Chemtrails – Égmérgezés (5/5)

A cikk olvasási ideje kb. 6 perc

I. rész – Tézis
II. rész – Hipotézis
III. rész – Antitézis
IV. rész – Kognitív Disszonancia

 

Mindenek előtt, idéznék egy másik blogból:

[…] vannak olyan esetek is, amikor az ember befolyásolja a felhőképződést. Elsősorban a jégeső-elhárítást érdemes említeni: nálunk a hetvenes években kezdődött ez a tevékenység, azóta pénz hiányában egyre kisebb a jelentősége. Ez esetben a potenciális jégesőveszélyt jelentő felhőbe ezüst-jodidot lőnek fel, ez kondenzmagokat biztosít, így a felhőben lévő pára nem a már meglévő kisebb jégszemcsék méretét növelve fagy ki, hanem az új (mesterségesen bevitt) kondenzmagokat részesíti előnyben. Így a képződő jég apró szemcsés lesz, nem tud károkozásra képes méretűvé nőni, s így a talajig eljutni.

Olvashattunk felhőoszlató eljárásról a pekingi olimpia vagy akár korábban, a moszkvai G8 találkozó kapcsán is. Ez esetben is voltaképp esőt csinálnak, vagyis az adott hely fölé esőt hozó légtömegből még az adott helyre érkezése előtt kicsapatják a vizet. A jégeső-elhárításhoz hasonlóan itt is használhatnak ezüst-jodidot, vagy szárazjeget, esetleg cseppfolyós nitrogént. Moszkvában bevett gyakorlat, hogy nagy országos ünnep – például a Győzelem Napja vagy május elseje – előtt felhőoszlatást alkalmazzanak, amelynek során a várostól 100-200 km-re katonai repülőgépekről szórják a fentebb említett anyagokat a levegőbe, s így a célterepen néhány órára esőmentes idő garantálható. Ez nem olcsó dolog, ha pusztán a repülőgépek egyre drágább üzemanyagát vesszük is számításba: az olimpiai nyitó- és záró díszünnepély előtt Peking környékén 30 katonai repülő, 7 ezer légvédelmi ágyú és 5 ezer rakétakilövő járult hozzá az esőmentességhez.

Szintézis: A szándék a fontos

A légköri permetezések elsődleges célja, az időjárás mesterséges befolyásolására, irányítására indított kísérletezések kiegészítésében kerestetik. Számos néven ismeretesek az efféle tevékenységek, mint pl.: geo-mérnökség, felhővetés, napsugár-kontroll, stb.
Mindez nyíltan zajlik, tehát nem titkolt törekvésekről van szó, csupán csak mindig a rossz kérdéseket tesszük fel; melyekre viszont jobbnál jobb hazugságokat kapunk válaszul.

1

Az igazi összeesküvés az, hogy egyetlen kormány sem ismeri be ezen (s megannyi más) tevékenységét sem; miközben mindenki pontosan tudja, érzi, hogy van valami a levegőben.
Csak tátják a szájukat a nyílt titkokkal kikövezett kérdések kapujában. Miért?
Mert mindent megenged a jól megnevelt, szelíd nemzet!

 

Mégis hogyan nevelnek meg egy nemzetet?
Erről majd máskor mesélnék, ám hirtelenjében, elég csak arra gondolni,
mi zajlik éjjel-nappal Budapesten, vagy a végtelen, való világban…

„Hogyha hat napra kivonnák az összes gyógyszert, nikotint, alkoholt és koffeint a piacról, tankokat kellene bevetniük, hogy iránythassanak.” – Dick Gregory

Az emberek szemébe színtelen szutykot spriccolnak,
meg sem kérdezvén őket, mindehhez mégis, mit szólnak.

Ám míg szépek a képek, addig a népek nem látnak, csak néznek. A retinák beégnek.
Amíg hangos az ének, nem hallják meg, mi a lényeg. Magyarázatot soha nem kérnek.

Az életünkön penészedik, és a végzetünkön nyerészkedik egy krémes réteg, amelyik minden követ megmozgat, hogy többet féljen és keveset éljen az, ki éber s látni vél a sötétben.
Ezt már reálisabb összeesküvés-elméletnek tartom, mint pl. a Chemtrail-koncepciót.
Valóban összeérnek a szálak a fejünk felett, ám a „föld alatt” is, ugyanúgy zajlnak az életek; talán nem véletlen hogy underground-nak nevezik ezeket a részeket.
Mindazt, hol nincs „hivatalos” támogatás sem pedig atyai vállveregetés, pénzzel pátyolgatás. Kivéve amikor valakinek nagyon megéri valami, a mocskos anyagiak folytán nincs akadály, simán be tudnak odalent falazni. (Bocs az excesszív rébuszolás miatt…)

                                                                          

A Chemtrail jelenség létezik! Egyre gyakoribb, ám lassan a mindennapi, megszokott dolgok medrébe degradálják. Olyan ez, mint amikor bejelntették a „drdónpostást” és érveket latolgatva győzködtek, hogy milyen jó is lesz, ha harminc percen belül érkezik a megrendelt, olcsó műanyag haszontalan apróság a légpostán.
Persze, kiváltképp kényelmes, ugyanakkor könnyen hozzászoktatja az embereket az önjáró repülőgépek látványához, így később -amint megszokottá válik- már csak meg kell rántani a madzagot, pl. a közbiztonság irányába és rögvest, szinte maguktól kérik majd a drónjárőrt,
de a drónrendőrséget is.
Amint történik egy ilyen reakciót kiváltó akció, már (szó szerint) szárnyal is az új iparág (később pedig maga a robotgestapó). A robotporszívókról, elektronikus-egészségügyről és a ruhán/testen viselhető mikroelektronikai eszközökről már nem is ejtenék szót; lényeg az, hogy mindezen technológiai „csoda” a kényelem álarcát kényszerül hordani, mellyel eltakarják előlünk igazi céljukat! Ezek a célok úgy nem természetesek, mint ahogyan egy ember életében egyértelmű elvárásokat támaszt egy bizonyos „társadalom” személytelen elvárása.
A technológia egyszerre segít és pusztít bennünket. Nélküle ma már képtelenek lennénk egy minimális életszínvonal megeteremtésére is; míg ironikus módon, a modern (harcászati)eszközök révén, manapság pont olyan országokat tartanak mesterséges-szegénységben,
ahol még azok a minimális életkörülmények sincsenek meg, melyek egyébként röhögve installálhatóak volnának. Ezek a hideg, fáradhatatlan gépek, s a technológia, mely „élteti” őket, az irányítók számára fenntartható uralmat, számunkra pedig álnok nyugalmat biztosít.
Mint szinte mindig, a Chemtrail-nél is,
szinte csak a profitról van szó.
Cui Bono, „kedves barátaim”,
λ Cui Bono…

About Intriquss

Látszat és Láttatás.

Check Also

Jelentés a könyvfesztiválról

Szerzőként megjelenni a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon talán minden író álma. Hatalmas élmény találkozni az olvasókkal, …