkép-keresésére utalt, amivel a neki kedves témákat igyekszik fenntartani, elterelve a valódi problémákról (borzasztó állapotban lévő egészségügy, a gyenge oktatásügy) a figyelmet.
Valamint, elmondta azt is, hogy
„Egyre másra szűnnek meg a sajtószabadság utolsó közlönyei”
Végül, Orbán Soros-ösztöndíjára célozva így zárta beszédét:
„Ha vannak itt olyan pártok, amelyek vezetői élvezték Soros támogatását, a mai szavazás során szavazzanak rám.”
A teljes beszédet ide kattintva meghallgathatja.
Napi Köz(l)öny Csináld magad újság!